Thomas Doll elszenvedte első vereségét a Fradi élén.
Bosszús vagyok, mert ismételten sok labdát veszítettünk el túl könnyedén – mondta Doll -, pedig ezeknek a könnyelmű hibáknak a kijavítására a kezdetektől fogva odafigyelünk. Jobban kell koncentrálnunk, mert az eladott labdák csak egyetlen csapatnak jók, az ellenfélnek. A Pécs elleni mérkőzés első tíz percét átaludtuk, a csapat csak ezt követően ébredt fel. A gólokon kívül több lehetőségünk is akadt, könnyedén megnyerhettük volna a találkozót. Van pár olyan labdarúgó, aki elővigyázatosságból nem lépett ma pályára, de a helyükön játszó játékosok nem mindegyike tudott élni az eséllyel. Persze, azt is ki kell emelnem, hogy páran nagyon sokat dolgoztak a pályán, az ő jó teljesítményüket sem szabad elhallgatni. Egy edzőmérkőzést nem lehet összehasonlítani egy tétmérkőzéssel. Nagyon várom már a bajnoki küzdelmeket, a felkészülési időszakot követően bizakodó vagyok.
(fradi.hu)




