Isten éltesse, Boldi bácsi!
Czikkely Boldizsárt, avagy ahogyan mindenki szólítja, Boldi bácsit a Fradi székházában mindenki ismeri. „Hogy vagyunk, hogy vagyunk?” – teszi fel nap, mint nap a kérdést Boldi bácsi, aki közel félévszázada a Fradi szinte valamennyi mérkőzésén ott van, 55 éve, egy Flóri-képet szorongatva látta először élőben kedvenceit, a napokban pedig 66. születésnapját ünnepelte. Életét évtizedek óta klubunk mindennapjai tölti ki, így a jeles esemény alkalmából, mi másról is beszélgethettünk volna vele, mint a Fradiról.
– Mikor is volt pontosan az első meccs?
– 1959-ben – eleveníti fel emlékeit Boldi bácsi -, a nagynéném mindig cukkolt, hogy minek szurkolok én a Fradinak. Egyszer azonban meglepett, és jegyeket szerzett egy bajnoki találkozóra. Azonnal vettem egy Flóri-képet, amelyet még a mérkőzés előtt aláírattam a Császárral. Tizenegy éves voltam akkor. Hozhatott volna a néném csokoládét, vagy bármilyen játékot, annál a mérkőzésnél nem adhatott volna nagyobb ajándékot. Az a kép, és az az élmény lett az én legnagyobb boldogságom, a féltve őrzött kincsem.
– Akkor fertőződött meg a fradizmussal is?
– Dehogy, tizenegy éves koromra már régen fradista voltam. Igaz, a családban nem szurkoltak a csapatnak, én azonban mindig hallgattam a rádióban a Fradi-meccseket. Már az alapján magam előtt láttam, milyen kiváló együttesről van szó, ezért elhatároztam, hogy fradista leszek. Kaphattam én piros pöttyös labdát, azzal nem játszottam, mondtam, hogy zöldet hozzanak. A Fradi az én első és igaz szerelmem, még a feleségem is csak utána következett.
– Igazi, tősgyökeres Fradi-szurkolónak lenni sok lemondással jár. Így volt ez Önnél is?
– Akárhol is dolgoztam, mindig úgy alakítottam, hogy a Fradi meccsein ott lehessek. Amikor például kályhaszerelő voltam, előre dolgoztam, hogy hétvégén, a helyszínen szurkolhassak a csapatnak. A főnököm csak úgy engedett el, ha hétfő reggel felsoroltam az összeállítást és a cseréket. Sőt, a belépőmet is meg kellett mutatnom, hogy bebizonyítsam: tényleg, minden héten Fradi-meccsre járok. Ezzel persze nem volt gondom.
– Ki volt a legnagyobb kedvence?
– Természetesen a Flóri (Albert Flórián – a szerk.). Abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy labdarúgó-pályafutása után személyesen is ismerhettem őt. Utolsó tíz évében rengeteget találkoztunk és beszélgettünk a korábbi székházban. Ha egy héten csak egyszer nem találkoztam vele, már üres volt a napom. Külön albumom van róla, amelybe a közös képeket gyűjtöttem. Hatalmas élmény volt ismerni őt, nagyon sokat köszönhetek neki. Az Albert-féle generáció még nemcsak tudott, de szeretett is futballozni. Óriási rajongásuk volt a labdarúgás iránt.
– Boldi bácsi az FTC Baráti körének is évtizedek óta meghatározó tagja. Hogyan került ilyen közel a Fradihoz?
– Életem során mindig, mindent megtettem a Fradiért. Emlékszem, amikor elkezdtem segíteni a Baráti kör munkáját. Bármire is kértek, én azt örömmel megcsináltam, mert úgy gondoltam, hogy ezzel a Ferencvárost segítem. A Baráti körrel minden születésnapról, évfordulóról megemlékezünk. Nagyon jó érzés, hogy tisztelettel emlékszünk azokra, akik ma már csak az égből figyelnek minket. Azzal azonban, hogy nem feledjük őket, és ápoljuk az emléküket, ugyanúgy velünk vannak, mint az élő legendáink. Régebben, Mindenszentek napján, az összes olyan fradista sírjára vittem egy-egy szál virágot, akiknél tudtam, hol nyugszanak. Bár az apropó szomorú, mégis jóleső érzés, hogy most már együtt, közösen emlékezünk meg egykori klasszisainkról.
– Mi az, amit a régi korból átemelne a maiak közé?
– Mindig is pozitívan álltam a futballhoz. Játszhattunk akármelyik ellenféllel, csak a győzelemre készültem. Így van ez a mai, Rijeka elleni mérkőzés előtt is. Egyetlen dolgot szeretnék csak látni, hogy a játékosaink lelkesedéssel, és nagy szívvel játszanak majd este. Szeretném érezni, hogy a csapat tisztában van vele, hogyan is kell Fradi-mezben harcolni.
– Boldi bácsi ötven éve rendszeres résztvevője a Fradi meccseinek. Reméljük, ez a jövőben sem fog változni.
– Még jó, hogy nem. Megcsókoltam én a fatribünös pályán is a zöld gyepet, majd később az Albert-stadionban is megtettem ezt, és elmondom: amikor először beléptem az új stadionunkba, lehajoltam, és itt is megcsókoltam a gyepet. Gyönyörű arénája, és külön öröm számomra, hogy ezen belül, csodálatos múzeuma lett a csapatnak. Eszembe jut, amikor a 2004-es bajnoki címet ünnepeltük, egészen reggelig az Üllői úton voltam. A hosszan tartó ünneplés után bent aludtam a múzeumban. Ma sem tudok nyugton maradni, minden nap várom, hogy valamiért az új stadionhoz mehessek és megcsodálhassam. És hadd mondjam el, alig várom, hogy ismét ott éjszakázzak a múzeumban.
– Hogyan tekint a jövőbe Boldi bácsi?
– Bárki bármit kér tőlem, azt továbbra is ugyanolyan lelkesedéssel csinálom majd meg. Az eddigi munkámat két aranydiplomával ismerték el, az a legfőbb vágyam, hogy egyszer a harmadik diplomámat is átvehessem. Ezért mindent elkövetek majd, és mindent megteszek azért, hogy én is segítsem valahogy a Fradit.
