Az ellenünk készülő hajdúságiak több játékost is kipróbáltak a védelemben.
Felkészülési mérkőzésen a DVSC-TEVA az SC Bacau együttesét fogadta. Az ellenfél most jutott fel a román másodosztályba, a klub igazgatója az a Liviu Gojan, aki annak idején a Loki védője volt és a szurkolók nagy kedvence. A DVSC-ben pályára lépett az újonnan igazolt Vadnai Dániel is, aki balhátvéd poszton játszott.
A meccs nagy részében mezőnyfölényben játszott csapatunk, a románok kontrából próbáltak veszélyt teremteni. A vezetést Dombi Tibor révén szereztük meg, aki egy beadás után kapásból lőtt 12 méterről a kapuba. Az első félidő végén megsérült Dusan Brkovics, aki azonban saját lábán ment le, úgy tűnik, nem súlyos a sérülés.
A szünetben több helyen is cserélt a szakmai stáb. Beállt saját nevelésű középpályásunk, Sós Bence is, aki egy szép góllal mutatkozott be, a 16-os bal sarkáról lőtt a hosszúba. Nem sokkal később szépítettek a vendégek – Husein Polekszics fölött emelt a hálóba -, majd a lefújás előtt közvetlenül az egyenlítést is kiharcolták.
Edzőmeccs
DVSC-TEVA – SC Bacau 2-2 (1-0)
Debrecen-Pallag, 100 néző. Vezette: Veizer.
DVSC: Polekszics – Nagy Z. (Bernáth 46.), Ludánszki (Szatmári 46.), Brkovics (Króner 46.), Vadnai (Korhut 60.) – Dombi (Lázár 46.), Spitzmüller (Trninincs 46.), Sl. Bouadla (Shadi 60.), Ferenczi (Sós 46.) – Szécsi (Angyal 70.), Horváth Z. (Boros (70.)
Gól: 1-0 Dombi (33.), 2-0 Sós (50.), 2-1 Husein (59.), 2-2 Husein (90.)
forrás: dvsc.hu




