Ezúttal a szurkolókról, az utánpótlásról és a focicsapatról beszélt a Fradi elnöke.

–   Mikor mond le, meddig bírja még a feszültséget?

–   Milyen feszültséget?

–   Tele van a magyar futball és a Fradi vitákkal, sirámokkal, panaszokkal.

–   Én ezeket úgy fogom fel, hogy vannak feladatok, amelyeket meg kell oldani. Különben is, ha egy-egy bekiabálás után mindenki leköszönne, akkor tele lennének a pesti utcák lemondott Fradi-elnökökkel.

–   Ön hogyan lett elnök?

–   Úgy, mint mindenki más: megválasztottak.

–   Na, jó, de gyerekkorában, amikor a többiek futballoztak, és valamennyiük Albert Flórinak képzelte magát, a kis Kubatov mindenre pecsétet ütött, és azt mondta, hogy én bizony Fradi-elnök, Harót János szeretnék lenni?

–   Nem, nem volt ilyen vágyam, mellesleg nem is tudtam, hogy ki a Ferencváros elnöke. Egyszerű jobb-bekk, a legsutább jobb-bekk voltam a kölyökcsapatban, együtt játszottam például Dukon Bélával. Aztán még az ifi előtt abbahagytam, elmentem atletizálni, de azért mindig volt bérletem. Öten voltunk, Újságos Pisti, Szivaros Laci, az édesapám, meg Pista, a vállalkozó.

–   Melyik szektorban ültek, valamelyik balhésban?

–   Á, szerényen, de lelkesen hajrá­fradiztunk a felüljáró fölött. Ott nem illett balhézni.

–   És miként lett hivatásos szurkolóból vezető?

–   Elnökségi tag lettem kétezer-tízben, majd egy évre rá, Kovács Miklós lemondása után választottak elnöknek.

–   Félt, büszke volt, amikor meg­választották?

–   Leginkább talán céltudatos.

–   Úgy látszik, jól dolgozik, hiszen tavaly októberben újraválasztották. Már-már titokban, azt mondják, szinte elhallgatták a nép elől a közgyűlést.

–   Dehogy hallgattuk el, akit érdekelt, az értesülhetett róla, eljöhetett, nem volt miért titkolóznunk, és nem is titkolóztunk.

–   Miért olyan jó Fradi-elnöknek lenni? Úgy tudom, fizetést nem kap, akkor mi az egészben az üzlet?

–   Nem csak fizetést, még költségtérítést sem kapok. Magam fizetem a telefonomat, a benzint. Hogy mi benne a bolt? Talán csak közhelyeket tudok mondani erre, bár sok bennük az igazság. Óriási megtiszteltetés, nagy kihívás, szolgálat, mind-mind, szenvedély, és jóval több egyszerű hobbinál.

–   Pedig úgy tudom, interneten is gyalázzák, fenyegetik a családját, s még az utcán is Kubatov, takarodj feliratot függesztenek ki.

–   Ezek csak megerősítik az elszántságomat, hogy van munkám, van mit tennem a magyar futballban és persze a Fradiban: fel kell számolni ezt a szubkultúrát.

–   Sikerülni fog?

–   Ha nem ez lenne a meggyőződésem, bele sem fogok.

–   Egyedül?

–   Akár egyedül is, de tudom, egymagam semmire sem jutnék. Sok minden kell ehhez, MLSZ, más klubok, iskolák, társadalmi szervezetek, nevelés. Erről órákat lehetne beszélni, annyi pedig tény: egyszer már valakinek el kellett kezdenie.

–   Mit, a harcot a szurkolókkal?

–   Ez nem velük, hanem értük és mindannyiunkért folyik, de nem érzem harcnak, csak korrekt, kemény lépéseknek a kulturált szurkolásért, és nem a szurkolókkal, hanem egy részükkel szemben. Elmondtam már többször is, hogy rasszizmus, gyűlölet, agresszió, robbantgatás, görögtűz, füstbomba és még sok minden más nem fér bele a futball kultúrájába, s a játékot, no meg a rendes szurkolókat, gyerekeket védeni kell.

–   Úgy hallani, hogy még pénzelik is az ellentábort.

–   Na, azt nem hinném, de tény, hogy néhányan keményen dolgoznak ellenünk. Ilyen szurkolókra nincs szüksége a Fradinak vagy egyáltalán a futballnak. Rend nélkül egyszerűen nincs eredmény, és még az élet is csak korlátozottan élhető, élvezhető.

–   Jó, jó, csak hogy ez a rend mintha túlságosan poroszos lenne –   no nem azért, mert Doll edző is porosz –, és a túl sok pepecselés, adminisztráció még az idősebb korosztályt is elriasztja a meccsektől. Obamához könnyebb bejutni a Fehér Házba, mint mondjuk egy Fradi–Újpestre.

–   Ez nem igaz. A regisztráció egy-két perc, és akár közvetlenül a mérkőzés előtt is megtörténhet. A belépés pedig másodpercek kérdése már onnantól.

–   Tudom én, hogy más korban élünk, már nem metrófogantyút dobnak be a pályára, hanem drónt repítenek, így aztán más módszerek kellenek a biztonságért, mégis sokan túlzásnak érzik a vénaszkennert.

–   Aki használja, az nem. Gyors, pontos, megbízható, kényelmes, és többletszolgáltatást is nyújt. Érdekes, hogy a szurkolók zömének semmi baja vele.

–   Már aki még jár meccsre.

–   Nekünk tavaly nem lett kevesebb szurkolónk, mint amennyi egy évvel korábban volt, bár az is igaz, hogy az új stadion nagyban serkentette az érdeklődést. Ugyanakkor jó néhányan éppen a sok helyütt tapasztalható erőszak miatt maradtak el a pályákról.

–   Miért akarják, hogy a Fradi-tábor úgy viselkedjen, mint egy balettvizsga közönsége?

–   Egyáltalán nem azt akarjuk, s a szurkolásba sok minden belefér.

–   A Kubatov, takarodj is?

–   Ha valakit az boldogít, még az is.

–   És a lila majmok meg a zöld majmok?

–   Én azt a szurkolók többségével együtt jópofa élcelődésnek, na jó, kötekedésnek érzem, szerintem hozzátartozik egy-egy rangadó atmoszférájához, vagyis ezzel is cáfolom a balettvizsga-hasonlatot.

–   Mi történik, ha néhány fürge eszű fradista a vendégtáborba szerez jegyet, mondjuk a Ferencváros–Paks meccsre, és ott kezdi szidni a ferencvárosi vezetőket?

–   Megteheti, de az már a paksiak felelőssége.

–   De attól még a Groupama Arénában lesz botrány.

–   Igen, de azért, mint mondtam, a vendégcsapat felel. De ettől még tartom, hogy a szurkolói kultúrának meg kell változnia.

–   Érdekes, hogy lassan egy órája beszélgetünk, de a csapatról, a játékról még alig ejtettünk szót. Pedig az egész, még ez az interjú is, arról kellene, hogy szóljon.

–   Arról szól, amit kérdez, amire ön kíváncsi.

–   Hát akkor a csapat. Sokak számára valahogy túl steril az egész, színtelen, szagtalan a Fradi játéka. Nem mondom, masszív, de nehezen élvezhető.

–   Stabilabbak lettünk, pláne ha azt nézem, honnan indultunk. Most olyan szakaszba értünk, ahonnan könnyebb elrugaszkodni. Volt egy-két jó periódusunk, s most már van jó néhány válogatott játékosunk. Ez is azt jelzi, ha néha döcögve is, de elindultunk felfelé. Egy pontra vagyunk a dobogótól.

–   Ám mégis, nagyon hiányzik egy húzóember, egy olyan, akiért érdemes kimenni a stadionba. Talán még Gera, vagy majd most Hajnal, de nincs sztárjelölt, berobbanó tehetség.

–   Az talán egész Magyarországon nincs, akit annak láttunk, azt megvettük.

–   És hol egy saját nevelésű üdvöske? Talán Lisztes volt az utolsó olyan Fradi-nevelés, vagy ha Husztit annak számítjuk, aki nemzetközileg is vitte valamire.

–   Igen, még ma is nyögjük, hogy egy időre megtorpant a klubnál az utánpótlás-nevelés. Öt éve változtattunk, és most is újítunk, és lassan, lassan már mutatkozik valami, feljött pár tehetség.

–   Miért nincs Fradi-akadémia?

–   Egy kétmilliós városban másként is felnevelhető a tehetség.

–   Még mindig rang a Ferencvárosban felnőni?

–   Igen, bár talán nem annyira, mint korábban, de kezdjük visszanyerni régi rangunkat, már csak azért is, mert egyre jobbak nálunk a feltételek. Ám ahhoz még, a színvonalas munka mellett, példaképek is kellenek, sztárok, akikre felnézhet a gyerek. Na meg sikerek, aranyérmek a kupában és a bajnokságban, és hát nemzetközi eredmények.

–   Fékezett habzásúak ezek a sikerek, hiszen utoljára 2004-ben volt bajnok a csapat.

–   Valóban, arany nélkül egy Ferencváros nem lehet igazán büszke és boldog. De jövünk, jövünk egyre feljebb, egyre közelebb a fényes siker.

–   És mikor lesz ebből aranyfényű siker?

–   Minden évben úgy kezdünk, azzal vágunk neki a bajnokságnak. És én minden évben el is hiszem, hogy ott leszünk.

–   És a játékosok, ők is elhiszik?

–   Remélem, bár ha nem csak hiszik, hanem akarják is, akkor előbb-utóbb össze fog jönni. Talán már jövőre. S olyan Fradi lesz, amelyet még idegenbe is érdemes lesz elkísérni. Stabil a klub, nincsenek pénzügyi gondjai, ez pedig manapság igen nagy szó. Úgyhogy optimista vagyok, lesz még nekünk bajnokcsapatunk.

forrás: Magyar Hírlap