Lezárult a nemzetközi Stadium DB oldal szavazása és az eredmények kiértékelése is megtörtént.

Az egy hónapig tartó voksoláson közel százezer ember vett részt – egészen pontosan 96772 – a Föld 136 országából. A legtöbben Brazíliából, Lengyelországból, Oroszországból és Spanyolországból érkeztek pontozni. A közönségszavazás mellett neves zsűri is értékelt: Bob van Bebber Dél-Afrikából, Mike Bell szintén Dél-Afrikából, John Bontinck Belgiumból, Bruno Campos Brazíliából, Bryan Roe Írországból és Serban Tiganas Romániából.

Az Üllői úti stadion mindkét kategóriában a középmezőnyben végzett.

A közönségszavazáson a 14. helyet érte el 45448 ponttal, itt az első három helyezett nem meglepő módon brazil – spanyol – orosz stadion: az Allianz Park Sao Pauloból, a San Mames Bilbaóból és az Otkritie Aréna Moszkvából.

A zsűri pedig a 17. helyre rangsorolta a Groupama Arénát, a legjobbak itt sorrendben: Hazza Bin Zayed stadion az Egyesült Arab Emirátusokból, Amazónia Aréna Manausból és a szingapúri nemzeti stadion.

Az oldal egyik szerkesztője elmondta, hogy a zsűri listájáról csak azért az első tízet mutatták be, mert a további helyezettek közötti különbség szinte minimális, így nem biztos, hogy korrekt a sorrendbe állítás. A Fradi-stadion értékeit kérdésünkre megküldték:

Összpontszám: 5.988
Kinézet: 6.300
Illeszkedés a környezetéhez: 6.100
Innováció: 5,300
Ár/érték arány: 6,250

A teljes listát ide kattintva tekinthetitek meg.