A csupaszív brazil labdarúgó már vissza is tért hazájából.
– Hogyan gondolsz vissza az őszi szezonra?
– Az idény során fokozatosan, egyre jobban játszottunk, de a szezon eleje nem úgy sikerült, ahogyan azt szerettük volna. A nemzetközi selejtezők miatt kevés időnk volt a felkészülésre, ráadásul sok új játékos is érkezett hozzánk, ezért nem tudtunk olyan erőt képviselni, amit elvártunk volna magunkkal szemben.– Az Európa Ligában a Rijeka már nagy falatnak bizonyult. Csalódásnak élted meg a selejtezőt?
– Hatalmas tanulsággal szolgáltak a számunkra a nemzetközi mérkőzések. Megtapasztalhattuk, hogy milyen szintre kell eljutnunk, ha például egy olyan sorozatban, mint az Európa Liga is sikeresek akarunk lenni. A nyári két párharcot nem felejtettük el, jó tapasztalattal szolgált a Sliema és a Rijeka elleni mérkőzés is. Remélem, hogy az előttünk álló nyáron is megküzdhetünk a selejtezőkben, hiszen akkor már rutinosabb csapatként vágunk neki a küzdelemnek.– Véleményed szerint ki nyújtotta csapatunkból a legjobb teljesítményt a tavasszal?
– Egyértelműen Dibusz Dénes!– Miért?
– Hihetetlenül magabiztos volt. A kapusoké egy különleges, nagyon fontos poszt. Nekünk, mezőnyjátékosoknak éreznünk kell, hogy a kapus ott van mögöttünk, és akkor is számíthatunk rá, ha netán áthámozza magát rajtunk az ellenfél. Dénes rengeteg bravúrt bemutatott az ősszel, hálásak lehetünk neki, mert kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ehhez kell mérnünk magunkat is.– Már 2011 óta a csapatunk tagja vagy. Mennyit változott azóta a Ferencváros?
– A körülmények sokkal jobbak lettek, elég, ha csak a csodálatos új stadionra, vagy az edzőközpontra gondolunk. A keretünk is lényegesebben erősebb annál a csapatnál, amelyikbe 2011-ben érkeztem. Folyamatosan fejlődik a klub, és remek érzés, hogy ennek én is a részese lehetek.– Hamarosan kezdődik a felkészülés. Hol töltötted az ünnepeket?
– Fél éve nem láttam már a családomat, ezért az őszi szezon végén hazautaztam Brazíliába. Nagyon jó érzés volt újra velük, és az otthoni barátaimmal lenni. Sok ajándékot, ferencvárosi mezt és sálat is vittem, sőt, pár szegény srácot cipőkkel is megleptem. Nem felejtem el honnan jöttem, szeretnék segíteni rajtuk is.– Mit vársz a tavasztól?
– Egyrészt már nagyon várom a téli felkészülést, másrészt azt, hogy az a fejlődés, ami az ősszel jellemzett bennünket, ne szakadjon meg. Ebben a csapatban bőven benne van a dobogó, ezért szeretnénk éremmel zárni ezt a szezont, míg a Magyar Kupát jó lenne az első helyen zárni. Ezért fogunk küzdeni.(fradi.hu)




