Beállósunk és vezetőedzőnk nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

Szamoránsky Piroska
„Fel van adva a lecke. De higgye el mindenki, rajtuk is lesz teher, mondhatni élet-halál harc lesz, mert a KEK-ben ugyan folytathatja valamelyik csapat, de azért a BL mégiscsak más. Kvázi döntőt játszunk, a két csapat játékoskerete, a szurkolótáborok és a tét miatt is. Ugyanolyan agresszívan kell védekeznünk, mint a Podgorica. Roppant kemény csata, a pokol vár ránk, a hazai szurkolók fütyülnek, üvöltöznek. Ugyanakkor ez minket is fel kell hogy tüzeljen. Mindent egy lapra kell feltennünk. Egymásért küzdeni csapatként, hogy a társunknak meglegyen a biztos gólhelyzete, védekezésben pedig oda tömörülni, ahol a labda van. Korábban ez jellemzett minket, mostanság viszont többször is hiányzott. A hét eleje nem volt könnyű, nehezen dolgoztuk fel a dánoktól elszenvedett újabb vereséget. Gábor azt mondta, nem egyenként kell siránkozni, nem azzal kell foglalkozni, hogy ki nyújtott eddig gyengébb teljesítményt egyénileg, mert csapatként kell kivívnunk a továbbjutást.”

Elek Gábor
„Nagyon nehéz dolgunk lesz, Kovacsicz Mónika kivételével mindegyik játékosomtól több kell, mint amit az utóbbi időben mutatott, és lehet, hogy még az sem lesz elég. Sok múlik azon, mennyire vagyunk szilárdak, meg tudnak-e törni minket a körülmények, illetve ha gödörbe kerülünk, mennyi idő alatt tudunk kikászálódni belőle, mert ha megint huszonöt percig tart, mint egy hete a Midtjylland ellen, azt biztosan nem bírjuk el.”

NSO