A sokáig Győrben, most éppen Pápán focizó balhátvéd nyilatkozott.

A szakma az egyik legjobb hazai balhátvédnek tart. Nem rangon aluli a Lombard Pápában futballozni?
– Télen egyértelművé vált, hogy hét és fél év után eljövök Győrből. Elsősorban abban gondolkodtam, hogy külföldre szerződöm, ezért az utolsó pillanatig kivártam, de nem jött össze. Addigra a magyar csapatok keretei beteltek, maradt a pápai lehetőség. A szezon végéig itt leszek, mindet megteszek, hogy minél jobb formába hozzam magam és persze az sem mellékes, hogy NB I-esek maradjunk. Hallom, hogy a legtöbben biztos kiesőnek tartanak minket, pedig nem olyan rossz ez a keret, mint azt sokan hiszek. Az biztos, hogy én balhátvédből nem tudom benntartani a csapatot, ugyanez igaz Szűcs Lajosra is, de ha mindenki fegyelmezetten játszik, akkor elérjük a célunkat.

Állítólag nem sok hiányzott, hogy dobogóért harcoló csapatba kerülj. Miért nem lettél a Ferencváros játékosa?
– A Fradi többször is akart, legutóbb télen merült fel a nevem, a vezetők szívesen láttak volna, de aztán meghiúsult az átigazolásom. A mai napig sem tudom, hogy miért. Arról azonban nem mondtam le, hogy egyszer még a Fradi játékosa legyek, ez eltökélt célom.

Korábban a Videotonnál, a Puskás Akadémiánál és a Vasasnál is felmerült a neved. Azok a lehetőségek miért nem realizálódtak?
– A Vasas kivételével a többi érdeklődést inkább puhatolózásnak nevezném. Az igaz, hogy a Vasassal tárgyaltunk, de végül nem született egyezség. Sőt, külföldi megkeresések is voltak, nyáron ezek megint előtérbe kerülhetnek, miután lejár a szerződésem. A menedzserem, Vörösbaranyi József azon dolgozik, hogy jó helyre kerüljek, Hollandiában például el tudnám magam képzelni, de akkor sem lennék csalódott, ha az orosz bajnokságba kerülnék. Télen a Torpedo Moszkvánál felmerült a nevem, a három jelölt közül azonban nem engem választottak.

A győri időszakod összességében sikeres, hiszen MK-döntőket játszottatok, bajnokok lettetek, de az utolsó éved nem alakult túl jól. Horváth Ferenc miért nem kedvelt?
– Nagyon jól éreztem magam Győrben, Tarsoly Csabának rengeteget köszönhetek. Azt viszont én sem tudom, hogy Horváth Feri miért nem kedvelt. Nekem négyszemközt mindig azt mondta, hogy nagyon jó balhátvédnek tart, nem érti, miért nem vagyok válogatott, majd rendszeresen kihagyott a csapatból. Hiába mondta, hogy bízik bennem, a tetteivel nem ezt támasztotta alá.

Azt is mondta, hogy megelégszel az NB I-es szinttel, nem törekszel többre…
– Ferinél nagyon fontos volt az edzésmunka, ami rendjén is van. Sokféle játékos létezik, valaki 100 százalékot nyújt a tréningeken, a mérkőzéseken pedig önmaga árnyéka. Én jól ismerem a testemet, tudom, hogy milyen munkára van szükségem hét közben ahhoz, hogy a meccseken topon legyek. Az igaz, hogy nem tartozom a látványosan dolgozó játékosok közé, nem „vicsorgok”, nem én haladok az első helyen, ha futásról van szó, de becsülettel megcsinálok mindent, és azt senki nem mondhatja, hogy a bajnokikon ne tenném oda magam maximálisan.

A kimaradásodnak mennyire lehetett oka az, hogy állítólag nem mindig élsz sportemberhez méltó életet?
– Ez sajnos rettenetesen el van túlozva. Soha nem tagadtam, nem titkoltam, hogy szívesen eljárok szórakozni, beülni ide-oda, de semmivel sem gyakrabban, mint bármelyik másik magyar játékos. Hét és fél évig voltam Győrben, így szinte mindenki ismer a városban. Nálunk a szurkolók, a közvélemény azt várja el egy vesztes meccs után, hogy maradj otthon, két napig sírj, aztán menj edzésre. Na, én nem ilyen vagyok, az igazi profi megpróbálja magát azonnal túltenni a kudarcokon és előre néz. Egy vesztes meccset követően miért nem mehetek el a barátnőmmel moziba vagy a barátaimmal vacsorázni? Ez sokaknak nem teszik, és „feljelentenek” a vezetőknél. Hozzászoktam már, az a legjobb, ha az ember ezekről a történésekről nem vesz tudomást.

Horváth Ferenccel ellentétben Pintér Attilával feltűnően jó volt a viszonyod.
– Pedig nem úgy indult, hiszen nem igazán szívleltük egymást annak idején. Amikor Győrbe került, miatta mentem el fél évre Paksra. Aztán amikor visszatértem, minden megváltozott, nagyon jól kijöttünk. Attila remekül tudott engem kezelni, bízott bennem, megadta a lehetőséget, amivel a legtöbbször élni tudtam.

Ő a kedvenc edződ?
– Ezt így nem jelenteném ki, de az biztos, hogy taktikailag nagyon topon volt, az eredményei önmagukért beszéltek. Persze voltak olyan tulajdonságai, amelyekkel nem tudtam azonosulni, de ez nem befolyásolta a kettőnk közös munkáját.

Igaz, hogy amikor Pintért kinevezték szövetségi kapitánynak, nem mindenki siratta meg a távozását a győri öltözőben?
– Nem mindenki… Én speciel sajnáltam, hogy elment, viszont annak örültem, hogy ilyen rangos feladatot kapott. Az már más kérdés, hogy miként sikerült neki a kapitánykodás.

Nagy szívfájdalmad, hogy eddig még nem lehettél felnőtt válogatott. Jelenleg nagyon messze vagy tőle?
– Nem hinném, de tény, hogy voltam már sokkal közelebb is. Egervárinál simán helyem lett volna a csapatban, de nem kaptam meghívót. Már minden magyar balbekk volt válogatott, kivéve engem. Azt nem tudom, hogy a szövetségi kapitány a Pápa meccseit figyeli-e majd tavasszal, de mindenképp azon leszek, hogy válogatott szintű teljesítményt nyújtsak és bebizonyítsam: egy a bennmaradásért harcoló csapatból is oda lehet kerülni a keretbe…

forrás. csakfoci.hu