A jelenleg Dániában dolgozó volt kapusunk az origo.hu-nak adott érdekes interjút.
Mennyire követi a magyar labdarúgás eseményeit?
Igazából a Ferencvárossal kapcsolatos történéseket figyelem. Sosem akartam ennek a sportágnak a magyar változatában dolgozni, két ok miatt sem. Az egyik a focit körülvevő közeg volt, a másik, hogy nem is értek hozzá. Kapus voltam, védtem, de sosem tartottam magam futballszakembernek.
A közeget nem azok formálják, akik ebben az egészben főszereplők? Gondolok a játékosokra és az edzőkre.
Amíg én odahaza futballoztam, a játékosok nyolcvan százaléka igyekezett maximálisan megcsinálni, amit követeltek tőle. A mai napig azt hangoztatják, hogy a magyar futballista nem edz eleget. Ez óriási tévedés. Annak idején mi körülbelül háromszor annyit tréningeztünk, mint egy átlagos nyugat-európai gárda, más kérdés, hogy ezzel az abnormális mennyiségű felkészüléssel sem jutottunk el sehova. Ami háromszög volt, azt gurítottuk, ami gömbölyű, azt meg cipeltük a hónunk alatt. A magyar futballban most a korábbiakhoz képest hihetetlen mennyiségű pénz van. Előrébb lép? Nem. Amikor a Fradival 2004-ben bajnokságot nyertünk, hat hónapig nem kaptunk fizetést. Mégis bajnokok lettünk.
Hogy csinálták?
Volt egy nagyszerű csapategység, és létezett még a betyárbecsület fogalma. Ha valaki a srácok közül nagy bajba került, a többiek segítettek rajta. Ezt Magyarországon csak a Ferencvárosban lehetett megcsinálni. Nem lármáztuk fel a sajtót, csak fociztunk. A 2003-2004-es szezont Garami Józsi bácsival kezdtük, aztán őt 2003 decemberében teljesen érthetetlenül elküldték, és ekkor jött Pintér Attila. A Ferencvárosból nem ő kreált bajnokcsapatot, hanem mi, játékosok csináltunk belőle bajnok edzőt. 2003 őszén Garami menesztésekor magabiztosan vezettük az NB I-et. Aztán jött a tavasz, és hihetetlen vereségeket hozott. A Siófok az Üllői úton nyert 4-0-ra. Az Újpest szintén odahaza vert el bennünket. Két fordulóval a vége előtt úgy tűnt, mindennek vége.
Aztán a csapat megrázta magát, és bajnok lett, igaz, ehhez az is kellett, hogy az utolsó fordulóban az Újpest 1-1-et játsszon az MTK-val. Ám ekkor már csak papíron volt Pintér a vezetőedző. Nem beszéltünk vele, azt játszottuk, amit elterveztünk, nem azt, amit mondott nekünk. Ma már furcsa erről beszélni, de ha akkor nem így teszünk, sosem leszünk bajnokok. Pintérrel éjjel-nappal tolódtunk, míg sikerült majdnem teljesen letolódnunk a dobogó legfelső fokáról. Ugyanakkor, bár tudom, hogy ez ellentmondás, Pintér Attilát az egyik legfelkészültebb magyar edzőnek ismertem meg. Elméletben. Mert más az elmélet, és más az, amikor egy csapatnyi futballistával a gyakorlatban kellene valamit kezdeni. Kommunikálni velük, pszichésen hatni rájuk, a lelkükre beszélni. Na, ezek azok a dolgok, amelyek Pintérnek soha nem fognak menni.
Pintér a bajnoki cím és – ezt se feledjük – a Magyar Kupa-győzelem után 2004 nyarán távozott a Ferencvárostól. Azért ez is példátlan történet, nem?
Az. De ekkor már a csapat 90 százaléka nem volt hajlandó vele együtt dolgozni, a vezetőség nem tehetett mást. Ekkor született meg az az emlékezetes petíció, amelyet szinte mindenki aláírt. Igaz, volt olyan játékostársam, aki előbb odatette a kézjegyét, majd másnapra visszatáncolt. De mi ebből sem csináltunk problémát, az illetőt nem közösítettük ki. Így történt, hogy 2004. július 27-én már László Csaba vezette az együttest a Tirana elleni BL-selejtezőn. Ez volt az a sorozat, amikor az albánok kiverése után a főtáblára jutásért a Sparta Praha ellen játszottunk. Itthon 1-0-ra nyertünk, Prágában hosszabbítás után 2-0-ra kikaptunk, maradt az UEFA-kupa, ott az angol Milwall kiverése után legalább elértük a főtáblán zajló csoportkört. A vezetők a prágaiak elleni összecsapás előtt adták el Angliába Gera Zoltánt. Iszonyatos dilettantizmus volt ez a részükről.
Ez tízéves történet, és a sportsajtó már akkor azt állította, hogy a magyar labdarúgás soha nem látott mélységekbe jutott. Mit mondjunk most, egy évtizeddel később?
A tények önmagukért beszélnek. Tavaly nyáron a magyar kupacsapatok nem érték meg az augusztust, már júliusban valamennyi indulónk kiesett. Idén annyival jobb volt a helyzet, hogy egy hónappal később búcsúztak. A magyar labdarúgás szerintem ma már egy nem létező fogalom.
Ugyanakkor a sportág hazai infrastruktúrája látványos javuláson megy keresztül. Új stadiont kapott a Ferencváros, a Debrecen, a Felcsút, megújul a Puskás-stadion. Ezek nem segítenek a magyar futballon?
Nem. Maradva a Fradinál, az új Üllői úti pálya nem a Ferencvárosé, egy cég üzemelteti, és a Fradi játszik benne. Sok milliárdot tettek bele az építkezésekbe, de jobban örültem volna, ha ennek a pénznek egy részét az utánpótlásra fordítják.
De a stadionépítésre szánt összegek is a futballt fejlesztik, nem?
Közvetett módon mindenképpen. Ugyanakkor nézze meg a Fradi vagy a Debrecen nézőszámait az új létesítményekben. Fordulóról fordulóra csökkennek.
Nem azért van ez, mert a pályákon előadott produkció lassan nézhetetlenné válik?
Amikor az FTC jól szerepelt – legyen az NB I vagy NB II -, a ferencvárosi érzelmű emberek ott voltak a pályákon. Mára ezeket az embereke kis túlzással kitiltják a stadionokból.
A huligánokat tiltják ki, nem?
Huligánokat? Ki meri magának venni a bátorságot, hogy bárkit megbélyegezzen, beskatulyázzon? Biztosan a vénaszkenner bevezetése a megoldás a magyar futball összes problémájára? Vagy a szurkolói kártya? Ne haragudjon, de ezek nevetséges dolgok. Magyar labdarúgás akkor lenne ismét, ha a sportágat irányító felsővezetés egyharmadától, azoktól, akik az elmúlt harminc évben ott lebzseltek a húsosfazék körül, villámgyorsan elköszönnének. Amikor Erwin Koeman volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, mindenki leidiótázta és fogalmatlannak tartotta őt. Ekkor mondtam azt, hogy minden megyébe hozni kellett volna egy holland instruktort, aki elkezdte volna felügyelni az utánpótlásképzést. Ha ezt annak idején, hat éve megteszik, ma már biztosan előrébb tartanánk. Ehelyett az akadémiákat korábban megbukott edzők vezetik. Nonszensz.
(origo.hu)
