A héten a korábbi Fradi játékos volt az FTC Baráti Kör vendége.

Örömmel vettük, hogy ismét köztünk volt Rudas Feri bácsi, egészsége megengedte, hogy jelen legyen.

A szokásos havi összejövetel főhajtással kezdődött, Gulyás Gézára és Walkó István Rezsőre emlékeztünk, nyugodjanak békében.

Ezután Nemes Gyula, aki a meghívásnak eleget téve Brüsszelből érkezett közénk, elmesélte, hogyan ragadt külföldön az ’56-os forradalom idején (az ifjúsági válogatott tagjaként), valamint hogyan alakult pályafutása, élete a továbbiakban és miként tartják még mindig a kapcsolatot az akkori társakkal.

Továbbá megtudhattuk, hogy jól halad a Sárosi- és Kocsis-emléktábla ügye is, előbbit szeptemberben 16-án, kedden avathatják fel a Budafoki úti háznál, ahol élt a család.

Nemes Gyulával még az Albert-szobor avatásakor készített interjút Kopeczky Lajos:

De vajon ki az a jó tartású, idősebb úriember, aki megtisztelte jelenlétével ezt a szép napot? Hozzá lépek és bemutatkozom.
– Nemes Gyula vagyok. – válaszol.

Elképedek. 1956-ban még a régi falelátós pályán az akkori Kinizsiben, 6 mérkőzésen láthattam egy Nemes nevezetű, finom technikájú fiatalembert. Természetesen rákérdezek.
– Igen, igen én vagyok. – jön a válasz.

Elgondolkozom. Miért nem találkoztunk eddig a Fradi mindennapjaiban.
– Nem itthon élek. – jön a magyarázat. – Brüsszelben lakom 1956 óta. Akkor ősszel ifjúsági válogatottként Bécsben játszottunk az osztrák ifikkel. Fantasztikus csapatunk volt. Simán nyertünk 3:0-ra. A kapitányunk Vincze Jenő volt. Közben itthon kitört a Forradalom és mi úgy ahogy voltunk kint maradtunk. Mindenki ment amerre látott. Négyen: Gelei, Povázsai, Matesz és Várhidi később hazatértek. Én Belgiumba kerültem. Látja, most is onnan jöttem. Korosztályom így veszett el!

De hogyan illeszkedhetett egy fiatal akkor a nagyvilágba?
– Hamar játéklehetőséghez jutottam, az Anderlecht leigazolt, majd Hollandiában a Twente-ben 8 évig futbaloztam. Itt volt csapattársam két évig a német Rahn, aki az 1954-es VB. döntőn két gólt is lőtt nekünk. Ezzel nyerték meg a világbajnokságot. Szidtam is emiatt. Pedig a futballcipő segített nekik. A mi csapatunk ugyanis az akkor divatos kis stoplis cipőben játszott a sáros talajon. A németek a második félidőre pedig megkapták az Adidas új, hosszú stoplis cipőit, amelyben biztosan mozoghattak.

Új információ az 1954-es vereséghez.
– A játékot 35 évesen hagytam abba és ettől kezdve edzőként dolgoztam Izlandon, Marokkóban és Svájcban. 15 évig ez volt az életem. A lábam azonban rakoncátlankodott, a térdeim miatt alig tudtam járni. Operációkra került sor, Belgiumban „kiegyenesítették” a lábaimat és leszázalékoltak. Próbálkoztam a menedzserkedéssel, de ez nem az én világom.

Átfut rajtam a gondolat: honnan benne a Fradi szerelem? Ráérez.
– 1948-ban itt a Fradi kölyökben kezdtem játszani. Edzőnk Száger Misi bácsi fogalom volt. Ő tanított meg minket átérezni a Fradi lelkületet. Ez hozott most is ide. Flórival és Rákosi Gyuszival hetente háromszor E-mailt váltottunk. Németh Miki, Strasszer ugyancsak barátaim. És ami a legfontosabb: a Baráti Kör augusztus 26-ra meghívott egy beszélgetésre. Természetesen visszajövök!