Szezonbeli második shut-outunkkal nagy lépést tettünk a rájátszás felé!
SC Csíkszereda 0-2 Ferencváros
Harmadok: 0-1, 0-1, 0-0
Gólok: Kiss (Fliszár, Erdélyi), Tendler (Manninen)
Nem indult jól a meccs csapatunk számára, már a harmadik percben kivették egyik legjobb játékosunkat, a MOL Liga legponterősebb hátvédjét, Juhamatti Hietamakit, egyből végleges kiállítást kapott, ami automatikus eltiltást jelent, az esetnél még honfitársa, Luomala is kapott 10 perc fegyelmit. A harmad felénél aztán gólnak örülhettünk, csapatkapitányunk, Kiss Gábor talált be Peksa hálójába. A második harmadban egy-egy emberelőny adódott mindkét oldalon, kihasználatlanul maradtak a fórok. Az utolsó percben aztán bevittük a második gólt, Manninen szolgálta ki Tendlert. Az utolsó húsz percben is kivédekeztünk egy hátrányt, az eredmény nem változott, Budai lehúzta a rolót, a mestert pedig hibátlan Erdélyi túrával örvendeztettek meg a játékosok. Szép volt, fiúk! Csak így tovább!
Greg Lindqvist
Nagyon nehéz kezdés volt az ötperces hátrány miatt, főleg úgy, hogy két meghatározó emberünk esett ki erre az öt percre. Sikerült kivédekeznünk, majd a vezetést is megszereztük. Innentől kezdve úgy érzem uraltuk a játékot, annak ellenére, hogy megvoltak a lehetőségeik a hazai csapatnak is. Védekező játékot mutattunk, ami nem a legszebb, de eredményes volt. Külön öröm, hogy közvetlen rivális ellen gyűjtöttük be a három pontot, akikkel még kétszer játszunk hazai pályán. Saját kezünkben van a sorsunk.




