Fiókcsapatunk osztozott a pontokon a Siófokkal.

Soroksár SC 1-1 BFC Siófok
Gól: Lovrencsics

Holczer – Simita (Kincses), Pandur, Farkas, Gohér – Lannert, Huszák – Hodgyai (Sándor), Lisztes, Kovács (Szenes) – Lovrencsics

Varga Attila
A 94 percnek elegendőnek kellett volna lennie a győzelem megszerzéséhez. Idén a mai napon játszottunk a legjobban. Zseniálisan futballoztunk, a játékosok motiváltak voltak, talpra tudtak állni a buta büntető után. A második félidőben kockáztattunk, rengeteg helyzetünk adódott. Ezt a mérkőzést három-négy góllal kellett volna nyerni, de ma minden „kifelé pattant”. Büszke vagyok a csapatra.

Soroksár SC

További hír még a sárga-feketék háza tájáról, hogy a héten átadták a felújított utánpótlás öltözőket is, így a felnőttek mellett már a fiatalokat is remek körülmények várják.

Galéria: Fradi.hu

Geiger Ferenc (Soroksár, polgármester): – Ezer szállal kötődöm Soroksárhoz és ehhez a Sporttelephez, ezért óriási öröm a számomra, hogy megvalósult ez a beruházás. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően már nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is fantasztikus körülmények között dolgozhatnak. Fontos, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsuk a fiatalok számára, ezzel tudjuk elérni, hogy minél többen válasszák a sportolást.

Farkas Kálmán (Soroksár SC, elnök): – A mai nap nagy mérföldkő Soroksár életében. Tavaly a felnőtt csapatot érintették a telep felújításai, míg az elmúlt időszakban a sporttelep nagyobb részét, körülbelül háromnegyedét tudtuk sikeresen felújítani. Külön öröm, amikor a gyerekeknek adunk. A fiatalok nagyon meghatottak voltak, amikor megtudták, milyen gyönyörű helyiségeket kapnak. Megígérhetem, hogy nagyon odafigyelnek majd ezekre, és a lehető legjobban hasznosítják majd.