Sárosi “Gyurkára” egy fantasztikus fifa.com-os cikk fordításával emlékezünk.

A harmincas évek közepén Sárosi Györgyöt megválasztották a La Gazzetta dello Sport, a Kicker és a L’Auto európai tizenegyeibe is. S míg ebben magában semmi különleges nem lett volna, volt egy elképesztő részlete annak, ahogy a három nagy presztízsű lap ezt tette: az olaszok középhátvédnek, a németek középpályára, míg a franciák csatárnak jelölték! Ez egyértelmű tanúsága volt annak, hogy Sárosi nem csak tudott több poszton játszani, hanem bárhol kiemelkedőt tudott nyújtani.

„Az egyik meccsen hátul van, a másikon középen vagy elől – ez magában is lenyűgöző volt” – mondta a legendás olasz, Silvio Piola, aki játszott az olasz és a Lazio színeiben is Sárosi ellen. „De ami a leginkább lenyűgözött, hogy alighanem ő volt a legjobb védő, a legjobb középpályás és a legjobb csatár a világon.”

„Nagyot sóhajtottam megkönnyebbülésemben, mikor láttam, hogy nem engem fog. De aztán eszembe jutott: „lőnöm kell kettőt, vagy hármat, hogy esélyünk legyen”, mert tudtuk, hogy amikor ő támadó szerepben volt, a csapata nagy valószínűséggel sok gólt szerez. És néha még ezt sem volt elég. Az 1937 KK-döntőben négy gólt lőttem, de Sárosi hatot és kikaptunk!”

Ez a KK-siker volt a kizárólag a Ferencvárossal töltött klubkarrierjének csúcsa, akiket Sárosi öt bajnoki és kupadiadalra is vezetett, miközben kapitánya volt annak a magyar válogatottnak, amelyik ezüstöt szerzett az 1938-as VB-n.

A könyvektől a csukákig

Mégis, ha Sárosin múlik, a pályafutása tárgyalótermekben és nem futballpályákon teljesedett volna ki. Stefanicsics Györgyként született Budapesten 1912-ben – a család később magyarosított Sárosira –, majd tizenöt évesen csatlakozott a Ferencváros ificsapatához. A fővárosi óriás néhány évvel később profi-szerződést ajánlott, de a fiatal srácnak más tervei voltak.

„Ügyvéd akartam lenni”, emlékezett vissza Sárosi, „az öröméért fociztam, nem gondoltam rá úgy, mint karrierlehetőség. Azonban, az apám, aki nehezen talált munkát szabóként, meggyőzött, hogy sok ember veszti el a munkáját a világválságban, s hogy elég jó vagyok hozzá, hogy igazából futballista lehessek.”

Így tizennyolc évesen Sárosi bemutatkozott a Ferencvárosban, középhátvédként az 1930-31-es szezon végén, mielőtt kulcsszerepet vállalt volna a következő idényben történelmet csináló FTC-ben, amely elsőként és idáig is egyetlenként minden egyes meccsét nyerve lett magyar bajnok.

„Csak egy fiú volt, de a pályán épp úgy tűnt, mintha ő lenne a férfi, aki fiúk ellen rugdal a parkban.”, mondta róla elismerősen Blum Zoltán. „ Egyszerűen könnyű volt neki, nagy volt, nagyon erős, gyors, és sosem vesztett fejpárbajt. Lehetetlen volt provokálni. Mi több, olyan önbizalommal játszott, mintha már ilyen fiatalon ő lenne a csapatkapitány. Kilépett a védelemből a labdával, rávezette a védőkre és elindította a támadást”

A képzettsége miatt Sárosit egyre feljebb állították az FTC felállásában – előbb támadó középpályássá lett, majd csatárrá. Az előbbi pozíciójában vezette csapatát az épp akkor bajnokká lett Újpest elképzelhetetlen, 11-1-es földbedöngöléséhez, mesterhármast és négy gólpasszt szerezve.

De a támadószekció volt az, ahol legtöbbször feltűnt tizenhét zöld-fehér éve során. Ott nyolc szezonon át hozta egy gól per meccses átlagát, az 19355-36-os szezontól, miközben kétszer is gólkirály lett. Sárosi maradt a legeredményesebb támadó a KK-ban is, korának nagy presztízsű kupasorozatában, amelynek résztvevői, többek közt az osztrák, a cseh, a magyar és az olasz kupacsapatok voltak – az európai futball nagyágyúi.

„Gyurka”, ahogy becézték, döntőbe vezette a Ferencvárost 1935-ben, ’38-ban, ’39-ben és ’40-ben és kulcsszerepet játszott az 1937-es diadalukban. Az elődöntő odavágóját az Austria Wien otthonában játszották, ahol Sárosi ugyan megfogta az ikonikus csatárt, Matthias Sindelart, de nem tudta megakadályozni, hogy a sérülésektől sújtott Ferencváros 4-1-re veszített. A Budapesten rendezett visszavágón Sárosi visszatért a csatársorba, s egy varázslatos kétgólos teljesítménnyel válaszolt a meccsen, ahol a házigazdák 6-1-re nyertek, így 7-5-tel továbblépett a Ferencváros. A döntőben a Ferencváros 4-2-re verte hazai pályán a Laziót, s 5-4-re idegenben, Sárosi mindkétszer mesterhármasig jutott.

Ezüst, bronz és a szenzációs hetes

Piola és Olaszország egy év múlva bosszút állt, ezúttal Sárosi nemzetközi karrierje során, amely 18 évesen egy Jugoszláviától elszenvedett 3-2-es vereséggel kezdődött 1931 májusában. A második meccsén a tinédzser máris levette a pályáról a cseh gólgépet, Antonin Pucot, csapatát 3-0-s győzelemhez segítve. A védelemben nyújtott hibátlan teljesítményei miatt egészen a tizenötödik fellépéséig várni kellett, míg Sárosit a magyarok kipróbálták elől is, az 1934-es VB-n. Ahogy az várható, gólt is szerzett S svédek ellen, ahogy az osztrákok elleni 2-1-es vereségkor is, amellyel lezárultak a magyarok az olasz VB-t illető esélyei, a nyolc közt.

De ezzel nem fejeződött be Sárosi VB-története. Négy évvel később, négy gólt szerzett három meccsen, ahogy Magyarország besétált a döntőbe, ahol a címvédő olaszokkal találkoztak. S habár Sárosi előkészített egy, s szerzett egy másik gólt, ezúttal Piola felülmúlta. Az olasz legenda két gólja segítette a Gli Azurrrit a 4-2-es sikerhez. Sárosi vigasza a bronzlabda és a bronzcipő lehetett, amelyet a sorozat harmadik legjobb játékosaként, illetve gólszerzőjeként kapott.

S habár az a párizsi nap nem volt Sárosi számára a diadal napja, a válogatottbeli teljesítményeinek ékkövére minden játékos büszke lehetne. 1937-ben történt, hogy Magyarország a Csehek ellen játszott a Közép-Európai Bajnokság során. Fél óra után a magyarok 2-1-es hátrányban voltak, mikor a tévedhetetlen kapitányuk nekikezdett, s hét gólt vágott Frantisek Planickának, aki alighanem korának legkiválóbb hálóőre volt -, biztosítva a magabiztos 8-3-as győzelmet.

„Hetet vágni egy válogatott meccsen szinte lehetetlen, hát még a nagy Planicka ellen”, kommentálta aznapi edzője, Dietz Károly, „De Gyurka korának legnagyszerűbb gólvágója, nézzék csak meg a statisztikáját.”

Ezek az adatok azt mutatják, hogy Sárosi 639 gólt szerzett 633 meccsen a Ferencváros színeiben, míg a válogatottban 62-n 42-t. De igazságtalan lenne nem továbbelemezni ez utóbbi számpárt. Míg a magyar örökranglistán előtte lévő négy mesterlövészt, Puskást, Kocsist, Schlossert és Tichyt kizárólag csatárként játszatták, Sárosi a védelemben kezdte és fejezte be nemzeti szolgálatát, s a középpályát is megjárta.

Sokat elmond, hogy 1934 márciusa és 1938 decembere közt, mikor leginkább, ha nem is kizárólag elől szerepelt, 37 gólt szerzett 29 válogatottbeli fellépésen – félelmetes arány egy olyan ember számára, akit Európa legjobb tizenegyébe választották védőként és középpályásként is.