Péter úgy véli, jobb, hogy nem kapkod, hanem végigjárja az utat.

– Még mindig vonzónak találja az NB III-at?
– Hat éve edzősködöm, és még ma is fiatal, pályakezdő trénernek tartom magam. Ha nem vagyok türelmes és körültekintő, ma már élvonalbeli múltam lenne, merthogy voltak első osztályú ajánlataim is, leülhettem volna a hőn áhított, álmot, vágyat jelentő NB I-es kispadra, de jól tettem, hogy nem fogadtam el az ajánlatokat. Azok a klubok, amelyek hívtak, ma már sehol sincsenek, én viszont még mindig a Fradihoz tartozom, és jelen pillanatban ez a legfontosabb.

– Vagyis elégedett a helyzetével és azzal, ahol tart.
– Ha azt nézem, hogy a kortársaim, az egykori játékostársaim közül néhányan már bemutatkozhattak a legmagasabb osztályban, lehetnék türelmetlenebb, irigykedhetnék Mátyus Jánosra, Horváth Ferencre, de eszembe sem jut. Nincs értelme kapkodni, a sors nekem ezt az utat szánta, végigjárom a ranglétrát, és tudom, hogy eljön az én időm is, amikor már nem NB III-as meccsen kell a kispadra ülnöm. De most sincs okom a panaszra. A csapatommal négy meccsből hármat megnyertünk, és egy döntetlent értünk el, csak a Vidi-fakó szerzett egy ponttal többet nálunk, a Győrrel holtversenyben ott vagyunk a dobogón.

– Az előző szezonban bajnok lett a Fradi U21-es csapatával…
– Büszke is vagyok rá. Egyébként kemény menet volt, a rájátszás előtt még a hetedik helyen álltunk, senki sem gondolta volna, hogy mi nyerünk. Akkor bekeményítettem, nem szeretem ezt a szót, de olyan terrort vezettem be az öltözőben és az edzéseken, hogy a fiúk megrémültek, és összekapták magukat. A csapat egyik meghatározó játékosát például kivágtam a keretből, visszaküldtem az U18-asok közé, mert nem úgy edzett, ahogy elvártam tőle. Megmutattam neki a teszteredményeit, ő meg csak vonogatta a vállát. Már mehetett is ki az öltözőből.

– Ez kell a sikerhez?
– Sajnos igen. Ütni kell őket, másból nem értenek. Már tilos cirógatni, babusgatni ezeket a srácokat, mert így sem elég kemények. Hiányzik belőlük az a fajta rajongás, játékszenvedély, ami bennünk megvolt. Az, hogy túlórázzanak, hogy maguktól menjenek be, például, a konditerembe, már-már elképzelhetetlen. Nem nekem csinálják, hanem maguknak. És ott van előttük a példa, hogy igenis be lehet kerülni még ebbe a bombaerős Ferencvárosba is. Nagy Ádám, akivel sokat melóztam, egyre több játéklehetőséghez jut. Haris Attila és Popov Patrik is a keretben van már. Ez az út, ezt kellene bejárnia mindenkinek.

Sokszor jut eszembe, hogy vajon Simon Tibor, ha élne, mit csinálna a vállvonogatós, séróbelövős, tetkós zsúrpubikkal, akik nem döglenek meg a Fradiért, a csapatért.
Ez nekem is sokszor bevillan. Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor Simi egyszer pofon vágta Rácz Lászlót. Rácz Lászlót, aki szovjet válogatott volt, játszott ellenünk Irapuatóban a 6-0-ás meccsen a mexikói VB-n. A Zalaegerszeggel találkoztunk, Laci csereként állt be, és valahogy nehezen vette fel a tempót. Simi odaállt elé, lekent neki egyet, és az arcába vágta: „Pörögjél már fel, az istenit…!”, és tessék, a szünet után gólt rúgott, nyertünk 7-0-ra. Vagy említhetném Szűcs Lajost is, aki nehezen viselte el a langyos vizet, a totyogást. Az egyik fiút, aki hol játszott, hol nem a Fradiban, felnyalábolta egyszer, fejjel lefelé beállította az öltözőszekrénybe, és közben mondta neki, hogy „Ez a Ferencváros, fogd már fel, itt meg kell halnod a pályán a klubért, érted?!”.

Akkor nem volt szuperstadion, szuperműszerek, szuperkörülmények – viszont volt szurkolók által támogatott és szeretett, itthon és a nemzetközi porondon is vitézkedő Ferencváros.
Irigylem is a mostaniakat, hogy a gyönyörű arénában játszhatják a bajnoki meccseiket. A Fradi a pokolból jött vissza a 2006-os kizárás után, akkor fizetést sem kaptunk hónapokig, ebéd sem volt az edzések között, csak a hitegetéssel etettek bennünket. Ma viszont a Ferencváros már-már a nyugat-európai profi klubok színvonalán dolgozhat és élhet. Néhány példa: mindent mérnek, különböző gépek a tréningeken, a passz mennyiségét, a futások intenzitását, olyan analízis készül, amely mellett nem lehet alibizni, három kamera veszi a hazai meccseinket, az NBIII-as csapatot, de a korosztályos együtteseket is. Minden feltétel adva van a minőségi munkához, a kimagasló eredményhez.

A Zeljeznicar elleni fájó kupabúcsú után magabiztosan vezeti a bajnokságot a Ferencváros az NBI-ben. Mit gondol, aranyérmes is lesz?
Rendszeresen ott vagyok a profi csapat edzéséb, Thomas Dollal sok mindent megbeszélünk, remek szakmai kapcsolatban vagyunk. Tudom, mennyire bántotta, bántja a kupakiesés, amelynek igazából senki sem tudja az okát. Ez a Fradi, állítom, semmivel sem rosszabb, mint a Zeljeznicar. Most már előre kell nézni, és úgy gondolom, januártól el kell kezdenünk felkészülni a Bajnokok Ligájára. Úgy kell igazolni, erősíteni és gondolkodni, hogy a főtábláig meg se álljon a Ferencváros.

Nemzeti Sport