Az egyik legtöbb szavazatot kapta a jelöltek közül.
Csányi Sándor az egyik legtöbb szavazattal az UEFA elnökségének tagja!
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Bécsben tartja éves közgyűlését. Csányi Sándort, az MLSZ elnökét hatalmas többséggel, az 54-ből 42 szavazattal választották be a szövetség végrehajtó bizottságába.
A közgyűlés témái között szerepelt az UEFA elnökének és a végrehajtó bizottságának éves beszámolója, valamint az UEFA adminisztrációs beszámolója a 2013/2014-es évre. A szövetség ismertette bizottságainak elmúlt egyéves munkáját, valamint megválasztották az UEFA új elnökét, a végrehajtó bizottság tagjait, illetve a FIFA végrehajtó bizottságának tagjait.
A közgyűlés elején az 54 tagország képviselői megemlékeztek az egyetemes labdarúgás elmúlt egy évben elhunyt legendáiról, köztük három magyar kiválóságról, Buzánszky Jenőről, Grosics Gyuláról és Sándor Károlyról.
A végrehajtó bizottság tagjinak megválasztására 13 óra után került sor, de előtte Michel Platinit egyhangú szavazással megválasztották az UEFA új elnökének. A 17 tagú bizottságból hét tisztségviselő mandátuma lejárt, a megüresedett helyekre tizenketten jelezték indulási szándékukat, köztük Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is.
A választás előtt kedvező előjel volt, hogy az elmúlt években több sportdiplomáciai sikert is felmutatott a Csányi Sándor vezette Magyar Labdarúgó Szövetség: 2012-ben a FIFA tartotta rendes kongresszusát a magyar fővárosban, 2014-ben az U19-es Európa-bajnokság házigazdái voltunk, tavaly pedig sikerrel pályáztunk a 2020-as Európa-bajnokság négy mérkőzésének rendezési jogára.
Az UEFA végrehajtó bizottságnak eddig mindössze két magyar tagja volt: Sebes Gusztáv 1954-ben részt vett az európai szövetség megalakításában, és 1960-ig töltött be szerepet az UEFA irányításában. Két évvel később, 1962-ben Barcs Sándort választották be a végrehajtó bizottságba, ő 1978-ig töltött be mandátumot a grémiumban. A bizottságból történt 1978-as távozása óta, vagyis csaknem 37 éve magyar sportvezető nem kapott helyet az UEFA irányító szervezetében.
forrás: Magyar Lelátó




