A tornászcsodát is meglepte a megtiszteltetés, olyannyira, hogy a lánya még nem is hallott róla – mert még egyetemen van.
– Rengetegszer kérdeztük már Öntől, hogy milyen érzés olimpiai bajnoki, világbajnoki, vagy Európa-bajnoki aranyat nyerni… Ezúttal így tehetjük fel a kérdést: milyen érzés a Nemzet Sportolójának lenni?
– Nagy megtiszteltetés… Olyan emberek közé tartozhatok, akik a példaképeim voltak – válaszolta meghatottsággal a hangjában Magyar Zoltán. – Balczó Andrással még együtt futottam, szinte gyerekként, tizenkilenc évesen. El sem tudom mondani, hogy ez számomra mekkora öröm, és büszkeség. Csak jót tudok mondani, nagyon megvagyok hatódva…– Hogyan tudta meg a döntést?
– Szabó Bence (a MOB főtitkára – a szerk.) hívott fel telefonon, aki személyesen is jelen volt ezen a szavazáson. Ahogy megvolt a döntés, azonnal tárcsázta a számomat, így szinte rögtön értesültem a jó hírről.– Mit szólt a családja?
– A feleségem jelenleg síel, őt Borkai Zsolt, a MOB elnöke hívta fel, mert engem nem tudott elérni, folyamatosan csörög a telefonom. Nagyon kedves volt, a nejemmel azóta már tudtam is beszélni. A lányom még nem tudja, mert este hét óráig egyetemen van még, vele később tudok beszélni.– Kétszeres olimpiai bajnokként mennyit változhat egy ilyen elismeréstől az élete?
– A Magyar Torna Szövetség elnöke vagyok, már csak emiatt is nagyon sokat rohangálok a sport világában, tehát azt hiszem, olyan nagyon nem fog megváltozni az életem. Számomra ennek az elismerésnek az erkölcsi értéke a legfontosabb. Az, hogy ebbe a körbe, a legjobbak közé tartozhatok.– Nemrégiben a Fradi TV-ben is faggattuk a pályafutásáról, ott kiderült, hogy milyen fontos az Ön számára a Ferencváros. Jelent most valamit az, hogy ezzel az elismeréssel az FTC-nek is újabb dicsőséget szerzett?
– Olyannyira, hogy például Kárpáti Gyurika is felhívott, megbeszéltük, hogy megnövekedett a Nemzet Sportolói között a fradisták létszáma. Mindketten ferencvárosi érzelműnek valljuk magunkat. Ez is egy nagyon szép gondolat, hogy mindketten a Fradihoz tartozunk. Tényleg nem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon boldog vagyok, és hatalmas örömöt érzek.(fradi.hu)





