Újabb remek győzelmet szerzett jégkorong csapatunk.

Ferencváros 2-0 Miskolci Jegesmedvék
Harmadok: 0-0, 1-0, 1-0
Gólok: Kiss (+1, Galló, Borbás), Borbás (EN, Kiss)

Az első játékrész nem hozott gólt, ekkor is volt több lehetőségünk, de Bálizs állta a sarat. Az iramból a folytatásban sem adtunk alább és a küzdőszellem is rendben volt, ami meg is hozta az eredményt. A negyedik emberelőnyünket sikerült gólra váltani, szokatlan helyről tűzte rá csapatkapitányunk, a vendégek kapusa csak beleérni tudott a pakkba, megállítani viszont már nem, előny itt. Nem sokkal később egy lesgyanús helyzet után büntetőhöz jutott a Miskolc, amit Marton megfogott.

Az utolsó harmadban nagy nyomás alá helyezett minket ellenfelünk, ám hol a szerencse, hol Marton, hol a védelem teljesített jól, így érintetlen maradt a hálónk, a kiállításokat is sikeresen átvészeltük, majd mikor lehozták a kapust, büntettünk. Két sárga-fekete korcsolyázott egymásnak, Borbás pedig lecsapott, kettő-null. Ez is lett a végeredmény, a szezon első shutoutja, szép volt fiúk! Most pár nap szünet következik, majd pénteken a Megyeri útra látogatunk, ahol ideje volna végre pontokat szereznünk.

Szakács Ferenc
Megint egy nagyon jó kapusteljesítménnyel győztünk, de ez elmondható mind a négy sorunkról. Keményen dolgoztak, gratulálok a fiúknak. Úgy érzem, hogy végig mi uraltuk a mérkőzést, úgyhogy megérdemelten nyertünk.

Majoross Gergely
Ez egy iskolapéldája volt annak, ha az ember egy picit is lazább fejben, mint a legjobbja, akkor bármi megtörténhet. Hiába alakítottunk ki több száz százalékos gólhelyzetet, mivel fejben nem voltunk eléggé élesek az elejétől, ezért nem tudtuk ezeket értékesíteni. Ha ennyi helyzetből hatvan percen keresztül nem tudunk gólt lőni, akkor nyilván nem tudunk nyerni.