Hibátlanul menetel futsal csapatunk az első osztály felé.
Cső-Montage 2-4 (0-2) Ferencváros
Gólok: Hasenauer, Karacs, Pál, Somorai
Pörgős, hajtós, jó kis meccset hozott a Cső-Montage elleni idegenbeli vendégjátékunk. A fiatal hazaiak jól tartották magukat főleg az első játékrész elején, amikor remekül megszervezett védekezésből próbáltak kontrázni. A mieink sokáig nem is tudtak túljárni a hazai védelem és a remekül védő Cső kapusának eszén. A 14. percben Tálib talált be végre, majd a szünet előtt Ughy kapufáról kipattanó lövését pofozta a hálóba Házi, így két gólos előnnyel mehettünk szusszanni. Fordulás után felpörögtek az események: a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, azonban a szenzációs formában védő Kovács Áron még tán’ a védhetetlent is védte. 10 perccel a vége előtt Karacs Dani hűtötte le a hazai publikumot, azt hittük, innentől sima-liba. Benéztük. Egy gólra felzárkózott a Cső-Montage úgy, hogy második góljukat megelőzően Futrét döngölték a földbe, nyilvánvaló szabálytalanság, legalábbis így látta a teljes!!! publikum. Csak a sporik nem, akik végig érdekes felfogásban…vezették a találkozót: működésükre jellemző a kiosztott 7 sárga és 2 piros. Szabadrúgás helyett középkezdést rúghattak a mieink. Naná, hogy vérszemet kaptak a hazaiak, de szerencsére Pál Máté helyére rakta a dolgokat. Hetedik bajnokinkat nyertük zsinórban, ezzel természetesen továbbra is vezetjük a tabellát. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a meccs legvégén nem nagyon tudták kulturáltan elviselni a vereséget a hazaiak, akik közül páran inzultálták játékosainkat. Ennek eredményeként ( és egyben működésük “megkoronázásaként) mindkét csapatból kiállítottak egy-egy játékost a bírók.




