A nemrég befejeződött budapesti Vívó Világbajnokság utolsó napján férfi párbajtőrcsapatunk csodálatos teljesítménnyel nyert aranyérmet.

Boczkó Gábor, Imre Géza és Szényi Péter mellett a négyes tagja volt Rédli András is, akiről eddig talán keveset tudták, hogy gyerekkora óta fanatikus Ferencváros-drukker. A Fradi-család újdonsült világbajnokával honlapunk beszélgetett.

– Először is gratulálok, óriási menetelésen vagytok túl. Hogy érzed, melyik csapat ellen volt a legnehezebb?
– A lengyelek elleni elődöntő nagyon kemény volt. Egyrészt, mert egy nagyon erős négyessel kellett megvívnunk, másrészt Boczkó Gábor sajnos megsérült, a végén már gyakorlatilag csak hátrafelé tudott mozogni. Utána még Imre Géza és jómagam voltunk a páston, minden erőnkkel igyekeztük behúzni a meccset, ami sikerült is. Ez a négyes tényleg kiválóan működött együtt, igazi csapatként funkcionáltunk. Egyébként közhely, de ma már nincs könnyű ellenfél.

– Ez szinte minden sportágra jellemzővé vált, szerinted a vívásban ennek mi lehet az oka?
– A világ mezőnye rendkívül kiegyenlítetté vált. Például Kazahsztán és Ausztrália azért nem kifejezetten számít vívónemzetnek, ehhez képest ma már velük is mindenkinek keményen meg kell harcolni a sikerért. És akkor Venezuelát inkább nem is említem – negyeddöntőbeli ellenfelünk 2012 óta egyéni olimpiai bajnokkal is rendelkezik. A többség Európában edz, ami meg is látszik a felkészülésükön.

– Ennek ellenére fantasztikus vívóteljesítménnyel összejött a hőn áhított győzelem. Mi volt a siker kulcsa?
– Egyszerű a válasz: nagyon akartuk a sikert. Mind győztes típusú emberek vagyunk, akik mindenre elszántak és – ahogy Imre Géza sérülésénél ki is derült – mindenre képesek egymásért. Ráadásul jól ki is egészítjük egymást, Gábor és Géza adja a rutint, míg én és Szényi Peti inkább a fiatalos lendületet. Remélem, nem tűnök majd nagyképűnek, ha azt mondom, végig éreztük, hogy mi vagyunk a legjobbak, tudtuk, ezen a napon egyszerűen nem veszíthetünk.

– Életed eddigi legnagyobb sikere ez az aranyérem?
– Európa-bajnok ugyan már voltam, de ez eddig egyértelműen a csúcs. Világbajnoki címet nyerni már önmagában felemelő érzés, de mindezt hazai közönség előtt tenni… ez valami egészen csodálatos és felülmúlhatatlan. A fantasztikus magyar szurkolótábor is megérdemelne egy aranyérmet, hiszen a nagybetűs „Szurkoló” tényleg a csapat ötödik tagja volt.

– Láthatóan az a típusú sportoló vagy, akit felspannol a rivaldafény és a drukkerek támogatása.
– Talán nem lesz olyan meglepő, hogy imádom a tüzes hangulatot, ha elárulom, hogy gyerekkorom óta fanatikus Ferencváros-szurkoló vagyok…

– Emlékszel még, hogy mikor kezdődött a zöld-fehér szerelem?
– Alighanem így születtem. (nevet) Az első meccsem 9 évesen volt, még 1992-ben, a Videoton ellen. Persze, győzött a csapat, ahogy abban az évben szinte mindig. Azután alig vártam a hétvégeket, azonnal beleszerettem az Üllői út legendás hangulatába. Tapolcai gyerek lévén egy jó ideig nehézkes volt a meccsre járás, például a BL-menetelés időszakában sajnos csak távoli szemlélő lehettem. Végül 2002-ben felkerültem Pestre, attól kezdve bérletes vagyok a lelátón. Ha tehetem, idegenbe is elkísérem a csapatot.

– A vb-n most fordult a kocka. A SYMA csarnokban Te voltál a küzdőtéren, míg a lelátón sok ezren érted szorítottak. Jöttek a fradista barátok is?
– Jöttek bizony. Bevallom, egy kis lámpalázam volt az elején, hiszen azért nagy volt a nyomás, de ezt el kell tudni viselni. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, felülmúlhatatlan érzés volt a magyar közönség, s így a fradista társak előtt győzni. Egy valamit sajnálok csupán: hogy az általam olyannyira vágyott görögtűz elmaradt.

– Ezek után Rióba biztosan intéznek majd Neked valami tüzeset a szurkolók…
– Olimpia, aranyérem, görögtűz. Ne is mondd, ez egy olyan álom, amitől már most végigfut a hideg a hátamon…

Tabi Norbert/fradi.hu