Véleménycsokor: Dzsudzsák, Guzmics, Németh, Király, Kovács Péter, Berget, Storck véleménye a tegnapi meccsről.

Lehet eső, lehet tavasz, nyár, ősz, tél, ha kivédené Messi büntetőjét vagy megfogná Ronaldo ziccerét, Király Gábort még akkor is képtelenség lenne kizökkenteni a lelki nyugalmából.

Pedig a pótselejtezőn keményen megdolgoztatták, főszereplője volt a Norvégiát harmincnégy év után legyőzött magyar válogatottnak.

„Örülök a sikernek, de még nem érdemes ünnepelnünk. A következő mérkőzéssel kell foglalkoznunk. A századik válogatottságommal egyelőre nem foglalkozom, a budapesti visszavágóra koncentrálok. A mostani győzelem jó kiindulópont, minden továbbiról hétfőn beszéljünk” – jelezte az oslói győztes pótselejtező után Király Gábor.

„A lelkem mélyén reménykedtem benne, hogy sikerülni fog. Álmaimban gondoltam arra, hogy egy-nullra nyerünk Oslóban. Napközben nehéz volt felállni a halálhírek után, ráadásul Fülöp Marci nagyon közel állt hozzám. Megpróbáltam magam motiválni, hogy érte, az ő emlékéért is játszhatok. Végig velünk volt!” –
fogalmazott Németh Krisztián.

Guzmics Richárd a hősies csapatjátékot emelte ki. „Kicsit nehezen tudtuk átvészelni az első tíz percet, de utána feljöttünk, és rúgtunk egy gólt. Utána persze volt több helyzete a norvég csapatnak, de mindig érkezett egy utolsó láb, amelyik odaért, vagy a kapufa és a szerencse segített minket. Most már ott állunk a siker kapujában, szeretnénk belépni rajta” – mondta a Wisla Kraków játékosa. Hozzátette, reméli, hogy a hazai közönség bele tudja hajszolni a csapatot a győzelembe és a továbbjutásba. „Az oslói sikerünket Fülöp Marci emlékének ajánljuk. Tudjuk, hogy csütörtök este velünk volt” – mondta a belső védő.

A Norvégiában légióskodó Kovács Péternek nem tetszett a mérkőzés. „Alacsony színvonalú találkozó volt. Most már a magyarok állnak közelebb a továbbjutáshoz. Ha én volnék a norvég kapitány, talán csatárposzton változtatnék: Soderlund helyett Pedersennel kezdenék. De ez legyen Hogmo dolga” – értékelt.

Dzsudzsák Balázs szerint végre valamit visszakapott a sorstól a válogatott. A belfasti balszerencsés gól után ennyi minimum járt a válogatottnak. A csapatkapitány elmondta, hogy a gólhelyzet előtt a norvég védő rácsúszott a lábára, el is találta, de ő nem mert elesni, félt a szigorú angol játékvezetőtől és az újabb sárga laptól, amellyel ki kellett volna hagynia a visszavágót.

Inge Berget norvég támadó azt kapta a magyar válogatottól, amit várt. Az eredmény miatt nincs elkeseredve, sőt magabiztosan kijelentette az MNO-nak, hogy „akár az 1-0-s győzelem is jó lehet nekünk a visszavágón”. A játékos szerint a csütörtök este a felejtésé, pénteken új munkanap indul, vasárnap pedig megvan a lehetőség a javításra.
Storck: Mi voltunk a szerencsésebbek

A magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck a megszokott szerénységgel fogadta az eredményt, ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy a norvégok gyenge meccset játszottak volna. „A húsz kapura lövés nekem azt sugallja, hogy támadófutballt játszottak, de sportszerűen ismerjük el, hogy Oslóban mi voltunk a szerencsésebbek” – fogalmazott. Storck reagált Kleinheisler László szerepeltetésére is: szerinte nem feltétlenül az ő és segítője, Andy Möller szakmai éleslátásának köszönhető a középpályás tündöklése, Kleinheisler magának kaparta ki a gesztenyét. „Az edzésmunkájával érdemelte ki az esélyt. Nagyon örülök, hogy élt vele, mert értékes játékos” – jelentette ki a kapitány.

forrás: mno.hu