Bali János, az ELTE BTK néprajzkutatója beszélt Böde Dani dobásáról.

Amikor Böde Dániel földre teremtette norvég ellenfelét, többekben felrémlett Kinizsi Pál vagy Toldi Miklós alakja, úgy tűnt, a magyar közönség vevő a betyárvirtusra. Nemzeti sajátosságról van szó? A miénktől eltérő, mondjuk angol vagy németalföldi kultúrában egy ilyen mozdulat valószínűleg megosztotta volna a közvéleményt.
Magyar történelmi archetípus elevenedett meg Böde Dániel személyében, az erős, egyszerű ember alakja, akinek ami a szívén, az a száján. El voltunk szokva ettől a válogatottnál, inkább fineszes, vékonydongájú, Kovács Kálmán-típusú csatárok jutottak nekünk. Futballstílusban is érvényesül a különbség, a Fradi szívvel játszó, rúgd és fuss felfogásával például hagyományosan szemben állt az MTK rafinált, észre alapozó, rövid passzos felfogása. Az erőcsatárban megvan a képesség arra, hogy egyszerűen oldja meg a dolgokat. Valahogy mindig ilyenre vártunk. Meglepve tapasztaltam, hogy Bödét az újpesti szurkolók is fenntartások nélkül elfogadják, sohasem jön elő közöttük, hogy fradista. Nincsenek róla negatív rigmusok, mert ő a madocsai legény, a nép fia, akinek sikerült dicsőséget szereznie.

Hosszabbítás – NS