Folytatásos sorozatunkban a magyar stadionokról közlünk pillanatképeket, amelyek meghozzák majd az otthon ülő családok kedvét a mérkőzésre járáshoz. A következő rész Újpest.

Ezúttal elsőként az MLSZ stadionbiztonsági fejlesztésének köszönhető jegyrendszer által okozott kellemes perceket osztanánk meg veletek. Történt ugyanis, hogy a mérkőzés napján egy fradista társunknak közbejött valami (munkanap, 18 órás kezdés, azért nem meglepő, hogy ilyen megeshet), így felajánlotta a jegyét, hátha így egy másik zöldvérű ott lehet a derbin. Igen ám, de most már névre szólóak a jegyek, ez bizony egy megoldandó probléma, ha a jegy új tulajdonosa nem akarja kockáztatni a rendőrségi eljárást.

Mit tesz a szurkoló? Felhívja a Fradi jegyirodáját, hogy mi a teendő ebben az esetben. A telefon kicsöng, az aktuális ügyeletes jelentkezik is. Ám itt vége is minden jónak, hiszen az egyetlen információ, amit meg tud adni, az annyi, hogy a Fradi az Újpest által biztosított számítógépekkel és nyomtatókkal adta ki a jegyeket, amiket már visszaszállítottak a Megyeri útra (délelőtt tizenegy körül történt a hívás). Egyéb segítséget nem tud nyújtani, nem tud egy embert sem adni, aki bővebb információval szolgálhat. A szurkolónak rémlik a hírekből, hogy a Fradi rendelkezik egy „ticket managerrel”, Ő talán illetékes lehet, ám a kérdésre az ügyeletes csak annyit válaszol, hogy az említett személy elérhetőségét nem adja meg.

Társunk ezután tárcsázza az Újpest FC hivatalos oldalán található telefonszámot, hátha majd az ellenfél tud bővebb tájékoztatást adni. A lila-fehérek elegánsabban oldották meg a kérdést, fel sem vették a telefont, lehet félreértették a mostanában divatos „A gyűlölet nem pálya” szlogent és úgy gondolták, hogy a „A szurkoló nem pálya”. Így végül a felek írtak egy nyilatkozatot, amin szerepelt minden, a mérkőzés jegy kiváltásához szükséges adat, valamint a körülmények leírása és persze tanúk is szignózták. A beléptetésnél az ellenőrzés elmaradt, így végül a papírra nem volt szükség.

A jegyrendszerhez részünkről még annyit hozzáfűznék, hogy az egyetlen kényelmi lehetőséget, az online vásárlást a szerdai mérkőzésre KIKAPCSOLTÁK, miközben köztudott, hogy a helyszínen kifejezetten lassú a kiszolgálás az új MLSZ-es rendszerrel, ahogy erre az Újpest honlapján is felhívja a figyelmet. A vendégjegyek árusítása se volt villámgyors, személyes tapasztalatom az öt fő, húsz perc volt (ez maximum 10 db jegy), igaz, aznap csak az egyik gép üzemelt az Üllői úton.

És ha sokszor halljuk azt, hogy nyugaton már megoldották… Igen, ott valóban megoldották ezt a problémát, például Olaszországban a mérkőzés előtt bármikor átírják a jegyet a pénztárakban az új tulajdonosra.

A nyilatkozat.

A nyilatkozat.

A beléptetés
Erről elég annyit megemlíteni, hogy volt, aki épp a kezdésre ért be, a hivatalos számok szerint ez 1300 embert jelentett. Elfogadhatatlan. És akkor a körülményekről még nem is ejtettünk szót, a több tonnányi kordon, a remekül mulató rendőrök, az összeszorított tömeg, a remek fémketrec. És mint Diósgyőrben, itt is csak két kaput szereltek fel, míg másik két beléptető pont ott áll, lezárva…

Rimbás Attila videója

Sorozatunk korábbi részeit itt találjátok.