Avagy hogyan érjük el, hogy minél kevesebb szurkoló legyen Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező mérkőzésén?

A fradistáknak szóló jegy- és utazási információkkal már találkoztunk, nem gondoltuk volna, hogy ezt lehet még fokozni, ám az MTK-nak sikerült.

A Bozsik-stadionba szóló belépőket az MTK szurkolói ma, csütörtökön és pénteken válthatják meg a Hungária körúton, naponta három órás intervallumban (16.00-19.00), de csak azután, hogy előtte kiváltják a még nem kötelező (szeptember 15-től lesz az elvileg, bár én erre sem mernék fogadni…) szurkolói kártyájukat. Tehát ha nem váltja ki a kártyát, nem kap jegyet a bajnoki mérkőzésre. Online értékesítés nincs. A teljes szabályzatot itt olvashatjátok el: MTK jegyinformációk.

Az MTK szurkolói között is felháborodást keltett az eljárás, legyen az illető akár “hétköznapi”, akár ultra, előbbi véleményét itt, utóbbiét pedig itt lehet olvasni.

És miért igazán szomorú ez? Az utóbbi években pont az MTK volt az a csapat, amely megtett mindent azért, hogy sokan lehessenek az Örökrangadón, ha kellett, akkor az előző bajnoki mérkőzés jegyeit javították filctollal, ha kellett, akkor nem letiltották (mint mostanában az oly divatos…) az online jegyrendszert, hanem használhatták a fradisták, így sikerült megtölteni a Hungária körút vendégszektorát. Emellett a hazai oldalon is nagyobb érdeklődés volt, összejött 4-5000 néző is, ami egyébként nem sok, de a jelenlegi NBI-hez viszonyítva kiugró adatnak számít, főleg, ha az MTK a pályaválasztó.

Ehelyett mi történik? A fradisták kapnak 1250 jegyet, csak személyesen megjelenve válthatják meg, a hazaiak pedig csak munkanapon, ha kiváltják a szurkolói kártyájukat. Mérkőzésnapon a hivatalos kommunikáció szerint nem (bár ez az utóbbi időkben nem jelent semmit…) lehet jegyet venni. De a szurkolói kártya nem árt, hanem segít. Ennek egy jeles példáját láthatjuk majd vasárnap. Lehet, hogy sokat mondok, ha 1500-as nézőszámot tippelek. Az elmúlt években csak fradistából volt kétszer ennyi a vendégszektorban…