Egykori játékosunk azt is elárulta, hogy várhatóan milyen kezdőcsapattal lépnek pályára.
Nem változtat a Videoton ellen a második félidőben parádésan játszó csapaton Miriuta László. A vezetőedző bízik abban, hogy a mieink 10 év után újra nyerni tudnak az FTC ellen idegenben. A várható kezdőcsapat: Kamenár – Brdarovski, Lipták, Lang, Ibanez – Priso, Bucsa, Windecker, Koltai – Priskin, Pátkai. Az ETO-nak szerencsére ezúttal sincsen eltiltottja.
Miriuta László: „Nagyon jó csapat a Ferencváros, akik győzelemmel kezdték a szezont, míg mi sajnos csak döntetlennel, de a Videoton elleni második félidőben nyújtott teljesítményünkre természetesen építeni lehet. El kell hinni az egész csapatnak, hogy legyőzhető a Fradi, csak pozitívan szabad hozzáállni a meccshez. Sokat várok a csapatjátéktól, de fontos az is, hogy az egyéniségek is érvényesüljenek, így a kulcsembereknek jól kell teljesíteni, csak ekkor tudunk a Ferencváros fölé nőni. De ennek az az alapja, hogy megbízható egységes csapatjátékra van szükség, amikor mindenki pontosan teszi a dolgát. Szeretnénk a korábban látott agresszív játékunkat nyújtani, szeretnénk sok labdát szerezni, menni fogunk előre, hisz nincs mitől félnünk.Bízom abban, hogy többen elkísérik a csapatot majd Budapestre. Nagyon fontos számunkra, hogy megfeleljünk a közönség elvárásainak is, hiszen a Videoton elleni szurkolás sokat jelentett számunkra, éppen ezért nem kaphatunk ki az Üllői úton, és ha minden jól alakul, akkor az év első győzelmét éppen szombaton fogjuk aratni.”
forrás: eto.hu




