A BL-csapat támadójával beszélgettek a Nemzeti Sport szombati különszámában.
Első fogás: csevapcsicsa
Pola-pola. Jó kifejezés, megjegyezhető. Nálunk így mondják: fele-fele. Sokféleképpen érthető. Fele lepény, fele a jó kis borjúhúsból gyúrt csevapcsicsa, ajvárral, hagymával, sopszkasalátával. Ízlik, ugye? Egy kedves barátom régóta mondogatta: Zoran, csináljunk együtt valamit! Igazi, hamisítatlan szerb, bosnyák ízeket, ahogy annak idején a mi nagyszüleink sütöttek-főztek. Éveken át mondtam neki: Péter – Hajdú Péter, de nem a tévés -, én még focizom, most edzősködöm, most ezért nem jó, most azért. Aztán rájöttem, hogy… Miért is ne?! Péter a kereskedéshez, a beruházáshoz, a vállalkozás sikeressé tételéhez ért, kezdjük el, pola-pola, fele-fele, én abban segítek, hogy autentikus legyen. Hazamentem Szerbiába, átmentem Banja Lukára, és kerestem vérbeli szakembereket. Nem egyedül jöttem vissza. Jött velem hentes, pék és grillmester. Megnyitottunk. Péter, az üzletember mondta nekem: Zorán, türelem, majd lesz terasz, ha kész a Klauzál téri vásárcsarnok a szomszédunkban, jönnek a vendégek. Most azt mondta: várakozáson felül indultunk, kiderült, hogy péntek-szombaton az eredetileg tervezett zárórát este tizenegyről ki kell tolni hajnali kettőig, itt vagyunk a belvárosi bulinegyed közepén, jönnek a fiatalok éjjel, és éhesek. Az egyik nap megmutattam a helyet néhány külföldi barátomnak. Nagyban beszélgetünk, bejön valaki, néz nagyon. Odajön, zavarhat? Tessék, miben segíthetek? Mondja, hogy ő Nagy János, óriási fradista, és a legjobb csapata akkor volt a klubnak, amikor én is ott játszottam, rajongott értünk, megszoríthatja a kezem? A barátok csak pislogtak: Zoran, húsz éve volt a BL, létezik ilyen? Srácok, mondtam, ez a Fradi, itt ilyesmi gyakran előfordul. A Bajnokok Ligája, igen. Lehet azt elfelejteni? A háborús helyzetben én is útnak indultam, Kecskemétre kerültem, aztán a Videotonhoz, majd a Fradihoz. Ott volt már Goran Kopunovics, de Lipcsei Péter éppen elment Portóba, senki sem tudta, mi lesz, és már mentünk is az Anderlechthez. Igen, aki megismer, a brüsszeli meccset hozza szóba… Lisztes Krisztián is megkóstolta a csevapcsicsát – látja, jó kis társaság volt az, azért vihette olyan sokra, mert ma is barátok vagyunk, Szűcs Misivel jött, megnézték a Pola-polát. Krisztián tizenkilenc volt, de már igazi klasszis: beindultam, elém tette, onnan már nem volt nehéz… A visszavágó annál inkább, akkor már érezték a belgák, hogy bajban vannak, jöttek, támadtak, de akkor már kihúztuk: bejutottunk a BL-be. Adhatok még egy kis ajvárt?
Második fogás: szerb lepény
Péter MTK-szurkoló, volt egy kis péksége ott, ahol régen laktam, mindennap betértünk, megismerkedtünk, beszélgettünk, barátok lettünk. Ó mondta nekem: Zoran, én nem tudom, mitől jó a szerb konyha, de minden olyan legyen, mint nálatok! Oké, mondtam, akkor az elektromos sütőt felejtsd el, csak fatüzelés jöhet szóba, akkor lesz igazi az íz. Először egy ötven tonnás kemence épült – az nem is fért be ide, Kőbányán készül a lepény, de megvan a technológia, speciális nejlonnal letakarva friss marad, nem szárad ki. Azért jött velem Boban, a pék, mert Ő tudja, hogyan kell ezt csinálni. A húst már itt sütjük, az a grillmester dolga, háromféle tiszta borjúhús összekeverve, úgy ízesítve, ahogy mi szeretjük. És ahogy, mondhatom, a vendégek is szeretik. Ezzel a lepénnyel… Nézze csak meg, déltől jönnek az emberek. Úgy, mint húsz éve a stadionba? Ne vicceljen, jó lenne! Nem tudtunk az utcára kimenni, megállítottak, aláírást kértek mindenfelé. Szerettek minket, és látja, máig nem felejtették el azt a csapatot. Győztünk Zürichben, de senki sem tudta, hogy azért is van jókedvünk, mert mindig történik valami. Simon Tibi, szegény, jön be az öltözőbe egy pár rettenetesen sáros gumicsizmával. Minek az neked? Vannak itt vidékiek, nem kell nekik, nevetett. Odatette Nyilas Elek helyére, Elek jön be, ez meg mi? Nem én vagyok itt a legnagyobb paraszt! Dőltünk a nevetéstől. A minap egy társaságban voltunk, mondom, Elek az öltözőben alakított nagyot, arra nem emlékszem, a pályán csinált-e valaha valamit. Micsoda csapatunk volt! De látja, nem raktam ki mezeket, zászlókat, nem akarunk sportkocsmát. Csak egy csendes helyet, ahol nagyon jókat lehet enni. Jött az Ajax, a BL címvédő, meg a Real Madrid. Ismerőseim hívogattak, az egyik sportcsatorna ismétli azokat a meccseket. De nem néztem meg, a fiam igen, ő mondta, apa, nem voltál olyan rossz… Miért nem néztem meg? Nem tudom. Szép volt, jó volt, de régen volt, dolgozni kell, hogy holnap is jó legyen. A kajmakot feltétlenül kóstolja meg! Három hétig érlelt tej föléből készül, kicsit olyan, mint a vaj – mégis más. Isteni!
Üdítőital: egy korty Cockta
A hentes, Danko is kulcsfigura: ellenőrzi a minőséget, tudja, hogyan kell összegyúrni a húst, mi kell hozzá, hogy mindig ugyanolyan legyen az íz. Ez azért is fontos, mert már kerestek Miskolcról, Győrből, hogy csináljuk meg ott is. Lehet, de akkor, ugyanígy nézzen ki a hely, s ami még fontosabb; ugyanaz az ízvilág, ugyanaz a minőség legyen. De ez még odébb van. Előbb lássuk, ez a hely sikeres lesz-e hosszú távon. Danko is, Boban is megsérült a háborúban, kemény srácok, értik a szakmát, s ez a lényeg. A fociban is ezt figyeltem: hosszabb távon mi vezethet sikerre? Mintha a magyarok mindent azonnal akarnának, pedig látják, ez nem így megy. Ahogy a Debrecen elkezdte a saját rendszerét kiépíteni, éveken át hasonló szisztémában futballozott, rend volt, sorozatban jöttek a bajnoki címek. Most a Fradi is formálódik, de az igazi sikerhez sok idő kell. Örülök, hogy egyre több régi fradista van a Népligetben a gyerekek mellett. Jártam a Feyenoordnál, láttam több edzést az ifiknél. Egy gyakorlat: négy támadó (egy irányító, két szélső és az ék) és két belső védő egymás ellen. A két szélső mellett a vonal mentén egy-egy edző, bent a középső középpályás mellett is, a kapu mellett egy, aki a védőket instruálja, a másik a centert. Mindegyik korábbi holland válogatott, volt Feyenoord-játékos – és a saját posztjuk tudományát adják át. Megy a támadás, hallom, mindenki mondja: erre indulj, ide zárj, mi a teendő… Találkoztam Keller Józsival, mondom, te ezen az edzésen és mindegyik másikon is a balhátvédekkel foglalkoznál. Játszottál ott egymillió meccset, ki mondja el a Fradi korosztályos csapataiban a balhátvédnek hova helyezkedjen, hogy előzze meg a csatárt, mikor menjen a támadással, mikor ne, mikor vigye befelé a labdát, mikor rúgja ki a nézőtérre, ha nem te? A Feyenoordnál, de otthon, Szerbiában is ez a feladatod, s ebből meg is lehet élni! Ehhez te értesz a legjobban, csak ezt csináld! Tököli Attila Pakson pályaedző, rendben. Ha rajtam múlik kap havonta szép fizetést, irány a Fradi-ifi, az összes csatárt figyelni és megmutatni nekik, hogyan mikor kell a védők között elindulni – abban ő volt a legjobb, ezt egyetemen kellene oktatnia! Jó a Paks is persze, de most van pénz, én idehoznám, és csinálja – csak ezt! Van erre törekvés. Ahogy tudom, Lisztes Krisztián most megy dolgozni a Fradi-ifikhez, feladta ezért az NB II-es vezetőedzői állást, és egyéni képzéssel foglalkozik. Örültem, amikor ezt hallottam, a mai futballban mindenhol így csinálják. Na, túl sokat beszélek, iszom egy Cocktát – nem kólát! Cseresznyés-vaníliás üdítő, nekünk ez volt gyerekkorunk itala, mint nektek a Traubi. Ez is finom nagyon! Volt az a szerb-magyar meccs az U20-as vébén, néztem, persze, nyerhetett volna mindkét csapat. Véletlen, hogy a szerbek győztek? Amit mondtam az előbb: ismerek szerb élcsapatokat, régi társaim edzősködnek náluk. Eladnak egy játékost, aki foglalkozott vele, a régi edzői, mind részesülnek az árból, a tulajdonos nem az egészet teszi zsebre, tízmillió euróból néhány edzőnek jut két-háromszázezer: te dolgoztál a gyerekkel, bevált, eladtuk, itt a részed! Mit csinál az ifiedző? Mint az őrült, keresi a tehetséget tovább, ha megtalálja, képezi, neveli, hátha később eladják, és megint leesik kétszázezer euró jutalom. Ez így működik. Tizenhét évesen már az első csapatban játszanak, sőt a világbajnok szerb U20-as válogatott szélső középpályása, Andrija Zsivkovics a Partizan, a kapus Predrag Rajkovics a Zvezda csapatkapitánya, jóformán gyerekként. Jön a menedzser Angliából, és nagyon elcsodálkozik: ő a cséká, ilyen fiatalon? Igen, mondják neki, jó játékos, és már most felnéznek rá a társak – már növelik az árát, pörgetik a marketinget. Palacsinta jöhet?
Desszert: eurokrémes palacsinta
Eurokrémes, ezt ismeri? Nálunk már a nyolcvanas évek elején ezt ette mindenki. Szerb csokikrém, kóstolja meg! Az edzősködéssel is megpróbáIkoztam, komolyan vettem, mint mindent, amit elkezdtem, de ha nem működik a kémia, jobb nem erőltetni. Én is futballista voltam, tudom, mit éreznek itt srácok: jó kocsi, okostelefon, csinos lány melletted, és szép az élet. Mondtam nekik, olvastátok a statisztikát? Az NFL, az NBA sztárjainak hetven százaléka tönkremegy a karrierje vége után két évvel – pedig száz és százmilliókkal keresnek többet, mint ti. Miért? Mert amikor van pénz, luxusban élnek, és a megszokott életszínvonalból engedni nem könnyű. Csakhogy egyszer már nem jön a bevétel és nincs az a sok pénz, amely ne tudna elfolyni. Megértik? Előre gondolkodnak? Ha szavam lenne, az edzői stábban lenne pénzügyi tanácsadó, aki elmeséli, érdemes félretenni, nem mindig lesz ennyi a prémium, ha megsérülsz, miből fizeted a BMW törlesztőrészletét? Gondolkozz előre, forgasd meg a pénzed, ha van annyi! Húszévesen én is örültem volna ilyen jó tanácsnak. És látom, mi mennyit ér: a húgom elvégezte az egyetemet, iskolában tanít gyerekeket százezer nettóért… Álljunk már meg! Milliókat kaphatsz a fociért? Szuper, de tedd félre a felét! Pola-pola, a fele is elég lehet. Talán ez a kis étterem üzenet a srácoknak: igen, ott voltam a BL-ben, ünnepelt a Fradi-tábor, bajnok lehettem, de egyszer vége a focinak, és az élet nem áll meg, nem könnyű kitalálni, mihez kezdj később. Nekem szerenesém volt, hogy Péterrel elindultunk ezen az úton. Van egy lány, akit nagyon szeretek, most Szabadkán él, nem látjuk egymást mindennap, de boldog vagyok. A család mellett most a futball és ez a kis étterem érdekel. Fele-fele. Pola-pola…
Somogyi Zsolt – Hosszabbítás / Nemzeti Sport
