A 81 esztendős, klubunknál több pozíciót is betöltő Furulyás Jánossal beszélgetett a Nemzeti Sport.

Vácszentlászlói irodájában beszélgetünk. Ez azt is jelenti, hogy dolgozik még? Csak a Felső-Hajtamenti Rt. elnöki székétől vált meg, amikor 2003-ban nyugdíjba ment?
Igen, dolgozom, viszek két kft.-t, amelyeknek én vagyok a többségi tulajdonosa. Egyáltalán nem nyugdíjasként telnek a napjaim, részben szükségem is van a mindennapi elfoglaltságra.

Ennyire üresek lettek a napjai azóta, hogy 2006-ban lemondott az FTC elnöki tisztéről?
Hogy is mondjam? Két évvel ezelőtt, 41 évesen meghalt a fiam. A munka egyrészt rendszert ad a napjaimnak, másrészt én gondoskodom az unokám jövőjéről. Négy és fél éves, Gödöllőn lakik a menyemmel. Tudja, hogy van ez. Aki nem tud a gyereke kezébe diplomát adni, az legalább kft.-t hagyjon rá. Én próbálom garantálni a jövőjét az apja helyett. Biztosan nem érem meg, hogy felnő, de még látni szeretném, hogy az iskolában felsősként tanul.

A közvélemény nem is tud a fia haláláról.
Talán azért, mert már nem voltam reflektorfényben, amikor a tragédia történt. Ha még a Fradi elnöke vagyok, biztos tele lettek volna vele az újságok.

Két évvel a tragédia után is el-elcsuklik a hangja… Érdeklődhetek a részletekről?
Már tudok róla beszélni. Két évvel ezelőtt egy forró augusztusi napon hunyt el. Tudni kell, hogy János sportolt, nyolcéves kora óta futballozott, tizennyolc éves korában már vizsgázott búvár volt, később merülésvezető, rendszeresen edzésben volt, futballozott is egy barátokból álló csapatban. Azon a napon elvitte a családját Hajdúszoboszlóra, aztán Budapesten a csapatával a bajnokság előtt utolsó felkészülési meccset játszotta a ZMNE pályáján. Ott érte a halál. Egy kirúgás után még mosolyogva visszaszólt valamit a kapusnak, majd összeesett. Hiába volt a pályán újraélesztő berendezés, hiába érkezett ki rövid idő alatt a rohamkocsi, másfél óra múlva le kellett venni a gépről, mert nem volt remény. Hátsó fali infarktust kapott, és leszakadt a koszorúere. De akik látták, azt mondták, az arcán azzal a mosollyal halt meg, amellyel néhány pillanattal korábban a kapusra nézett. Nekem kellett értesítenem a családot, de nem tudom elmondani a fájdalmat, amit éreztem.

Két évvel a történtek után mondhatjuk, hogy talpra állt?
Részben igen. Mert ezt sohasem lehet teljesen feldolgozni. Ráadásul az egészségem is megromlott, bár nagy nehezen rendbe jöttem. Három strokeot kaptam, három hónaponként ismétlődött – egyik barátom azt mondta, hogy az ő apósát az első ilyen elvitte -, negyedik alkalommal egy embólia következtében a bal szememben elzáródott a főér, időlegesen megvakultam.

Szerencsére csak időlegesen, mert itt ülünk és beszélgetünk.
Igen, de van a gyógyulásomnak pikantériája: a kistarcsai kórházban kezeltek, abban az intézményben, amelynek megsegítésére alapítványt hoztam létre a kétezres években. Az akkori igazgató megkért, és én egy nagyobb összeget áldoztam. Persze egy orvosnak nem kell tudnia a betegről, hogy köze van a kórházát támogató alapítványhoz. Szóval megkaptam a szükséges infúziókat, s egy jól működő hajszálérnek köszönhetően, ha homályosan is, de látok.

Nem nagy kísértés visszatérni a munkához?
Lehet, de próbálok megbékülni a helyzettel. A fiam volt a reménységem, hogy továbbvigye a dolgokat. Nézze, itt jelentős vagyonról van szó. De végrendelkeztem, mindent elrendeztem úgy, ahogy kell. Januárban jöhet az ötödik csapás.

Tessék…?
Ahogy mondtam, ha a három hónapos ciklust vesszük figyelembe, a három stroke és az embólia után következő baj januárra esedékes.

Ilyen körülmények között hogyan ünnepelte novemberben feleségével a 60. házassági évfordulóját?
Méltósággal, vagy inkább úgy fogalmaznék, az ünnephez illően. Ugyanabban a vácszentlászlói templomban volt a ceremónia, ahol annak idején, 1954-ben megesküdtünk. Persze eszembe jutott, hogy tíz évvel ezelőtt az aranylakodalmunkon a fiam mondta a köszöntőt…

Vallásos emberként miért lépett be a pártba? Hogy jobban érvényesüljön?
Igen, ez is benne volt. De előbb még volt az 56-os forradalom. Itt, Vácszentlászlón azt akarták az emberek, hogy én legyek a nemzeti bizottság elnöke. Nem vállaltam, hazamentem, apám pedig megrótt, mondván, legalább egy Furulyásnak a vezetőségben a helye. Mondtam, menjen vissza este, megválasztják. Így is lett. És tudja, a hatvanas évek elején, amikor jelentkeztem az MSZMP-be, ki javasolta, hogy azonnal vegyenek fel, ne próbaidőre? Az, aki a forradalmat megelőzően párttitkár volt, és apám mentette meg, nehogy agyonlőjék. Azt mondta, majd ha konszolidálódik a rendszer, állítsák bíróság elé, de ne önkényesen ítélkezzenek.

Aztán konszolidálódott a rendszer, csak éppen a másik irányba…
Igen, és egyszer sem került szóba, hogy ennek az embernek apám megmentette az életét. De a pártba lépésemkor tulajdonképpen kezeskedett értem.

Ne tagadjuk, úgy lehetett köze az FTC-hez is, hogy párttag volt.
Nem tagadom. Miért tagadnám?

Szokott a Fradival álmodni?
Hogyne, harmincnégy év nem múlik el nyomtalanul! Kitörölhetetlen. Ennek körülbelül a felét az elmúlt rendszerben, a másikat a rendszerváltást követően töltöttem az egyesületnél. Azt szoktam mondani, elfradiztam az életem felét. Eleinte még meg kellett küzdenem a begyepesedett pártkáderekkel, akik még azt mondták: nem minden fradista fasiszta, de minden fasiszta fradista.

Ez a szólás inkább az ötvenes évek elején volt jellemző, Marosán Györgynek tulajdonítják. De a hetvenes évek elején is divatban volt, amikor ön odakerült?
Nézze, egy kialakult képet nehéz megváltoztatni. Akár igaz, akár hamis.

Közismert, hogy ön a párt Pest megyei első titkára, Cservenka Ferencné idejében került a zöld-fehér klubhoz. Milyen útravalóval engedte el a rózsadombi forradalmár? Tudniillik a megye első embere a Bimbó úton lakott…
Az ő számára az volt a fontos, hogy a Zöld Mező Termelőszövetkezet jól működjön. Egyszer hívatott, megkérdezte: „Tizenkét társadalmi funkciója mellett, minek magának a Fradi?” Nem mondhattam, hogy buta kérdés, mert ezt csináltam a legszívesebben. Persze, neki mindegy volt. Később láttam egy rólam írt anyagban, hogy pártmegbízásból látom el társadalmi munkában az egyesületnél a teendőket. Micsoda marhaság! Viszont örülök neki, volt úgy, majd’ negyven Fradi-sportoló, leginkább futballista a téesszel állt munkaviszonyban, onnan kapta a fizetését.

Már a Fradi labdarúgó-szakosztályánál dolgozott, amikor 1974-ben hosszú idő után elkészült az Üllői úti stadion. A helyére épült létesítményt pedig idén adták át. Volt már az új arénában?
Nem. Az Üllői úton Albert Flórián ravatalánál voltam kint 2011 novemberében. A csapat meccseit csak a televízióban nézem, egyszerű szurkolóként.

Mire vár? Hogy meghívják?
Nem várok én semmire. Azt viszont elmondom, amikor én voltam a főnök, egy évben egyszer meghívtam a Ferencváros korábbi elnökeit. Egy kis összejövetelre, nemegyszer a valkói kastélyba.

Nem érez némi keserűséget, hogy az FTC elnökeként az Ön nevéhez is fűződhetne az új létesítmény felépítése? 2005-ben az klub nyílt pályázatot írt ki az ingatlan használati jogának értékesítésére, cserébe a befektetőnek új stadiont kellett volna építenie.
Az csupán lehetőség volt. Igaz, jó lehetőség. A Várszegi-éra után csak nőtt az adósság, és amikor már nem egy befektetőjelölttel nem jutottunk eredményre, ez a megoldás tűnt célravezetőnek. Viszont ha eljátszunk a gondolattal, mikor lehetett volna a nevemhez köthető a stadionépítés, egy korábbi időpontra esne a választásom. Deutsch Tamás sportminisztersége idején a stadionrekonstrukciós program keretén belül megvalósíthatónak tartottam, hogy legyen új pályánk. Ez azonban a kormányváltással lekerült a napirendről. Ennek ellenére azt mondom, dolgoztam vagy egy tucat sportvezetővel, de Deutsch nálam az első három között van. Stadionügyben továbbra sem hagytam magam, az akkor a sporttárca élén álló Gyurcsány Ferencnél próbálkoztam, ám azt a választ kaptam, az új komplexum állami finanszírozásból nem építhető meg. És akkor visszakanyarodunk a kétezres évek közepéhez, amikor a megoldást a befektető bevonásában láttuk. Ment a huzavona, én azt mondtam, 25 év kevés, 50 esztendő viszont csábító egy vállalkozónak. Végül ezt sikerült elérnem – pontosabban 49 évet, mert féltem, hogy a fél évszázadnyi időtartamtól az állami vezetők megriadnak, mondván, rengeteg idő-, s azt az ígéretet kaptam, két hét, és felterjesztik döntésre. Eltelt másfél év, aztán végül a sokadik érdeklődésre azt a választ kaptam, a beruházás nem kardinális kérdés, mert a Fradival választást nem lehet nyerni, csak elveszíteni. Mint a tények mutatták, Fradi nélkül is vereség lett a vége… De ez már nem az én időszakomról szólt.

Ha viszont az Ön korszaka – akár szakosztály-, akár egyesületi alelnökként, elnökként, akár később a labdarúgó-szakosztályt működtető rt. igazgatójaként – kerül szóba, rengeteg kérdés felvetődik a döntéseivel kapcsolatban. Tételezzük fel, most lenne döntési pozícióban: mit csinálna másképp az egyesület privatizációjával kapcsolatban az akkori mozgásterével?
A privatizációval kapcsolatban estig tudnék mesélni! A mozgásteremről pedig annyit, általában szűknek éreztem. Ha nem is a klubnál, hanem amint feljebb kellett vinni az ügyeket.

A mozgástérről később még valamit kérdeznék, de maradjunk a felvetett témánál. A 90-es évek második felében egy brit (ENIC), egy amerikai (IMG) és egy amerikai-olasz (Dicobe) cég szállt versenybe az egyesület privatizációja során. Az IMG ajánlata Önhöz futott be, a labdarúgó-szakosztály rt. formában működött volna, a potenciális partner 25 millió dollárt ajánlott. Illetve ez nem volt publikus, mint ahogyan a cég neve sem. Továbbá…
Ne folytassa! Most is azt mondom, ha az IMG a befutó, kevésbé rögös útra lép a Ferencváros, mint amire lépett. Az amerikaiak tradíciójában, kapcsolatrendszerében, nem utolsósorban megbízhatóságában garanciát láttam. Ezzel szemben a többi befektetőjelöltről ezt nem mondhattam el. Mint ahogyan például a Dicoberól kiderült, kivárásra játszott.

Úgy gondolja, politikai erők állhattak a háttérben?
Ne legyünk naivak! A Fradi mögé mindig jó felsorakozni, akár kimondja egy párt, akár nem. Főleg választás előtt.

A ’98-as kormányváltás után az előtte már a privatizáció nyerteseként elkönyvelt, szocialista hátterű Dicobenak bottal üthették a nyomát – szó szerint.
Ezt én nem kommentálom. Azt kérdezte, mi lett volna, ha… S bár ilyen nincs, eljátszottam a gondolattal, mit csináltam volna másképpen. És én az IMG-ben láttam a jövőt. Aláírt szándéknyilatkozattal a kézben mondták felsőbb szinten, hogy márpedig a cég nem privatizálhatja az FTC-t.

Visszatérnék mozgásteréhez: legnagyobb hibájaként azt róják fel, hogy áldását adta a Várszegi Gábor vezette Fotex Rt. érkezésére. Dr. Szivós István ügyvezető elnök szerint ez olyan volt, mintha a Real Madrid többségi tulajdonosa az Atlético ügyeiben is döntene. Azért is hibáztatják, mert nem számolt be a közgyűlésnek, hogy Várszegi a kereskedelmi jogokat is elidegenítette. A szurkolók pedig az üzletember származását kifogásolták.
Tudom, hogy hibáztattak. Ám nagy volt a tét, mert a növekvő adósságok miatt lépéskényszerben voltunk. Egyébként a Fotex érkezését egyhangúlag szavazta meg a közgyűlés. Nem voltunk abban a helyzetben, hogy azt firtassuk, tisztességes-e az egyidejű szerepvállalás a két klubban. A kereskedelmi jogokról pedig annyit: nem azért hoz valaki 2.4 milliárd forintot, mert tetszik neki a klub címere, hanem kapni is akar valamit.

A tulajdonos távozásában a szurkolók játszottak döntő szerepet. Nem volt naivitás azt várni, hogy az egyesület konszolidációja ellenére a drukkerek egy csoportjának a véleménye megváltozik Várszegiről? Bizonyos hangok pedig egyenesen provokációnak minősítették a tulaj ferencvárosi szerepvállalását. Mi az igazság Várszegi távozása körül? Beszéltek erről?
Várszegi Gábor üzletemberként érkezett, ugyanakkor érzékenyen érintette az ellenséges nézőtéri fogadtatás.

Azért kapott rendesen.
Egy ideig tűrte, többször nyugtatgattam, hogy várjunk, csillapodik majd a hangulat. De egy idő után már nem bírta, azt mondta: „János, ez így nem megy tovább, a lelátón fasiszták szidnak kórusban a származásom miatt”.

Ön hogyan reagált erre?
Azt mondtam: „Gábor, ezek nem fasiszták, ezek hülyék!”. De már nem volt maradása.

Főleg úgy, hogy zsebében voltak a kereskedelmi jogok. Valóban az utolsó pillanatban érkezett megmentőként? Más megoldás nem volt?
De. Csányi Sándor ajánlata, ám abban alig szerepelt több, mint Várszegi 2.4 milliárd forintos ajánlatának a fele.

Naiv kérdés: nem ért volna többet Csányi Sándor kevesebb pénze, de szélesebb körben elfogadott személyisége? A közgyűlést nem lehetett volna erről meggyőzni?
Naiv kérdés, mert az adósságaink miatt a döntő szempont volt az ajánlat nagysága.

Az MLSZ jelenlegi elnökével, Csányi Sándorral milyen a viszonya?
Akkortájt beszéltünk legutóbb, amikor meghalt a fiam.

Nem lehetett volna az adósság rendezésének járható útja, ha a futballcsapat bejut a BL csoportkörébe? A szereplésért járó pénz betömhette volna a lyukakat, mert 2004-ben a csapat nem volt esélytelen a Sparta ellen. A visszavágó előtt mégis eladták Gera Zoltánt. Ilyen sürgős volt?
Zolival sem lett volna biztos a továbbjutás, bár én is nagyon bíztam benne. Amikor a Sparta elnökével beszélgettem Prágában, s mondta, ők évi 2.4 milliárd forintnak megfelelő összegből gazdálkodnak – ami a mi költségvetésünknek duplája volt – rávágtam, a BL-szereplésünkért befolyó összegből jövőre már mi is ennyire számíthatunk… De visszatérve Zolira: már nagyon menni akart. Arra nem emlékszem pontosan, hogy 2003-ban aláírt előszerződése volt-e a West Brommal vagy sem, de könyörögni kellett neki, hogy maradjon még egy évet. Rám nem hallgatott, végül a Hit Gyülekezetének főlelkésze, Németh Sándor segítségével sikerült maradásra bírni.

Tartja valakivel a kapcsolatot a régiek közül?
Igen, Havasi Mihállyal és Bognár Gyula volt alelnökkel. Az egykori játékosok közül Kincses Sanyit, Telek Mancit vagy Szűcs Lajost említhetem.

Átalakult az élete, miután eljött a Fraditól?
Nagyon. Akkoriban volt úgy, hogy egész nap az egyesület ügyeit intéztem. Nem is nagyon foglalkoztam a cégeimmel. Azóta rendbe tettem őket. Korábban említettem, elfradiztam az életem felét. De nem a Fradiból éltem.

Ne mondja, hogy nem vett fel pénzt a klubtól?!
Egy ideig társadalmi munkában dolgoztam, aztán többen felhívták a figyelmemet, nagy marha vagyok, mert ezt senki sem hiszi el nekem. Ezután valóban vettem fel pénzt a munkámért, de akár hiszi, akár nem, abból én is lyukakat tömtem be.

Ezt hogy értsük?
Akkoriban bevett gyakorlat volt, hogy a költségvetésből csak egy bizonyos összegre futotta az igazolásokra, annyiért viszont a jobb játékosok nem az FTC-t választották volna, hanem más együttest. Az „asztal alatt” adtuk át a szóban kialkudott összeget. Én is így „szponzoráltam”.

Frappáns befejezés lenne, adalék a magyar futbóliához, de az Ön világa már nem a labdarúgás körül forog. A vállalkozásai rendben vannak. Az élete is rendben van?
Tulajdonképpen igen, ha a tragédiát leszámítjuk. De lehet azt figyelmen kívül hagyni?!

Thury Gábor / Nemzeti Sport