Korábbi játékosunk, a Haladás jelenlegi másodedzője, Jagodics Zoltán nyilatkozott.
– Haladás-játékosként a Fradi elleni legnagyobb élményem az 1992-es Magyar Kupa döntője, akkor még oda-visszavágós rendszerben dőlt el a kupa sorsa – mondta Jagodics Zoltán. – Az 1-1-re végződött Rohonci úton én fejeltem a gólt, a visszavágón szintén 1-1-re végeztünk, csak tizenegyesekkel maradtunk alul. Ettől függetlenül mindkét találkozó emlékezetes volt. Később öt évet töltöttem el a Ferencvárosban, összességében jól sikerült az ott eltöltött időszak, sok-sok élménnyel gazdagodtam. Persze nem volt minden fenékig tejfel, de igazából úgy vagyok vele, hogy most már csak a szépre emlékszem. A Fradi mégiscsak a Fradi, senki sem közömbös iránta, van aki szereti akad aki utálja. Jónéhány korábbi csapattársammal most is tartom a kapcsolatot, ha úgy alakul, egymásra csörgünk. Így Dragóner Attilával, Lipcsei Péterrel, Szűcs Lajossal, Telek Andrással vagy éppen Limperger Zsolttal manapság is gyakran beszélgetünk.
– Vasárnap milyen meccsre számít?
– Mi biztosan nem állunk be védekezni – erre igazán nem is vagyunk képesek. Azt nem tudom megmondani, hogy az FTC milyen taktikával lép pályára, lehet, hogy bátran előrejön, és egymásnak esik a csapat. Persze arra is van esély, hogy visszaáll, megvárja, hogy kijövünk és kontrákkal próbálkozik. Szóval nehéz előre lesakkozni a meccset. Sajnáljuk, hogy elúszott a bronzérem lehetősége, van bebbünk csalódottság, de ahogy Artner Tamás is említette korábban, a Haladás úgymond nincs predesztinálva a harmadik helyre. Mindenesetre örülünk, hogy szinte végig versenyben voltunk a dobogóért, de tényleg kár, hogy nem ki-ki meccset vívunk a Fradival. Ettől függetlenül biztosan remek mérkőzést játszunk, korábban sem számított, hogy ki hányadik helyen állt a tabellán, mindig is preztízsmeccset vívtunk egymással. Nagyon jó formában van a Fradi, zsinórban hét meccset megnyerni nem kis teljesítmény. Bármely sportágban és sorozatban hét meccset lehozni kiemelkedőnek számít. Erre utoljára 1996-ban volt példa – azért tudom ilyen jól, mert akkor játszottam az Üllői úton. Visszatéve a vasárnapi meccsre, nem bánom, hogy Pavlovics és Gyömbér nem játszhat, mindkettő remek futballista. Pavlovicsot az NB I. egyik legjobb védőjének tartom. A kulcs viszont Leonardo, őt kell kikapcsolnunk a játékból, nélküle nem olyan a Fradi, mint vele. És ott van Böde is, aki ismét kezd formába lendülni. Utolsó hazai meccsünkön mi mindenképpen nyerni szeretnénk – óriási dolog lenne megverni a Ferencvárost. Mindkét csapat a szívem csücske, tehát ha nem ellenünk játszik a Fradi, szorítok neki. Sok sikert kívánok mindkét együttesnek, a Fradinak ahhoz, hogy odaérjen a harmadik helyre, nekünk pedig vasárnapra.
