Clubunk 92 éves legendája a vasárnapi rangadóra készülve beszélt a mostani csapatról és elevenítette fel a régi idők hangulatát.

A 92 esztendős Rudas Ferenc még mindig örökifjú hévvel beszél a Fradiról, a régi nagy meccsekről, az Újpest elleni rivalizálásról. A klubunkat 1938 és 1949 között szolgáló korábbi nagyszerű hátvéddel a lila-fehérek elleni hétvégi bajnokink kapcsán beszélgettünk el.

– Hogyan várja az Újpest elleni rangadót?
– Nagy érdeklődéssel figyeltem a Pápa elleni mérkőzést, amit követően optimistán várom a vasárnapi bajnokit – mondta Rudas Ferenc. – Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára ilyen tudatosan felépített támadásokat a Fraditól. A csapat tudja, hogy mit kell csinálnia, nem véletlen, hogy meg is nyerte a Pápa elleni találkozót. Magabiztos játékosokat láttam a pályán, nagyon reménykedő hangulatban várom a derbit!

– Van olyan játékos, akinek különösen tetszik a stílusa?
– Majdnem mindenkié. De amit Böde produkál, az fantasztikus. Mellette Besic teljesítménye is meggyőzött. Ismételni tudom magam: öröm volt látni azt a magabiztos és tudatos futballt, amit bemutattak a pályán. Ok nélkül nem dicsérünk senkit, de el kell ismerni, mióta Ricardo Moniz a mieink edzője, azóta fantasztikus változáson ment át a gárda. Nagyon ránk fért már ez.

– Ezek szerint az Újpest ellen is győzelmet vár?
– Természetesen! A fociban persze minden lehetséges, de az előjelek jók, és én bizakodó vagyok.

– A negyvenes, ötvenes években milyen volt egy Fradi-Újpest?
– A rivalizálás ugyanolyan volt, mint most, csak éppen a lelátókon nyolcvanezren zsúfolódtak össze. Nem felejtem el soha. Amikor a régi fatribünös lelátón az a rengeteg ember elkezdett dobogni… Ránéztünk az ellenfélre, és nekik az a hang egy sokkal ért fel. Már akkor, a meccs előtt vezettünk egy nullra.

– Izgul még a Fradi meccsei előtt?
– Az ember mindig szurkol, izgul a csapatáért. Akad még bennem egy kis szorongás. Őszinte leszek, most csalódott lennék, ha nem folytatná a csapat ezt a jó sorozatot.

– Melyik a legemlékezetesebb Újpest elleni mérkőzése?
– A negyvenes évek végén az Üllői úton fogadtuk őket. Az első félidőben ragyogó napsütés és csodálatos idő volt. Gólnélküli döntetlen volt az állás, amikor kocogtunk ki a folytatásra, és hirtelen beborult az ég, özönvíz zúdult ránk. A vége öt null lett az Újpestnek… Azt nem fogom elfelejteni soha…

– Sok barátja volt az Újpestből?
– Akadt több is. Amikor a válogatottnál voltunk, akkor gyakran előfordult, hogy nem fradistával, hanem újpestivel aludtam egy szobában. Barátok voltunk, együtt jártunk szórakozni. Nem volt gyűlölködés közöttünk, a pályán nem ellenségek, hanem ellenfelek voltunk.

– Ki volt a legjobb újpesti játékos, aki ellen pályára lépett?
– Mondhatom Szuszát, Zsengellért. Egészen kiváló képességű labdarúgók voltak. Ide sorolnám Nagymarosi Mihályt is. Ő majdnem utánozhatatlan volt. Ugyan az imént egy vereséget emeltem ki, de sok szép emlékem van az Újpest elleni meccsekről.

– Ha most ott állnánk a Puskás Stadion öltözőjében közvetlenül a mérkőzés előtt, mit mondana a játékosoknak?
– Először is megköszönném, hogy az előző évek csalódásai után végre olyan biztató jeleket láttam tőlük, amire régen nem volt példa. Megkérném őket, hogy küzdjenek azért, hogy ez a lelkesedés tovább nőjön, mert akkor újra ott lesz a Fradi, ahová mindig is tartozott, és tartozni is fog.

forrás: fradi.hu