Hosszú évekig képezte a fiatalokat Pécsett, 2013 óta pedig a Fradiért dolgozik, az U16-os csapat edzője.

Miután olyan sok sikert nem könyvelhetünk el az utánpótlás fronton, említésre méltó fegyvertény, hogy néhány hete, a hagyományos Pünkösdi tornán csak a Valencia tudott megálljt parancsolni a Fradi U16-os együttesének, miközben a zöld-fehérek angol, német, olasz és belga együttest is megelőztek. Kitehetik a vitrinbe ezt az eredményt?
Nem kell ezt túllihegni. A torna lépcső volt a srácoknak, de a siker mit sem ér, ha a piramis csúcsára nem érnek fel. Óriási hiba lenne, ha most hátradőlnék, mondván, szuper, másodikok lettünk. Rengeteget kell még tenni azért, hogy felnőttként a Ferencváros vagy bármelyik másik magyar csapat mezében ugyanezek a fiúk megverjék a Laziót, a Stoke Cityt vagy a Slaviát.

Akkor a most már a magyarok nélkül zajló U20-as vb eredménye is másodlagos?
Nem. Az a torna már nagyon is sokat számított. A fiatalok figyelemmel kísérték a vébé eseményeit, és nekik már az is hatalmas muníciót adott, hogy látták, ők is kijuthatnak a világbajnokságra.

És a kiesés?
Nem látom annyira ködösnek, rossznak a helyzetet, mint ahogyan azt az utóbbi időszakban elég sok helyütt beállították. Tény, hogy a magyar utánpótlás és egyáltalán, a futballunk nem ott tart, ahol kellene, de előttünk is nyitva állnak azok a lehetőségek, amelyeket felhasználva, ha nem is egyik napról a másikra, belátható időn belül vissza tudjuk szerezni labdarúgásunk nimbuszát.

Mi lenne a recept?
Addig nem lesz előrelépés, amíg a tehetségeinket nem méretjük meg minél előbb a felnőttek között, és nem győződünk meg róla, hogy igazán értékek-e. A 20-21 éves játékos fiatal ember, de nem fiatal játékos! Sokkal nagyobb bizalommal kellene kezelni őket. Sokat utazom a környező országokba tanulmányutakra, és azt látom, hogy infrastruktúrában már biztosan jobbak vagyunk náluk, és még is, a szomszédok folyamatosan nevelik ki a klasszisokat. A hatalmas hátrány az, hogy kevés a közvetlen példakép a gyerekeink előtt. Nálunk ráadásul arról beszél mindenki, hogy a mieink idegileg, tudatilag nem bírják végigvinni a meccseket, s ezért kapunk ki. Erre amúgy jobban felhorkadok, mint bármire, mert vallom, az edző ezt tudja a legjobban befolyásolni, de a szülők és a család együttműködése is kell hozzá.

Néhány éve az akadémiák beindulásától várta mindenki a megváltást, most a német rendszert favorizálják az utánpótlásban. Melyik módszertől remélhető javulás?
Az akadémiák legnagyobb előnye, hogy a növendékeik minden pillanatban a labdarúgásra tudnak koncentrálni, de azt hiszem, az a legnagyobb baj, hogy a magyar gyerekek rendkívül keveset futballoznak. Viszont nem tartom szerencsésnek kiszakítani 13-14 évesen a fiatalt a családja köréből, ráadásul a tanulás háttérbe szorul, és azt tapasztaljuk, hogy 18-19 évesen nagyon kevesen állnak helyt az NBI-ben, a többiek pedig úgy lépnek ki az életbe, hogy nem tudnak mit kezdeni önmagukkal. A német rendszer már bizonyított, nekünk azokat az elemeket tanácsos átemelnünk belőle, amelyeket Magyarországon is hasznosítani tudunk. Saját szisztéma kellene, úgy, ahogy régen is voltak sajátosságai a magyar futballnak, például az, hogy sok egyéniség játszott a csapatainkban.

Nem lehet már fiatalon megmondani, kinek van esélye, tehetsége a legjobbak közé kerülni?
Azt lehet megmondani, kiben van kellő adottság. A személyiség, a karakter a legfontosabb, hogy egy ifjú miként megy bele egy-egy párharcba, miként reagál a sikerre, kudarcra. A tehetség csak egy dolog, ha nem párosul elhivatottsággal, megfelelő szerénységgel, alázattal, a futball iránti szenvedéllyel, akkor sok olyan elszívó erő van, amely bárkit elterelhet a fényesnek remélt pályáról. Egyvalami biztos: az játszik az első osztályban, akit a nagycsapatba beállítanak…

NS