Mi lesz így a tolódással?

Az elnök úr kijelentette, hogy a kialakult helyzetért az MLSZ is felelős. Csányi Sándor elmondta, hogy amikor kinevezték kapitánnyá, akkor eredményes játékos-pályafutása és edzői sikerei után őt gondolták jó választásnak, bár tisztában voltak vele, hogy a szelíd Egervári Sábdorral szemben eltérő személyiség és a kommunikációja sem olyan tökéletes, mint az ideális lenne. „Pintér Attilában nem csalódtunk, nem lehet elvitatni tőle, hogy szakmailag felkészült edző, hogy lelkét-szívét beletette a magyar labdarúgás fejlődésébe” – mondta Csányi, aki megköszönte a kapitány munkáját.

Csányi Sándor ezután bejelentette, hogy három meccsre ideiglenesen Dárdai Pál veszi át a válogatott irányítását. Az MLSZ-elnök elmondta, hogy nem akartak kapkodni, ezért esett rá a választás, akinek nagy kockázat, ha kudarcot vall.

Csányi elmondta, hogy hosszú távú megoldásként – két-három évre – öt-hat név is felvetődött már. Nem akarja kimondani, hogy külföldi kapitányt keresnek, de nem magyar nevek is képben vannak.

(nso)