Minden idők egyik legnagyobb Fradistája 70 éve a Törekvés elleni Szent István Kupa mérkőzésen mutatkozott be a zöld-fehér színekben. Csupaszív játékával hamar kivívta a közönség szeretetét. Játéka és történelemtanári végzettsége (amit később doktorátussal is megfejelt) miatt nevezték Tanár úrnak. Játékosként tagja volt a legendás ’49-es bajnokcsapatnak és felső nyomás ellenére sem igazolt a Honvédhoz. Edzőként minden idők egyik legnagyobb Fradiját irányította, két bajnoki címre és VVK ( a mai Európa Liga elődje) második helyre vezette szeretett klubját.

A fenti idézeten kívül számos legendás anekdota fűződik a nevéhez. Hiába szerették volna még az ellenfél játékosai is, fénykorában nem lehetett a válogatott edzője, elsősorban politikai meggyőződése miatt. No és mert nem tudta, nem akarta becsukni a száját. Élőben nyilatkozta a rádióban a Fradi bajnoki címe kapcsán: „tudom, hogy most odafenn az elvtársak nem boldogok, de az utca népe örül” és étkezésnél is elutasította a céklát, mondván, hogy az vörös.

Az olimpiai válogatottal viszont sikeres volt, ’64-ben és ’68-ban is aranyéremmel tért haza együttesével. Számos csapatnál dolgozott, a legtöbb helyen sikerrel, de a közönség tiszteletét és szeretetét mindenhol kivívta tudásával és közvetlenségével.