Augusztus 17-18-án első alkalommal kerül megrendezésre az Elek Gyula Nemzetközi Kézilabda Kupa.

Három évvel ezelőtt az FTC Kézilabda Szakosztály megújult vezetősége által meghirdetett „Vissza a csúcsra!” tízéves program fontos állomása a 2013. augusztus 17-18-án első alkalommal megrendezésre kerülő Elek Gyula Nemzetközi Kézilabda Kupa. A kupa és egyben a népligeti aréna névadójához, a ferencvárosi kézilabdázás ikonjához Elek Gyulához méltó nemzetközi eseményt kíván rendezni az FTC családja.

„Nagy örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat az előző évek sikercsapata, a 2011-es BL-győztes és tavalyi BL-döntős norvég Larvik HK, a többszörös orosz bajnok Rosztov-Don, valamint partner egyesületünk, a Siófok KC. A torna fényét emeli és egyben óriási megtiszteltetés számunkra, hogy felkérésünkre Tove Skarstein norvég nagykövet asszony elvállalta ennek a remek sporteseménynek a fővédnökségét, amiért ez úton is szeretnénk kifejezni nagyrabecsülésünket és köszönetünket!” – mondta Jeney Zsolt Ákos, az FTC Kézilabda Szakosztály elnöke.

Norvégia nagykövete Tove Skarstein nyilatkozatában elmondta, örömmel vállalta el a torna fővédnöki szerepét. „Megtiszteltetésnek érzem, hogy engem kértek fel e rangos nemzetközi kézilabda torna fővédnökének és nagy örömmel fogadtam el azt. A sportnak, különösen a csapatsportoknak speciális lehetősége van arra, hogy a nemzeteket közelebb hozza egymáshoz, mivel a játékosok és a szurkolók sport- és játékszeretete nem ismer határokat.”

A nagyszabású, hétvégi tornán négy csapat küzd meg a kupáért: a norvég Larvik HK, az orosz Rosztov-Don, a Siófok KC-Galerius Fürdő, valamint az FTC-Rail Cargo Hungaria. Hat mérkőzést játszanak majd az együttesek, melyből két találkozót a Sport Klub élőben közvetít, az FTC-Rail Cargo Hungaria Rosztov-Don, illetve Larvik HK elleni mérkőzéseit.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a résztvevő csapatok vezetőedzői és csapatkapitányai képviselték együttesüket, Szergej Belickij és Regina Simkutye a Rosztov-Don csapatát, Golovin Vladimir és Bogdanovics Annamária a Siófok gárdáját, míg a hazai pályán szereplő FTC-Rail Cargo Hungariát Elek Gábor és Szucsánszki Zita. A pénteken érkező norvég Larvik HK csapatának vezetőedzője Ole Gustav Gjekstad videó üzenetben beszélt a torna várakozásairól.

Az augusztusi tornán számos világklasszis, olimpiai bajnok lép pályára a népligeti Elek Gyula Arénában. Ezen alkalmat megragadva, a következő szezonra való felkészülés és a kézilabdázás szépségeinek bemutatása mellett, a Ferencváros hű közönsége és a kézilabdát szerető szurkolóknak is kedveskedni szeretnének a szervezők azzal, hogy a torna eredményhirdetését követően egy emlékezetes hétvége zárásaként közönségtalálkozó keretében fényképezkedhetnek a négy csapat játékosaival.

ELEK GYULA NEMZETKÖZI KÉZILABDA KUPA 2013

Időpont: 2013. augusztus 17-18. (szombat-vasárnap)
Helyszín: Elek Gyula Aréna

Résztvevő csapatok:
Larvik HK (NOR)
Rosztov-Don (RUS)
Siófok KC-Galerius Fürdő (HUN)
FTC-Rail Cargo Hungaria (HUN)

A Kupa programja:

2013.08.17. szombat
09:50 Hivatalos megnyitó ünnepség
10:00 Larvik HK – Rosztov-Don
12:00 FTC-Rail Cargo Hungaria – Siófok KC-Galerius Fürdő
16:00 Siófok KC-Galerius Fürdő – Larvik HK
18:20 FTC-Rail Cargo Hungaria – Rosztov-Don TV: Sport Klub

2013.08.18. vasárnap
09:30 Siófok KC – Galerius Fürdő – Rosztov-Don
12:00 FTC-Rail Cargo Hungaria – Larvik HK TV: Sport Klub
13:45 Eredményhirdetés
14:00–14.30 Közönségtalálkozó

Szurkolóink a Kupára a belépőjegyeket napijegyek formájában vásárolhatják meg személyesen 2013. augusztus 17-én és 18-án reggel 9.00-tól az Elek Gyula Aréna pénztárában. Előzetes vásárlásra és foglalásra nincs lehetőség. A Kupára az éves bérletek nem érvényesek, az ülő helyeket a szurkolóink érkezési sorrendben foglalhatják majd el. Kapunyitás 9 órakor!

Jegyárak:
2013. augusztus 17-re szóló napijegy ára: 1.000 Ft
2013. augusztus 18-ra szóló napijegy ára: 1.000 Ft

(fradi.hu)