Az új Fradi stadion építésének kormánybiztosával beszéltünk az elmúlt egy év tapasztalatairól, hogy mik voltak a legszebb élményei és hogy milyennek látja a mai csapatot.

Most az interjú első részét olvashatjátok, a második rész, ahol az egy év tapasztalatairól, külső visszajelzésekről, hibákról, a Fradivárosról és a vizes VB-ről olvashattok holnap jelenik meg.

Hogyan értékeled így közel egy év után, az új Fradi stadion teljesítette az elvárásokat?

Lassan egy év elteltével, az első teltházas bajnoki, az első derbi , több teltházas válogatott meccs után érdemes visszatekinteni, valóra váltak-e terveink. Drukkerek és a kevés ellendrukker most egyetért: amit 2012-ben vállaltunk, amibe közösen belevágtunk, amiért sokat dolgoztunk, azt sikerült megvalósítani. Európa egyik legkorszerűbb és sokunknak a legszebb stadionját építettük föl a Fradinak, amit nagyon megszeretett a közönség, a csapat, sőt, ellenfeleink is. Nem hiába működik nemzeti stadionként is: a válogatott itt játssza hazai meccseit.

Rengeteg konferenciát, üzleti rendezvényt fogad be a ház, a működtetés is pénzt hoz a Fradinak. Azt mondtuk, amit építünk, több lesz mint egy puszta stadion. Rekordstadion lesz, zöld stadion lesz, okos stadion lesz, modern rendezvényközpont lesz és gazdaságilag nemhogy megáll a maga lábán, de segíti a Fradit pénzügyileg is. Ami álom, alapos terv volt, bámulatos gyorsasággal valósággá vált. Nagyon szerettem ezt a munkát, a stadionépítést! Hálás vagyok a Jóistennek, Kubatov barátomnak és a Vidi egyik legnagyobb szurkolójának, hogy részt vehetem benne.


Milyen érzésekkel gondolsz ma vissza kormánybiztosságod ezen szakaszára, mit jelent az elkészült stadionba járni?

Öröm, derű, hála, és mindig jóleső várakozás. Sok csodálatos és néhány szomorúbb emlék köt a régi stadionhoz gyerek- és kamaszkoromból. Sokat harcoltam, “hisztiztem”, hogy kijuthassak életem első Fradi-meccsére tíz évesen édesapámmal, később nem egyszer füllentettem édesanyámnak, merre járok, mikor kiskamaszként meccsre jöttem ki. Azt hiszem nagyon féltett volna, ha meglát a B-középben, a kapu mögött… Ahogy engem édesapám, úgy ma én hozom a fiamat. Életemben nem gondoltam, hogy megadatik, hogy fradistaként a csapatom stadionjának a felépítésében részt vehetek. Ez az élet nagy ajándéka. Nekem személyesen a stadion most már elsősorban az örömöt adja,a fiammal jövünk megnézni a csapatot. Ide belépni, s ez már egész életemben így lesz, egy semmihez sem hasonlítható érzés.

Végig úgy éreztem, hogy áldás volt ezen a munkán, hogy az építkezés során megvalósult az Erkölcs, Erő, Egyetértés. Hihetetlen erő volt ebben a munkában, a semmiből épült meg rekord idő alatt rekord minőségben a stadion – a rekordbajnoknak. Ez azért sikerülhetett, mert mindannyiunknak több volt ez puszta feladatnál, puszta munkánál. Bennünket a Fradi-szív vitt előre, s az, hogy láttuk, a Fradi-család micsoda várakozással tekint a munkánkra, s rengeteg együttérzéssel és segítőkészséggel találkoztunk. Sokat szurkoltatok nekünk, és ez sokat segített!

És igen, jó ha tudjuk, hogy riválisunk, a Videoton egyik leghűségesebb drukkere, főnököm, a miniszterelnök is teljes támogatásáról biztosította a munkánkat – az ő kiállása nélkül ez nem sikerülhetett volna. Tényleg erő volt ebben a folyamatban, ezért sikerült ilyen gyorsan, kiváló minőségben megvalósítani.

S erkölcs volt benne, morálisan nem volt kikezdhető, mindenki becsületesen végezte a munkáját. S egyetértés volt, a Ferencváros, a kormányzat és a Tarlós István vezette Budapest összefogására is szükség volt.

Az egyik tanulsága ennek a győzelemnek, s ezt a megnyitón is mondtam, mert ez tényleg egy győzelem volt, hogy lehetséges, igenis lehetséges nagy célokat kitűzni, s ha megvan az erkölcs, az erő és az egyetértés, ezek mentén dolgozunk, alázattal és keményen, akkor szinte minden lehetséges.

Hátborzongató pillanat volt a vasárnapi derbi, különösen, hogy az én első meccsen az 1982 áprilisi Fradi-Dózsa 5-0 volt (Szokolai mesterhármas: http://www.tempofradi.hu/1982-iv-21-ferencvaros-ujpesti-dozsa-50 – a szerk) , szinte napra pontosan harminchárom éve. Hátborzongató volt a teltház, a hangulat. Varázslatos volt, ahogy a Fradi-tábor a B-középtől a családi szektorig egyöntetűen buzdította a csapatot.

Szurkolóként milyennek látod a mostani csapatot?

Amit a legjobb volt látni, s ezt már az MTK ellen is láttam, hogy a Ferencváros végre Ferencvárosként viselkedik. Mert igenis, hálával, alázattal, nem gőgösen, de ki kell mondani, hogy Magyarországon labdarúgásban van a Fradi és utána mindenki más. Vannak csapatok és van a nemzeti klubcsapat, a Ferencváros. Kellő alázattal, kellő tisztelettel, de tartással és öntudattal, önmagunkba vetett hittel kell megmutassuk, hogy mi a Fradi vagyunk, az örökös magyar bajnokcsapat, az örök győztes. Nekünk minden korosztályban, a gyerekektől az öregfiúkig úgy kell kimenni, hogy mi vagyunk a Fradi és mi győzni jöttünk ide. S végre ezt látom, már nem az első meccsen.

Az MTK ellen is ez volt, Garami Józsi bácsi mesterien rakja össze a csapatait, abból főzve, amije van. Előttünk voltak, remélhetőleg már végleg múlt időben a dobogó második fokán. De akkor is azt láttam, hogy egy szemernyi kétséget nem hagytunk, hogy győzni jöttünk , s úgy viselkedtünk, ahogy egy győztesnek kell.

Végre ezt látom, s ebben Thomas Dollnak hatalmas szerepe van, hogy egy német edző visszaadta mentálisan is a fradizmust a csapatnak. Úgy mennek ki a srácok a pályára is, ahogy kell. De egyénileg is végig mehetnénk a csapaton. A legjobb példa talán az, hogy nem lehet eldönteni, Gera Zoli szíve vagy intelligenciája a nagyobb. S azért is jó ránézni a csapatra, mert láthatóan tisztában vannak azzal, hogy kik ők, mi az identitásuk és ez sugárzik belőlük. S ha egy csapat csapatként rendben van, akkor az egyéni teljesítmények is javulnak.

Az is mutatja az edzői stáb munkájának minőségét, hogy a különböző háttérrel rendelkező játékosokat, egy Ramírezt vagy egy Varga Rolandot így be tudott építeni a csapatba. Mindketten nagyszerű igazolások voltak. De nekem igazolással ér fel az új Somalia is, a középpálya mögött szűrőben, hihetetlen, ahogy mindenhova odaér.

Azt sajnos még nem volt időm visszanézni, hogy mi történt, mikor Dilavert kiütötték, de nagyon pirosnak tűnt – nem is volt benne az összefoglalóban… Mindenesetre Bánki Dodó mellett ültem a meccsen, s kétségbe voltunk esve, hogy nincs jobbhátvédünk, de Batik Bence zseniálisan oldotta meg a feladatát, ami számára is teljesen váratlan lehetett. Tényleg megmutattuk, hogy ez a Ferencváros.

IMG_5375 copy

(fotó: Sas Gábor)

Mik a legkedvesebb részei az új stadionnak vagy az építési folyamatnak, ami ma is jó érzéssel tölt el?

Nehéz pár dolgot kiemelni, ami a legkedvesebb részlet nekem. De mégis: az a zsigeri érzés, ami elfog, amikor kilépünk a lelátóra, legyen az üres, vagy teli. A másik a Könyves Kálmán körút – Üllői út sarkára érkezőket fogadó sas-szobor. Ha valaki abból a perspektívából ránéz a stadionra, akár éjjel, akár nappal, az egész biztosan lúdbőrös lesz.És két személyes élmény: az is egy nagy ajándéka volt ennek a munkának, hogy Kubatov Gábor barátjának nevez és én is a barátomnak nevezhetem őt. Ez egy régi barátság, de az elmúlt időszak megerősítette, elmélyítette azt. Személyes kötelességemnek tartom, az őt érő méltatlan, sokszor minősíthetetlen támadások idején elmondani, hogy ilyen elnöke régen volt a Ferencvárosnak.

Jó lenne, ha meg tudnánk becsülni eredményeinket, kincseinket. Különösen azoknak, akik családját sem kímélve, útszéli hangon kritizálják Gábor munkáját, azt üzenném, hogy gondolják át, milyen állapotban vette át annak idején ezt a klubot. Akkor nem hogy a stadion, a labdarúgócsapat sem volt magyar kézben, egy komcsi ingatlanspekuláció eredményeképpen. Spekuláns tulajdonában volt a stadion és a futballklub is. Innen kellett Gábornak hatalmas munkát végezve az egyesület és a magyar állam tulajdonába juttatnia a stadiont és a csapatot is, majd minden tekintetben elindítania az építkezést.

Emlékszem a 2011 év végi tárgyalásokra, a bezárás szélén volt a Ferencváros, mikor sikerült azt visszaszerezni. Nagyon kevesen hittek nekünk, mikor azt mondtuk 2011 végén, hogy a 2014-15-ös szezont egy vadonatúj stadionban kezdjük.

A Fradi-család részéről az akkori pesszimizmust meg is értem, rengeteget hitegették a Fradi közösségét, érthető volt a bizalmatlanság. De azt gondolom, hogy kevés klubelnök szolgálta meg munkájával a bizalmat annyira, mint Kubatov Gábor. Hasonlítsuk össze, hol jártunk akkor, nem csak fociban, hanem hogy mondjuk mi volt a Népligetben. Az utánpótlás-centrumban a szétesettség, az omladozó falak után a rend, az erkölcs, az erő és az egyetértés a jellemző ma már. Ez igaz a szakosztályokra, a szakvezetésekre és a klub vezetőire egyaránt.


Mi a másik személyes élmény, amire céloztál?

A családi nap, a stadion megnyitója előtt közvetlenül! Már előtte is voltak jó tapasztalataink, a látógatóközpontban, a stadiontúrákon, de ott reggel nyolc órától tényleg a felszínre tört, hogy a mi a Ferencváros a kerületnek, Budapestnek, Magyarországnak. Kilométeres sorok az augusztusi rekkenő napsütésben, a metróaluljáróban kígyózott a sor, vidékről jöttek fel emberek, hogy az ingyenes stadiontúrán megnézhessék a Fradi elkészült otthonát. Idősek, kicsik, gyerekek, anyukák, a nagypapák, a nagymamák kiállták az egy-két órát. Ez a kora reggeli érdeklődés a szervezőket is meglepte és szétspricceltek a környék összes közértjébe felvásárolni az ásványvizeket. Osztották az embereknek és tizenötezer ember tudta végigjárni a stadiontúrát.

Lenyűgöző volt a figyelem,a szeretet, az érdeklődés, amellyel megtisztelték az új stadiont. Ott nagyon érződött, hogy a fradizmus generációkon ível át. Az, ahogy rácsodálkoztak, birtokba vették a stadiont, az a nap, a hangulat, a túrák a Sas felavatása, ahogy a játékosokat fogadták, a családi programokon a beszélgetések döbbenetes élményt jelentettek. Hiszen miattuk csináltunk ezt az egészet, és mindig mondom, nem a játékosoknak, hanem a közönségnek építjük a stadiont. Ahogy a közönség, az emberek birtokba vették a stadiont aznap, az meghatározó élmény volt. És bármilyen művész, akit meghívtunk, első szóra jött. Még Kovács Kati is zöld-fehérbe öltözve táncoltatta meg rajongóit.