Addig csak Európa rettegett a “T betűs csatársortól”, ezen a napon az egész világ megismerte csapatunk erejét.

sav

85 éve fantasztikus győzelmet arattunk, aminek jelentőségét nem lehet mai ésszel szinte felbecsülni sem, de érzékeltetésül:

– Uruguay akkor egyértelműen a világ legjobb csapata volt. 1924-ben és ’28-ban olimpiát nyertek (mivel akkor még nem volt VB itt a legerősebb válogatottak játszottak), majd egy évvel a meccs után, 1930-ban az első világbajnokságon is diadalmaskodtak.

– Annyira komoly meccs volt, hogy a kezdőrúgást Uruguay köztársasági elnöke végezte el. Akkoriban nem játszottak sok tétmeccset (sőt egyáltalán meccset se sokat) a válogatottak, ezért minden meccset vérkomolyan vettek, kapitányok posztja, játékossorsok dőltek el az úgymond barátságos meccseken. A vereség annyira elképzelhetetlen volt, hogy a hazai bíró 96 percig vezette a meccset, noha akkor még nem volt divatban a hosszabbítás (az uruk ekkor lőtték két góljukat, gyanús körülmények között)

– Nem sokkal a meccs előtt dőlt el, hogy az első (és mint már említettem később megnyert) világbajnokságot Uruguay rendezi, így különösen fontos volt számukra a meccs. (Hogy mennyire azt mutatja, hogy nem engedték haza a Fradit, amíg egy a tervekben nem szereplő visszavágót le nem játszanak, ezen nyert a celeste a holtfáradt Fradi ellen, de ez a győzelem értékét nem csökkenti, sőt!)

Nekünk más feladatunk nincs, mint hogy megismerjük ezt a fantasztikus győzelmet, amire Nagy Béla szellemiségének méltó örökösei, a Tempó Fradi szerkesztői jóvoltából a korabeli újságokból van lehetőségünk: Tempó Fradi!

Ha megismertük, akkor pedig mindig emlékezzünk rájuk, akik ilyen nagy dicsőséget szereztek a Fradinak és “Áldó imádság mellett. Mondjuk el szent neveiket”:

Amsel – Hungler II, Papp – Fuhrmann, Bukovi, Obitz – Rázsó, Takács II, Turay, Toldi, Kohut

Góllövők: Takács II 2, Rázsó

Edző: Tóth Potya István