A sorsolás után az UEFA-s kopasz fickó még le sem tette a kezéből a borítékot, amikor már égtek a telefonok és a különböző chat programok, hogy menjünk ki Hollandiába és mintegy csapatépítő tréningként közvetítsük le a helyszínről a Go Ahead Eagles elleni kupameccset. Sokak örömére kimentünk, kicsit kevesebbek örömére haza is jöttünk, hogy a kettő között mi történt, azt a túra beszámolójában meséljük el nektek.

Tuzsér, Makó, Orosháza, Ausztria, Anglia, Málta, Erdély, Horvátország, Norvégia, legutóbb pedig Hollandia. Tartják, hogy az út a fontos, nem a cél, de nekünk mindkettő az volt: jól is akartuk érezni magunkat és minőségi közvetítést is akartunk prezentálni nektek.

Szerda reggel hét óra, Fradi-pálya. Csomagok a helyükön, a cél Düsseldorf, ott töltjük az első estét. 1200 km, mi az nekünk, hajrá. A mosonmagyaróvári kávé után nem állunk meg Németországig, nagy az elhatározás az autóban, nem lépünk labanc földre. Ez teljesül is, így jól esik a megérdemelt frissítő Passau csodálatos városában. A település arról nevezetes, hogy három folyó találkozásánál fekszik és a várban lévő kávézóból gyönyörű kilátás nyílik erre, másrészt az óváros egyik templomában temették el Szent István királyunk feleségét, Gizella királynőt.

De nincs megállás, faljuk a kilométereket, egy gyors tankolás kivételével meg sem állunk a Rajna partján fekvő, magyar szemmel nézve csúnya Düsseldorfig. Az egész napos kocsikázás okozta fáradtságunkat csökkenti, hogy a városban este 11 órakor még világos van. Egy kis mozgás sem árt alapon megnézzük a belvárost, pár szép épület akad, a folyóparton pedig a látvány sem csúnya, a helyi Váci utcában megvacsorázunk, majd nyugovóra térünk, de a nagy melegben igazán jót pihenni nem tudunk.

Reggel irány Hollandia. A határt észre sem lehet venni. Megnéztük Arnhemet, a várost, amit lényegében porrá bombáztak a második világháborúban. Rájövök, Hollandia az a hely, ahol újjáépítik a lerombolt templomot, de azért tesznek bele két bárpultot is a biztonság kedvéért. A művinek tűnő Arnhem után felüdülés Utrecht, aminek nem csak kiváló futball csapata és lelkes szurkolói vannak, hanem egy egészen fantasztikus, talán Amszterdamnál is szebb belvárosa szűk utcákkal, csatornákkal, embertelen mennyiségű biciklissel és ezer évnél idősebb templomokkal. Sok időnk nincs, irány Emmen és a meccs. Emmen unalmas iparváros, nem érdekel minket, ellenben a stadion előtt hatalmas buli van.

A színpadról DJ pörgeti a zenét, a szurkolók esznek-isznak közösen és tíz percenként felállva üvöltik a klub indulóját. Úgy képzeljétek el, mintha a sas szobor környékén gyűlne össze a szurkolók 80%-a a meccs előtt, szólna a zene, lenne kaja, pia, jó hangulat és lehetne bohóckodni a haverokkal. A bulit kicsit hátráltatja a közel 40 fokos meleg, amit a hollandok is nehezen viselnek. Nagyon barátságos népség gyűlt össze a „fan zone”-ban, többen keresik a magyar szurkolókat, hogy egy-egy közös képet készítsenek velük és beszélgessenek pár mondatot, minden érdekli őket: mivel jöttetek – nagy elismerő öklös ötös az autó hallatán –, hova érdemes menni nyaralni, milyen az új stadion, nagyon mérgesek vagyunk hogy nem mehetünk Budapestre, tudjuk-e, hogy Overmars Eagles nevelés és még sorolhatnám sokáig a témákat. Ahogy közeledik a mérkőzés, egyre fokozódik a hangulat, görögtüzek és füstbombák gyúlnak, majd valahonnan egy focilabda is kerül, a játék lényege, hogy bombázd a magasba, akinél leesik, az rúgja a következőt.

Média szempontból a stadion katasztrófa. Egy terembe terelnek, ahol sok ember van, de nincs klíma, nem kapunk asztalt, ami nem zavar túlzottan, mert Szolnokon pár éve közvetítettem a sövény tetejéről is, de az internet hiánya nagyon zavaró. A stadionban van wifi, de nem működik, van mobil internetünk, de az is meghalt, szóval nem csak a csapat szenvedett a mérkőzés során, hanem mi is. A sajtótájékoztatón Doll mondatait nem fordítja senki, szerencse, hogy ha nem is nagyon, de kicsit beszélek németül. A meccs után rossz a hangulatunk, győzelmet vártunk, csalódottak vagyunk.

Hollandiában először járok, ez egy más világ. Egyen tégla házak kerítés nélkül, a településen érződik a több évtizednyi nyugalom és a jómód. Az ABC-be úgy mennek be az emberek, hogy járó motorral hagyják kint az autójukat. A szállásunkon szóltunk, hogy éjjel fogunk visszaérni és megkérdeztük, hogyan jutunk majd be az ajtón, ha be lesz zárva. A srác nem is értette, miért zárnák be az ajtót. Éjjel mikor megálltunk láttam, hogy ott állnak az autók az utcán lehúzott ablakkal. Fel sem merül bennük, hogy bárki rosszalkodna.

Pénteken indultunk haza. Először rémisztőnek tűnt az előttünk álló 1400 km és tervbe vettük, hogy megszállunk valahol, de találunk témát, amit egész nap kitartott. A zeneipar egy többek szerint jelentős szereplőjének életét és munkásságát vitatjuk meg egész nap, nekem, aki végig vezettem nagy segítséget jelentett üllői barátunk nyakas makacssága, amivel védte a szerintünk védhetetlent is. Regensburgban pihenünk egy kicsit és ismét nem lépünk osztrák földre. Szombaton hajnali három órára értünk a sashoz, ahol kipakolás közben arra lettünk figyelmesek, hogy a metróból jönnek fel páran. Ahogy meglátták a stadiont Kubatovot kezdték szidni olyan szavakkal, amiket külön-külön ismernek a gyermekeink, de talán összeállítani még nem tudják. Innen tudtuk, hazaértünk.

A galéria ide kattintva is megtekinthető.