Mély, sok érdekességet tartalmazó interjút készített az index.hu egykori mesterünkkel.

László Csaba keresett futballedző külföldön, öt nyelven beszél, büszkén vállalja magyarságát, igaz, nem a magyar futballközegben nevelkedett, de visszahúzza a szíve. Amikor az ősszel nálunk Egervári Sándor került nehéz helyzetbe, akkor ő Litvánia válogatottját vezette, aztán ő is lemondott. Hol vannak a jó edzők?

Utánam találták meg a helyi szakembert, a segítőmet, akivel jelenleg is tartom a kapcsolatot, kíváncsi a véleményemre, a tanácsaimra, és akinek az ötödik kalapból kellene előre vinnie a csapatot” – mondta László Csaba, aki szeptemberben mondott le a litván futballválogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A csapat utána kétszer még nyert, az ország negyedik lett vb-selejtezőcsoportjában, amelyből Bosznia mellett Görögország is kijutott, utóbbi épp a mi csoportunkban második románokat verve a pótselejtezőn.

Nem volt értelme tovább maradni, mert nem akartam önmagamat becsapni, és őket sem. A magyarokhoz hasonlóan a 2016-os Európa-bajnokságra szeretnének ők is eljutni, de ehhez az általam megfiatalított válogatott is alkalmatlan jelenleg. Feleslegesnek láttam az őrlődést. Az alapokat megteremtettem, sok játékost kicseréltem, két pontot szereztünk a 2010-es vb-résztvevő Szlovákia ellen, Liechtensteint kétszer legyőztük, ami az előző sorozatban nem sikerült nekik. Az ottani futballnak az volt az egyik nagy Mohácsa, még egyszer nem fordulhatott elő, és szerencsére ebben tudtam nekik segíteni.

A székelyudvarhelyi születésű edző a Mönchengladbach akadémiáján dolgozott, onnan hozta el Magyarországra Lothar Matthäus 2004-ben, később a Fradi edzője lett. 2006-ban nem csak a klubbal, az országgal is megszakadt a kapcsolata, Ugandába került, majd a skót Heartshoz, amelyikkel harmadik lett, és a liga legjobb menedzserének választották. Utána a belga Charleroi-ban vállalt munkát, majd 2012 elején a litván szövetséghez szegődött.

A magyar futballt mindvégig nyomon követhette, és mivel a HUN rövidítést kérte mindig a neve mellé – úgy véli, ennyivel tartozik az országnak, még ha német állampolgár is –, első kézből lehetnek információi, mit lát egy külföldi a magyar futballból.

Nincsenek jó híreim, itthon nagyon sokan hajlamosak álomvilágot építeni. Elég csak megnézni, már a belga bajnokságból is kikoptak a magyarok, mert az rohamosan fejlődött, nemcsak a válogatott. A legközvetlenebb élményem nekem is az amszterdami 8-1, mindenki erről faggatott, de arra nem lehetett elfogadható magyarázatot adni, mert az eredmény sokkoló és mindenkinek elfogadhatatlan. Mivel két játékos van a jegyzett ligákban Huszti és Szalai – Gera Zoli percei csak nekünk és értelemszerűen neki fontosak –, kénytelenek a külföldiek ezzel azonosítani az országot.

A stadionépítéseket fontosnak tartja, mert „megvan a környezet a jóra”. Meggyőződése, hogy nincs még egy olyan ország, ahol ennyire szeretik a focit, ahol ennyire kiváltságos helyzetben van, ahol az utóbbi időben ennyit áldoztak rá anélkül, hogy valamilyen rangos tornát rendeznének. „Ha ezt a hátteret jól tudják használni az edzőkollégák, és nem visszaélnek vele, akkor nem maradhat el az előrelépés, de ez egy hosszú folyamat, mert Magyarországon még egy gyors és robbanékony játékos is hiánycikk, így pedig nehéz magunkra felhívni a figyelmet.

Fordítottunk egy kicsit a kérdésen, és arra voltunk kíváncsiak, mit néz meg egy külföldi szakember, ha esetleg felajánlják neki a magyar válogatottat, hiszen Csányi Sándor MLSZ-elnök még októberben is azt mondta, hét-nyolc nagy tapasztalattal rendelkező név van a kalapban.

Ez egy rendkívül érzékeny kérdés, mert felesleges sértegetni vagy indokolatlanul lenézni valamit, hiszen a tárgyalópartner, még ha gyenge is a terméke, büszke rá. A saját tapasztalatomat mondhatom el. A litvánok mentalitását Skóciából nagyjából ismertem, volt pár litván játékosom ott. Utána megnéztem a kupacsapatok eredményeit, az utánpótlás-válogatottakat is, kikhez lehet majd nyúlni. Utána eldöntöttem magamban, érdekel a feladat. A pénz már csak utána jött, mert azt nagyjából bekalkulálja mindenki előre, mekkora összeget lehet majd elkérni.

Magyarországon szerinte nagyon furcsán gondolkodnak, mert mindent a pénz határoz meg. Volt olyan, hogy felhívta egy klubvezető, és megkérdezte tőle, mennyiért vállalja. Holott még csak meg sem hozta magában az elvi döntést: vonzónak, karakteréhez illő kihívásnak találja-e a feladatot.

Amikor külföldi klubcsapathoz mentem, az elnök harmadik kérdése az volt, mit gondolok a három kölcsönben lévő futballistájukról, érdemes-e őket visszahívni. Az ötödik kérdésében azt tudakolta, mit gondolok az idegenbeli mezükről. Ilyen finoman tájékozódtak a tájékozottságomról. Ha a harmadik vagy az ötödik kérdésre számára nem megfelelő, nem alapos választ adtam, rögtön kiderült, nem érdekelt engem kellőképp a feladat, mert nem néztem meg idegenbeli meccsüket. A pénz ezek után már részletkérdés, mert az lehetetlen, ha a feladat és a jelölt egymásra talál, akkor a két fél ne tudjon megegyezni. Magyarországon a válogatott érzékeny terület, hatalmas szerencsém volt, hogy fiatalon nagyon sokat kényelmesen tanulhattam kvázi felelősség nélkül Lothar mellett.

László Pintért váltotta a Fradi kispadján, de abból az időszakból nem szeretné megítélni kollégáját, mert akkor minden szinten romhalmazt talált a Ferencvárosnál.

„Bajnokok lettek, de a játékosok lázadtak, nem csapat volt, hanem csak egy csoportosulás, mindenki a saját bajával volt elfoglalva, és sokan utálták egymást minden szinten. Tíz év telt el azóta, a mostani eszemmel már kiverhetnénk a cseh Spartát, de akkor még nem voltam eléggé felkészült. Fogadjuk el, hogy Pintér Attila is sokat változott tíz év alatt. Az nem érv a kinevezése mellett, hogy megalkuvás nélkül nyerni akar, mert az mindenkinél alaptétel kell legyen. Mindenesetre különös küldetésre vállalkozott a rendszeres összetartással. Még egy iskolából is nehéz elkérni a gyerekeket rendszeresen, nemhogy egy klubnál. A sikertelen szereplést egy klubedző arra is foghatja, hogy épp a válogatott miatt nem tudott eleget foglalkozni a játékosaival – a legrosszabb esetben egy munkaügyi bíróság állásfoglalása érdekes lehet ez ügyben -, és akkor a biztosításról még nem is beszéltem.”

Úgy gondolja, ha a februári sorsolásnál nem lesz szerencséje Magyarországnak, és egy nehéz csoportba kerül, vagy csak olyanba, ahol a harmadik vagy negyedik kalapból érkező válogatottak felfelé ívelő pályán vannak, vért kell izzadnia még az emelt létszámú kijutásért is, ha egyáltalán összejön.

Pintérnek nem lesz könnyű dolga, mert Szabics teljesen kiesett, aki Egervárinál dzsóker volt. Gera kifelé megy, Hajnal is 32, rá sem lehet már hosszú távon építeni. Lutri, milyen állapotban lesz Rudolf vagy Koman szeptemberben, de Priskin sem azonnal használható. Szalai nem adott határozott választ, ami nem sejtet sok jót. A hazai élmezőnyből kellene összerakni egy védelmet, mert nincs más, hiszen Vanczákon kívül nincs légiós védő, mert azt sem tudjuk, Otigbával mi a helyzet. A második kalap jobb, mint a magyar válogatott pillanatnyi ereje, akár mondhatjuk szemfényvesztésnek is. A harmadikban olyan válogatottak vannak, amelyek ellen már egy győzelem is bravúr. Elég csak a törököket, a szerbeket vagy az osztrákokat említeni. És akkor még nem beszéltem a negyedik kalapos lengyelekről, örményekről, akik 36. helyen vannak a világranglistán, a Dortmundban van a szupersztárjuk (Henrih Mhitarjan), tele van az orosz bajnokság jó játékosaikkal, ők szerintem felfelé jönnek, míg a magyaroknál az előbb említett szakmai szempontok miatt egyáltalán nem biztos, hogy a felfelé ívelő periódus nem zárult-e le a szerencsés győzelmekkel és a két harmadik hellyel. Nagyon nehéz és érzékeny kérdés ez, én az egyik nagy drukkere leszek a csapatnak, és tiszta szívből teszem ezt.

A szakember szerint ugyanolyan kulcspozíció a régi értelemben vett hatos játékos, az ütköző középpályás szerepköre. Nagyon sokat szenved a válogatott azért, mert nincs megfelelő szűrő az egész hazai ligában, és ezt a posztot többnyire külföldiek töltik be. Pedig innen lehetne sebességet nyerni egy támadáshoz, és ez játékos adná a védelem stabilitását is.

A Mönchengladbach akadémiáján a kiválasztás alaptétele volt, hogy a 4-4-2-es rendszer rombusz változatába keressük a játékosokat, mert ők a 4-2-3-1-re is könnyen formálhatók. Nem voltunk örökös eredménykényszerben, nem számított, mit játszott a csapat, a lényeg az volt, hogy fejlődjenek a játékosok, és lehetőleg maradjunk bent. Ha kellett, átvettük a hollandoktól a jót, közel volt a határ, rengeteg játszottunk velük, talán kicsit már untuk is. A franciáktól is loptak, akik a francia határhoz laktak közel. Ennek a szintézisét a szövetség elkészítette, azóta ebből élnek, ezt követelik, látjuk: ontják a tehetségeket. A futballadottságot kerestük, nem az atletikusságot, mert a gyorsaságot lehet javítani, de helyzetfelismerést, a futball megértését nem. Mintha Magyarországon nem így lenne. Pedig a futballban nem maradhat semmi titokban, csak egyszerűen a helyi viszonyokhoz kellene igazítani a kintről megszerzett tudást, ahogy a németek tették.

László négy éve megjósolta, hogy a skót foci a magyar szintjére süllyed vissza. Gyorsan bejött, volt olyan év, amikor még a magyarnál is szerényebben teljesítettek kupacsapataik. Így indokolta, miért látta előre a bajt.

A Celtic és a Rangers csak öntötte a pénzt az akadémia feneketlen kútjába, de nem neveltek jól. Máshol pedig még csak akadémia sem volt. Elhanyagolták a nevelést, ezért nem kellett olyan nagy jóstehetség ahhoz, hogy átlássam ezt a folyamatot.

László kiemelte azt is, hogy Baróti Lajos vagy Lakat Károly munkásságából is sokat tanult, meglátásaik örök érvényűek, bármerre is járt a világban, használta azokat. És bármerre is járt a világban, a magyar futball kérdései rendre izgatták.

Nem érti ugyanakkor, hogy azok, akik külföldre mentek a nyolcvanas években vagy később, miért nem adják át a tudásukat itthon. „Sokáig azt hallhattuk, azért vannak előrébb mások, mert korábban kimehettek, de most azt látom, hogy akik megkóstolhatták a profizmust, nem dolgoznak. Biztosan változott a futball, a 90-es évek nyugati profizmusa is jelentősen átalakult. De akik már a 2000-es évek elején mentek ki, ők se nagyon dolgoznak. Dárdai Palinál természetes, hogy a Herthánál akar maradni, de Bódog vagy Lőw sem itthon lett edző, és nem is nagyon fontolgatják, hogy hazajöjjenek. Ennek biztosan oka van.

László ugyanakkor szeretne még Magyarországon dolgozni, mert hálás az országnak, de nem lepődött meg különösebben, hogy most nem merült fel a neve a Fradinál, a válogatottnál, igaz a Győrtől volt hívása, bár tárgyalásig nem jutottak.

forrás: index.hu