Olimpiai bajnokunkat, Sike Andrást kérdezték a múltról, jelenről, jövőről.

– Folytatódik a Hegedüs-korszak? Továbbra is Hegedüs Csaba irányítja a szövetséget?
– Igen, ez amúgy sem volt tisztújító közgyűlés.

– Jó az a magyar birkózásnak, hogy a volt olimpiai bajnok irányítja a szövetséget már huszonkét éve?
– Erről megoszlanak a vélemények, a sportban azonban az eredmények minősítenek.

– Edzőként hogyan látja, ebben a sikersportágban az elmúlt öt olim­pián miért csak egy versenyzőnk, Majoros István győzött?
– Azért a két ezüst- és két bronzérmet sem kell lebecsülni. Sajnos, két olimpiai döntőt elveszítettünk, de azért az erős nemzetközi mezőnyben már a dobogós helyezést is nagyon meg kell becsülni. A magyar birkózás továbbra is a nemzetközi élvonalba tartozik, és most is vannak olyan versenyzőink, akik jó eséllyel készülhetnek a riói olimpiára.

– Mit gondol, ha tizenhét évesen az Egertől nem igazol a Fradihoz, akkor is olimpiai bajnok lehetett volna?
– Ebben az esetben is igaz, hogy a sportban a ha-val kezdődő kérdésre nem lehet pontos feleletet adni. Mert ha maradok, lehet, hogy többet is elérek, de az is előfordulhatott volna, hogy kevesebbet. Ami tény: a Fradiban jobbak voltak a feltételek, erősebbek az edzőpartnerek. És olyan legendás szakemberek segítették a felkészülésemet, mint Kruj Iván és Szőnyi János.

– Miért a Fradit választotta?
– Mert mindig Fradi-szurkoló voltam. Boldog voltam, hogy kedvenc focicsapatom klubjának a versenyzője lehetettem.

– Elég kanyargós úton jutott fel a csúcsra Szöulban.
– Nagyon erős volt 57 kilóban az élmezőny, amelyben a világversenyeken nem én voltam ugyan a legnagyobb esélyes, de azok közé tartoztam, akik éremért birkózhattak.

– Hogyan történhetett meg, hogy nem nyert Európa-bajnokságot vagy világbajnokságot, viszont olimpián győzött?
– Hála Istennek, a legfontosabb világversenyt, az olimpiát megnyertem. Gondolom, nem kell bizonygatnom, hogy a szöuli aranyat nem cserélném el két világbajnoki címért sem. Több világversenyen hasonlóan jó állapotban voltam, Szöulban azonban minden összejött. A jó forma, a szerencsés sorsolás, és a bírók sem befolyásolták kedvezőtlenül a szereplésemet. Egy tökéletes napot fogtam ki, amelyre tökéletesen fel voltam készítve.

– Mennyire viselték meg a fogyasztások, hogy beleférjen az 57 kilósok mezőnyébe?
– Pályafutásom végén a fogyasztás már nagyon nehéz volt. Ugyanis koplalás mellett inni sem lehetett, a szomjúságot pedig nehéz elviselni. Megesett, hogy hetven kilóról kellett lefogynom. Ezért is hagytam kilencvenötben abba, mert a fogyasztással az erőm is elszállt.

– Mi lehet a magyarázata annak, hogy a legutóbbi három magyar birkózó olimpiai bajnok, Farkas Péter, Majoros István és ön is szembekerült a törvénnyel?
– Szerintem butaság lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy a birkózók nem törvénytisztelők. Mindhármunk esete más és más. Az viszont tény, hogy pipogya gyerekekből nem lesz birkózó, mert ehhez a sportághoz vagányság, csibészség is kell. Volt olyan utánpótlásedző, aki az iskolai toborzón az igazgatótól megkérdezte, hogy kinek van intője, s azokat a diákokat hívta le az edzésre.

– Tudatosan készült az edzői pályára, vagy nem volt más lehe­tősége?
– Már nyolcvannyolcban edzői oklevelet szereztem a TF-en, de a pályafutásom befejezése után kipróbáltam a vendéglátást. Aztán egy-két év múlva nagyon hiányzott a birkózás. Mivel továbbra is lejártam a Fradiba, Kruj Iván 1999-ben megadta a lehetőséget, hogy a serdülőkkel elkezdjem az edzői pályafutásomat. Abból a csoportból Fodor Zoltán olimpiai ezüstérmes, Bácsi Péter kétszeres Európa-bajnok lett.

– Hogy látja, mennyire hasznos vagy káros, hogy a birkózásban állandóan változtatják a szabályokat?
– A kívülállónak ez azért nem jó, mert nehezen igazodik el a mérkőzéseken. A változtatások célja az, hogy a sportág látványosabb, a televízión át jobban eladható legyen. Néha azonban rosszul döntöttek, amit aztán évek múlva korrigálni kellett. Ilyen volt a bírói intés helyett bevezetett sorsolás. A tavaly hozott új szabályok viszont, úgy látszik, a látványosabb birkózást segítik.

– Miért van szükség két fogás­nemre?
– Visszakérdezhetek: miért van szükség tőrvívásra és párbajtőrre? Szerintem ez álvita, mert a világon mindkét fogásnem népszerű. Sőt a világversenyek sokszor kötöttfogásban több az induló, mint szabadfogásban, ahol a gáncs is megengedett.

– Aggódott tavaly, amikor felmerült, hogy a birkózás lekerül az olimpiák műsoráról?
– Felháborító javaslat volt, de végül győzött a józan ész. Olyan klasszikus sportágaknak, mint a birkózás, a vívás, az öttusa az olimpián a helyük.

– A junior válogatott szövetségi kapitányaként hogyan látja a magyar birkózás jövőjét?
– Abból a szempontból optimista lehetek, hogy a sportág bekerült az állam által kiemelten támogatottak közé. Így a szakosztályoknak nem az életben maradásért kell küzdeniük, hanem kezdhetnek építkezni. Remek sportágfejlesztési program készült, amelynek végrehajtását nehezíti, hogy egyre nehezebb a gyerekeket lecsalogatni az edzőterembe. A toborzásnál nagy konkurenciát jelentenek a keleti küzdősportok. Csak háromezer igazolt birkózónk van, néhány évtizede ennek a többszöröse volt. Az erős felnőtt középmezőny is hiányzik, az élversenyzők mögött amatőrök indulnak egy-egy bajnokságon.

– Miért hűséges már három évtizede a Ferencvároshoz?
– Erkölcsileg és anyagilag is megbecsülnek itt, miért váltottam volna? Ráadásul az ország legnépszerűbb klubjához tartozni megtiszteltetés. Itt megfelelő feltételek vannak a munkához. Remélem, ez a korszak hosszú lesz, nem jönnek vissza az ínséges évek.

– A civil életben is hűséges típus?
– Szerintem igen. Az első házasságomból született Tímea lányom márciusban megajándékozott egy csodás unokával. A kisebbik lányom, Viktória hatéves, s nagyon mozgékony. Még birkózó is lehet belőle.

– Az ötvenhez közeledve mit mutat a mérleg?
– Nagyszerű sportágat választottam, amiben sok minden sikerült, de nem lehetek teljesen elégedett. Edzőként is értem már el eredményeket, de még bőven van feladatom. Birkózóként már nem tudok javítani a mérlegen, edzőként azonban ezt még megtehetem. Ez motivál, amikor reggelente elindulok a Fradiba.

Pályakép
Sike András (Eger, 1965. július 18.)
1977-től az Eger SE, majd 1982-től az FTC birkózója. Legjobb eredményei a kötöttfogású birkózás, 57 kg-os súlycsoportjában: olimpiai bajnok (1988), világbajnoki bronzérmes (1989, 1991), Eb-ezüstérmes (1990), Eb-bronzérmes (1988), hatszoros egyéni magyar bajnok (1985, 1986, 1988, 1991, 1992, 1993). AZ FTC edzője 1999-től, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya 2001-től.

Salánki Miklós – Magyar Hírlap