A Fradi elnöke nagyinterjúban beszélt a Fradi jelenlegi helyzetéről, a szurkolókról, a fejlesztésekről és hogy mikor és mit tetováltatna magára.

– „Két-három év is eltelhet, mire azt mondhatjuk majd, hogy minden adott egy hagyományokhoz méltó szerepléshez, egy újabb bajnoki címhez” – mondta a futballcsapatról klubelnökké választása után, 2011 elején a lapunknak adott interjúban. Most akkor minden feltétel megvan?

– Először is talán érdemes onnan indulnunk, hogy milyen állapotok voltak a Fradinál, amikor munkához láttunk. A gazdasági működés átláthatatlan volt, sok százmilliós adóssággal küzdöttünk, tartoztunk a játékosoktól a gázszolgáltatóig mindenkinek. Ehhez képest most stabil a pénzügyi helyzet, átlátható a működés, nincs lejárt tartozásunk. Az infrastruktúra katasztrofális állapotban volt. Bár a régi stadion nagyon kedves volt a szívünknek, azonban kár lenne tagadni, hogy a pálya tragikus volt, a lelátó omladozott, a vécékből nem folyt el a szenny¬víz, szóval már-már balkáni állapotok uralkodtak. Emellett a népligeti edzőközpontban sem volt rózsás a helyzet. Emlékszem, amikor Détári Lajost szerződtettük edzőnek és körbesétáltunk vele, meglepődött, hogy az edzőpályákat fű helyett gyom borította. A sportszakmai háttér sem volt profi klubhoz méltó. Se mérő-, se elemző eszközeink nem voltak. Ehhez képest most, amikor ősszel szerződtettük az angol élvonalból Roland Lamah-t, aki megjárta Franciaország és Spanyolország első ligáját is, s ötszörös belga válogatott, el tudtuk vinni a stadionhoz s azt mondhattuk, ma ez Európa legmodernebb arénája. Aztán megmutattuk neki a felújított edzőközpontot, amellyel ma már egy nyugati profi csapat sem lenne elégedetlen. Ezután leültettük a szakmai stábbal, s azt látta, felkészült, a mai modern futballról mindent tudó szakemberek dolgoznak itt. Egy nemzetközi szinten is jegyzett, 27 esztendős játékos leigazolásához nem elég az, hogy anyagilag jó ajánlatot tegyünk neki, a hátteret is nézi, mielőtt dönt. Nálunk kedvező körülményeket talált.

– A Fradiról azt szokták mondani, a nemzet csapata. Ehhez képest a játékoskeretben is van jó néhány légiós, míg az ön által említett szakmai stábban Thomas Doll vezetőedző és egyik segítője, Ralf Zumdick német, csakúgy, mint a frissen szerződtetett utánpótlás-szakember, Theo Schneider, míg a fizioterapeuta, Peter Friar angol. Nincs ellentmondás?

– Néhány esztendeje, egy újévi köszöntőmben azt mondtam, a magyar futball szakmailag megragadt valahol 1986-ban. Vagy tudunk mondani olyan edzőt az elmúlt, mondjuk egy-másfél évtizedből, aki itthon tanulta a szakmát, itt szerezte meg az első tapasztalatait, aztán egy magyarnál erősebb bajnokságban, esetleg a miénknél magasabban jegyzett válogatottnál kapott munkát? Ha innen nézzük, nem véletlen, hogy egy-egy reménysugarat jelentő sikerélményt kivéve utánpótlásszinten és a felnőtteknél is eredménytelenek vagyunk. Ehhez képest Thomas Doll és Ralf Zumdick Németországban szocializálódtak. Thomas irányításával bronzérmet nyert a Bundesligában a Hamburg, a Dortmundnál végzett munkáját szintén elismerik. Theo Schneider pedig 12 évig dolgozott a Borussia Dortmund utánpótlásában, a második csapat trénere is volt, olyan futballisták fejlődtek a keze alatt, mint a ma már világszerte ismert Mario Götze. Azt gondolom tehát, tudnak nekünk segíteni. De ha már a fizioterapeuta szóba került: Magyarországon akkor kezdtek ilyen szakembereket képezni, amikor Nyugaton egy profi futballcsapatnál már egy-másfél évtizede elképzelhetetlen volt háttérstáb fizioterapeuta nélkül. Peter Friar egyébként évekig az angol Sunderland orvosi stábjának volt a tagja. Szóval ezért nem magyarokkal dolgozunk. Amiben még lemaradásunk van, az a játékosmegfigyelői rendszer kiépítése, a hazai tehetségek felkutatása, de Theo Schneider ebben is segítségünkre lesz. A játékosok kapcsán hasonló a helyzet. Alig-alig van olyan magyar futballista, aki külföldi élbajnokságban stabilan játszik, s azok is kevesen vannak, akik az NB I.-ben szerepelnek, de rendelkeznek olyan képességekkel, mentalitással, hogy nemzetközi szinten is megállják a helyüket.

– A feltételek tehát, mint mondta, adottak az aranyhoz – csakhogy a téli szünetben ötödik a Fradi…

– …és egy pontra vagyunk a harmadik helytől. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy elégedettek vagyunk, mert természetesen korántsem. Hiszen a Fradinál csak az első hely számít, minden más kudarc. Mégis azt gondolom: az, hogy évről évre a dobogóért küzdünk, stabil anyagi háttérrel, jó infrastruktúrával, profi szakmai stábbal, részeredményként megállja a helyét. Nagyon csalódott lennék, ha tavasszal nem akasztanának valamilyen érmet a játékosok nyakába, és nem jutnának legalább a Magyar Kupa döntőjébe – mindkettő reális elvárás –, de amíg megvan a matematikai esély a bajnoki címre, addig nem szabad feladni ezt a harcot sem. A szüleink arra tanítanak minket, hogy nem azt kell mondani, „akarok”, hanem azt, „szeretnék”. Ehhez én is tartom magam, egy kivétellel, ez pedig a Ferencváros. Itt mindig azt mondom, bajnok akarok lenni a Fradi elnökeként. Néhány hónapja a játékosoknak is úgy fogalmaztam: én tudom, hogy bajnok leszek. Az a ti döntésetek, hogy jöttök-e velem.

– Korábban a Fradi kiemelkedő utánpótlásműhelynek számított, a szerepvállalása előtti években azonban ezen a téren is visszaesett a klub. Most hogyan látja a helyzetet?

– Valóban, a kétezres években a pénztelenség a fiatalok kapcsán is gondokat okozott, majd az angol érában még inkább szétesett az utánpótlás, a legtehetségesebb játékosaink többségét elcsábították más klubok, akadémiák. Évek óta építkezünk, a korábbi futballistáink közül többeket visszahoztunk, tavaly az egyik korosztályos gárda bajnok lett, idén is szinte mindegyik korcsoport a dobogóért küzd. Dicséret illeti a munkát összefogó két volt játékosunkat, Dragóner Attilát és Keller Józsefet, mert amit lehetett, kihozták ebből az időszakból, s Theo Schneider érkezésével reményeim szerint még egy lépcsőfokot feljebb tudunk lépni. Az utánpótlás problémái között egyébként szintén meg kell említeni az infrastrukturális hiányosságokat. Hiszen az edzőknek nem volt irodájuk, ahol le tudtak volna ülni, a lerobbant, koszos öltözőkben megesett, hogy nem volt meleg víz, de arra is volt példa, hogy egy fiatal a lábát törte a rossz minőségű pályán. Ilyen gondok már nincsenek. De a szakemberek munkáját is segítjük, mert korábban, ha rákérdeztünk egy trénernél, hogy X vagy Y játékos hányszor edzett mondjuk az elmúlt egy évben, nem tudta megmondani, most már azonban van egy online naplóhoz hasonlító, de annál jóval bonyolultabb fejlődésmérő adatbázisunk, ahonnan valamennyi futballistánk minden fontos adata egyszerűen lekérhető, az edzésmunkája nyomon követhető. Szóval dolgozunk becsülettel, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsuk, ugyanakkor az is igaz: ami tíz-tizenöt évig pusztult, azt nem lehet három-négy év alatt felépíteni.

– Visszatérve az első csapatra: a jó szerepléshez azért mégiscsak hiányzik egy feltétel, a szurkolók jelenléte. Nem véletlenül kapták meg a drukkerek korábban a 12-es mezszámot, hiszen otthon oroszlánbarlanggá varázsolták a stadiont, de még idegenbe is százak, ezrek kísérték el a csapatot, ők voltak a „tizenkettedik játékos”. Most a hazai nézőszám is elmarad a várttól, a szurkolás is visszafogottabb, idegenben pedig csak lézengenek a fradisták a vendégszektorban…

– Azzal egyetértek, hogy hiányoznak a drukkerek, és azzal is, hogy a korábbiakhoz képest nagyok a változások. Éppen ezért ültem le egyeztetni az elmúlt három és fél évben többször is a szurkolói csoportok képviselőivel, hogy elmondjam nekik: már nem 1995-öt írunk. Az európai, és ennek nyomán a magyar szövetség sokkal szigorúbban büntet minden kihágást, mint húsz évvel ezelőtt. A lelátón nincs helye rasszizmusnak, kirekesztésnek, politikának, obszcenitásnak, füstbombának, hanggránátnak és hasonlóknak. Évekig igyekeztünk szemet hunyni afölött, hogy a drukkerek nem tartják magukat a megállapodáshoz. Az új stadion átadása azonban olyan mérföldkő volt, amin túl részünkről nincs szándék a toleranciára. Most már világosan lefektetett szabályok vannak. Nem utolsó sorban szinte minden szponzori szerződés felbontható a szurkolók botránya miatt. Ha nem lesznek szponzorok, mindent elölről lehet kezdeni.

– A drukkerek egyik problémája a beléptetésnél használt vénaszkenner…

– Ez csak kifogás. Ha megkérdezzük bármelyiküket, mi ezzel a gond, nem tudják megmondani. Az elnevezés, elismerem, kommunikációs szempontból talán nem szerencsés, ugyanakkor csak annyi történik, hogy a regisztrált futballrajongót a tenyerének erezete alapján azonosítják száz százalékos biztonsággal, s így engedik be az arénába. Erre azért van szükség, mert ha valaki rendbontást követ el, annak személyesen is vállalnia kell a felelősséget a tettéért, aminek a következménye lehet akár az is, hogy kitiltják a stadionból. Én feltettem a webre a saját tenyérlenyomatomhoz tartozó kódot, bizonyítandó annak biztonságát. Senki sem törte fel. Egyébként voltam a holland Den Haag stadionjában, ahol arcfelismerő rendszer van, ott a regisztrációnál lefényképeznek három oldalról, mint a rendőrségi nyilvántartásokban. Ha nálunk is ilyen lenne, érteném, hogy ezzel valakinek problémája van. A vénaszkennerrel kapcsolatban azonban nem látom, valójában mi lehet a gond, hiszen még csak nem is ujj- vagy tenyérlenyomatról van szó – hogyan lehetne ezzel visszaélni?

– Mit jelent, hogy nincs helye obszcenitásnak? Egyes szurkolók azt mondják, ez nem színház, és az rendben van, hogy nem lehet cigányozni, de a „mocskos Újpestnek”, „mocskos Fradinak” és így tovább, bele kellene férnie egy stadionban.

– Erről szerintem van helye párbeszédnek, én folytattam is informális tárgyalást ennek kapcsán a labdarúgó-szövetséggel. A szándék az, olyan környezetet alakítsunk ki, hogy a szülők is nyugodt szívvel hozzák ki a gyerekeiket a meccsekre, a magyar futballnak ugyanis akkor van jövője, ha a fiatalok megszeretik ezt a játékot, a mérkőzések hangulatát. Bár ez számomra, édesapaként is, nem öröm, de azt gondolom, az iskolában, az utcán, a tévéből is megtanulja egy fiatal a „hülye”, a „szar” vagy a „mocskos” jelzőt, s nem a stadionban fogja először hallani. Az ilyesmit tehát nem feltétlenül kellene szankcionálni. De ezeknél vulgárisabb kifejezéseknek, rasszizmusnak, füstbombának és petárdának tényleg nincs helye a meccseken. Európában ugyanis ezt nem tűrik el, súlyos milliókra, szektor- vagy stadionbezárásra büntetnek, nekünk pedig nem lehet más célunk, mint újra európai Fradit építeni. Ilyen értelemben is. Ettől még nem kell csendben ülni a helyünkön és legfeljebb tapsolni, ha szép dolgokat látunk – lehet teli torokból biztatni a csapatot, vagy normális kereteken belül foglalkozni az ellenféllel. Bár az előbbinek, a biztatásnak személy szerint jobban örülök.

– Újévi köszöntőjében azt mondta, ön és a kollégái is kaptak fenyegetéseket egyes szurkolóktól. Nem lehetne valamilyen kompromisszumot kötni? Továbbra is lenyelni a milliós büntetéseket? Megér ennyit önnek a szigor?

– Nem engedhetünk, mert ha most visszakozunk, akkor majd jön az újabb és újabb kérés, végül az, hogy egy-két hangadó akar majd dönteni az edző sorsáról, a csapat összeállításáról.

– Állítólag régen volt ilyen…

– Nem véletlenül mondtam. Szóval nem engedünk, és hiszek abban, hogy a tisztességes, jó szándékú drukkerek belátják: félrevezetik őket a csoportok hangadói, a vezetőik. Rájönnek arra, hogy a mostani beléptetés nem ördögtől való, semmi bántódásuk nem esik, rájönnek, hogy a tiltakozásnál jobb egy modern arénában biztatni a kedvenc csapatukat. Ősszel hazai pályán nem játszottunk igazi rangadót, tavasszal viszont hozzánk látogatnak a közvetlen riválisaink, és ha a reményeinknek megfelelően a csapat teljesítménye is egyenletesebb lesz az őszinél, akkor biztos vagyok benne, hogy meccsről meccsre többen leszünk a Groupama Arénában. Mert én is az Üllői úton nőttem fel, imádtam az itteni atmoszférát, és valóban, a csapatnak is fontos, hogy érezze, mennyien állnak mögötte, így tehát nekem is hiányzik az igazi Fradi-hangulat. De azt is tudom, ha átvészeljük ezt az átmeneti időszakot, újra lesz szurkolás. Erre utal az is, hogy az új rendszerben, fél év alatt 44 ezer drukker regisztrált, korábban évek alatt is ennél alig többen váltották ki a szurkolói kártyát.

– Apropó, Groupama Aréna: sokaknak nem tetszett, hogy már nem Albert Flóriánról van elnevezve az új stadion.

– Amikor a mostani névről döntés született, magam úgy gondolkodtam, mit szólna Flóri bácsi, ha visszatérne és kikérhetném a véleményét. Az egyik lehetőség az volt, hogy az új aréna is az ő nevét viselje. A másik, hogy megkössük az ország egyik legjelentősebb szponzori szerződését, amelyből tíz éven keresztül olyan összeg folyik be, ami nagy mértékben segíti a labdarúgócsapat stabil működtetését. Utóbbi mellett határoztunk, persze úgy, hogy Albert Flórián emlékét is méltóképpen ápoljuk. A főbejárat elé, a klubalapító Springer Ferenc szobra mellé felállítottuk az őt mintázó három és fél méter magas bronzszobrot, illetve működtetjük az Albert Alapítványt, amely nem csupán életműdíjakat oszt és szervezi a családi napokat, de 169 rászoruló tehetségünk éves tagdíját is finanszírozza. Azt hiszem, ha Flóri bácsit megkérdeznénk, mi a fontosabb számára: hogy róla legyen elnevezve az aréna, vagy hogy a csapat működése is egy évtizedre biztosítva legyen és fiatal tehetségeket is segítsünk, akkor utóbbi mellett döntene. Nekem ezért tiszta a lelkiismeretem.

– Mekkora összeg folyik be a Groupamától?

– Pontos összeget nem mondhatok, de jelentős bevételről van szó, ami nagyjából a teljes költségvetés tíz és húsz százaléka közé esik.

– Rivális csapatok szurkolói és balliberális orgánumok azt is állítják: a Fradi állami csapat.

– A klubnak és szakosztályainak ötven szponzora van, ebből három állami cég, köztük a Szerencsejáték Zrt., amely logikus, hogy sporteseményeken hirdeti magát, vagy a Fővárosi Csatornázási Művek, amellyel még akkor kötöttünk megállapodást, amikor a társaság menedzsmentjoga a francia tulajdonosnál volt. Arányaiban ennyi pénz más sportegyesületekhez is folyik be a helyi önkormányzatoktól, közpénzből működő cégektől. A fennmaradásunk tehát nem ettől függ. Hozzáteszem, a nézettségi felmérések szerint egy Fradi–Újpest meccset itthon többen néznek, mint mondjuk egy Real Madrid–Barcelona rangadót, így tehát jó hirdetési felületet jelent a klub. Mindezek mellett persze, mint mindenki más, kihasználjuk a pályázati lehetőségeket, amelyek a világon mindenhol vannak, itt is működtek az előző kormányok idején is. Ezeket a pénzeket leginkább az utánpótlásra vagy a népligeti sporttelep fejlesztésére fordítjuk, amely más sportágakat is kiszolgál, nem csak a focit, illetve a felnőttek mellett a fiatalok is itt edzenek.

– Annak idején nyílt titok volt, hogy Várszegi Gábor azért vette meg a Fradit, mert úgy gondolta, ez az egyetlen klub itthon, ahol az egyesülethez köthető termékekből érdemi bevételt lehet elérni. Erre a területre önök is nagy hangsúlyt fektetnek. Tényleg jó üzlet a Fradi-brand?

– Az előző évben 460 millió forintos forgalmunk volt a mintegy ötszáz Fradi-termék eladásából: valóban érdemes ezzel foglalkoznunk. A Fradi Whisky, a sör, vagy az energiaital éppúgy pozitív fogadtatásra lelt a szurkolók körében, mint a csokoládé vagy az iskolás füzetcsomag, nem beszélve a mezekről és más sportruházati termékekről, ajándéktárgyakról. A színvonalas Zöld és Fehér havi magazinunkon kívül immár tévéműsorunk is van hétfőnként a Sportklubon, úgyhogy azt hiszem, az európai klub építésével ezen a területen is haladunk.

– A focistákról sokat beszéltünk, de – bár a birkózók például bajnokságot nyertek – a többi csapatsportágnál is hiányzott az arany az elmúlt években.

– Csak a tudatos építkezésnek és a megfontolt gazdálkodásnak van értelme, mert ugyan volt olyan másfél-két évtizede, hogy minden csapatsportágban, ahol elindultunk, a Fradi lett a bajnok, de erre kis híján rá is ment a klub, aminek a következményeit aztán hosszú évekig nyögtük. A fokozatos előrelépés pedig érzékelhető. A vízilabdázókhoz, akik pár éve komoly gondokkal küzdöttek, visszacsábítottuk a kiváló szakembert, Gerendás Györgyöt, most igazoltunk egy szerb világbajnokot, javult az infrastruktúra, a csapat őrzi a negyedik helyét úgy, hogy az előttünk álló három klub költségvetése jóval magasabb. Ha jönne még egy jelentős szponzor, bajnokesélyes gárdánk lehetne. Női kézilabdában a Győr talán a világ legjobb csapata, őket egyelőre távolinak látszik beérni, de az ezüstérmet rendre megszerzik a lányok, a KEK-et is kétszer elhódítottuk. A jégkorongozók teljesítménye hullámzó, de még így is sokkal jobb a helyzet, mint mondjuk négy évvel ezelőtt, például nemrég győzték le a jóval erősebb Érsekújvárt. Tornában az Újpest Berki Krisztiánnal mindig középpontban van, ám ha megnézzük az éremtáblázatot, akkor a közvetlen élmezőnyben vagyunk. Szóval, azt gondolom, a Fradi-család minden szakosztálya folyamatosan építkezik. A többi sportág képviselői is azt szokták mondani: ha a futball jól megy, akkor minden jól megy. Vagyis ha a kirakatcsapat sikeres, az egész klub még vonzóbbá válik a szponzorok számára, s van mód további fejlődésre.

– Az FTC futballcsapata tíz évvel ezelőtt nyerte huszonnyolcadik bajnoki címét. Önt most választották újra a klub élén, négy esztendőre – belefér ebbe a ciklusba a huszonkilencedik arany?

– Mint azt a futballszurkolók tudják, az a hagyomány, hogy minden tíz megszerzett bajnoki cím után egy csillag kerül a klubcímer fölé. Nekünk tehát még két elsőség kell a három csillaghoz. Nekem nincs tetoválásom, de tréfából azt mondtam a kollégáimnak: ha ezt elérjük, a karomra varratom a Fradi-címert három csillaggal. És ezt még klubelnökként szeretném megtenni.

Bándy Péter/Demokrata