Zizi mellett Tomori Zsuzsa is beszélt a csütörtöki bajnoki döntőről.

Mit csinál a meccs másnapján az a kézilabdázónő, aki 14 gólt lő a Győrnek egy bajnoki döntő rendes játékidejében, közte az egyenlítést érő találatot az utolsó pillanatban, majd a sorsdöntő hetest is belövi?
Letudja a délelőtti regeneráló edzést, aztán elugrik bevásárolni és hazamegy főzni. Elvégre az élet megy tovább ugyanúgy. És egyébként sem dőlt el semmi, az aranyéremhez mindenképp nyernünk kell Győrben, akármi is történt a Népligetben.

Nagyon visszafogott, pedig kevesen képesek olyan teljesítményre, mint amilyet csütörtökön nyújtott.
Támadásban tényleg összejöttek a dolgok, de a védekezésem hulladék volt… Elszaladgáltam az indulócselekre, hiába tudtam, mi fog történni, meg ilyenek. Szóval van még mit javítanom, de az egész csapatunkban több tartalék van még szerintem, mint a Győrben, bár idegenben nehezebb dolgunk lesz. Mondjuk én nem fogok még egyszer akkorát menni, mint most, az biztos, mert már a második percben lecsapnak majd, mint a taxiórát.

Kapott most is eleget.
Fáj is mindenem.

Látszott az arcán, amikor belőtte az egyenlítést érő gólt: sok mindent le lehetett olvasni róla, kitörő örömöt nem éppen.
Tiszta déja vu érzésem volt: vagy hat éve volt egy alapszakaszmeccsünk a Győr ellen, akkor is az utolsó pillanatokban találtam be, csak akkor nyertünk is 35-34-re, meg akkor Zácsik Szani lőtt valami tizenöt gólt, nem én. Aztán az volt az első gondolatom, hogy úristen, csak hosszabbítás ne legyen, mert azt nem fogom kibírni… Utána eszembe jutott, hogy hetesek jönnek, jelentkeztem is első lövőnek, hogy legyek túl rajta, aztán hadd fújhassak egyet végre. Erre fel mi történt? Mindenki belőtte, és sorra kerültem megint.

A szabályok szerint már bárki lőhetett volna – nem akart nemet mondani?
Ááá, inkább én hagyjam ki, mint hogy valaki mást szidjanak utána… De azért amikor Szikora Meli védte a győri hetest, és a többiek elkezdtek örvendezni, meg is kérdetem a bírót, hogy akkor nekem már le se kell dobnom az utolsót, vége van? De persze le kellett.

Miért a jobb alsó sarkot választotta?
Felsőt nem akartam lőni, még a meccs közben szóba került, hogy ha odakerülök, ne extrázzak, a tutit próbáljam meg, márpedig ha felfelé lő az ember, az még mehet fölé, de ha lefelé, az a kapu alá nem mehet. Persze a Győr végig váltogatta a kapusokat, amikor a kis Háfra Noémi kérdezte, szerintem hová lőjön, nem is nagyon tudtam neki segíteni azonkívül, hogy csináljon egy cselt, aztán vágja be, ahol helyet lát. De szépen megoldotta és a meccs közben is jól szállt be – büszke voltam rá. Szóval nem lehetett biztosra menni.

A győri Korsós Dorinának sem sikerült, ugyanoda lőtte a labdát, ahová ön közvetlenül utána, de akkor Szikora Melinda védett. Ez nem bizonytalanította el?
Az én helyzetem más volt, Grimsböről tudtuk a videózásokról, hogy inkább szokása állva maradni a hetesnél, szóval nem éreztem, hogy kockáztatnék.

És mit érzett a gól után? Magasba emelte a kezét és eldőlt…
…ja, hátra, majdnem lementem hídba. Jó bénán nézhetett ki, de valahogy mindig csinálok valami furát ilyen helyzetekben. Amikor annak idején bajnokok lettünk, azt az okosságot sikerült nyilatkoznom, a tévében, hogy szerencsére szerencsénk volt… De nem mondom, csodás érzés volt ott feküdni, érezni, hogy meg tudtuk adni ezt a sikert a távozó játékosainknak, meg a szurkolóknak, akik mindig kitartanak melletted, bármennyi az eredmény, ameddig azt látják, hogy felszeded a parkettet is.

Márpedig a munkát beletették a meccsbe.
Az egyszer biztos. Nagyon akartuk ezt a győzelmet.

Az látszott az ön játékán is, amikor megállt a csapat tudománya, összeszorította a fogát, felment és gólt lőtt, egyszer, kétszer, tízszer.
Igen, éreztem, hogy többet kell vállalkoznom, ami remek dolog akkor, amikor össze is jön. De van olyan is, amikor nem… És egyébként sem csak rajtam múlott ez, hanem az egész társaságon. Amikor bajba kerültünk, mindig jött egy lövés, egy védés, valami, ami továbblendített minket, nem zuhantunk össze. Nagyon egységesen, jó szellemiséggel játszottunk, és mondom, még tudunk javulni jövő csütörtökig.

Tomori Zsuzsa

Csodálatosan küzdött a csapat a csütörtöki mérkőzésen, Szucsánszki Zita pedig egészen fantasztikusan játszott, igazi vezér, valódi csapatkapitány volt. Remélem a jövő csütörtöki második meccsre már én is fel tudok zárkózni mellé. Túl vagyok az utolsó népligeti meccs okozta görcsösségen, talán most már le tudom rakni a hátizsákot és felszabadultan kézilabdázni.

Bálint Mátyás / NS