Mint ismert a szövetség és a Honvéd is azt állította, hogy nem indult eljárás az olasz focista ellen, mindez azért lényeges, mert így, az olasznál szigorúbb magyar szabályok miatt nem játszhatott volna. Az interjúból ráadásul kiderül a szövetségnél is tudtak az ügyről és ezért először nem is adtak neki játékengedélyt, aztán valami megváltozott…

Davide Lanzafaméval hosszú interjút készített a La Gazzetta dello Sport. A keddi lapszámban megjelent beszélgetést szó szerinti fordításban közöljük.

Cím: Lanzafame lelkiismeretfurdalása: “Nem olyan egyszerű feljelentést tenni”
Alcím: Bevallotta a bundát, és Magyarországon játszik. “Sajnos Olaszországban senki sem akart”

Davide Lanzafame választása, és a következményei. “Igen, bíztam benne, hogy megúszom, akkor is, amikor Cremonában már letartóztatásokat hajtottak végre: ami Bariban történt, az időben már elég távoli volt, és valahogy úgy gondoltam, hogy azokon már túl vagyok, azok nem hozzám tartoznak. Aztán tavaly nyáron minden megváltozott, amikor megtudtam, hogy én is gyanúsított vagyok, utánam is nyomoznak. Két lehetőségem volt: elmondani az igazat, vagy tagadni. Egy másodperc alatt döntöttem, és mindenki tudja, hogy hogyan…”
Lanzafame elismerte a felelősségét a “polgári” ügyészségnek és az olasz szövetség ügyészségének is, a Bari–Treviso és a Salernitana–Bari mérkőzésekkel kapcsolatban. Részletes vallomást tett, amelyben elmagyarázta az okokat is, amelyek a hibáihoz vezettek. El lesz tiltva, de bízik egy második esélyben. Az életkora segíti ebben (26 éves), a saját világa kevésbé. Beszélni olyan, mint piros lapos szabálytalanságot elkövetni, az ember “árulóvá, spionná” válik. Az ügyészek, akik a bundaügyekben nyomoznak, kifejezetten aláhúzták: “A labdarúgásban az omertá, a cinkos hallgatás a legnagyobb probléma”. Aki úgy dönt, ahogy Lanzafame, azt kockáztatja, hogy egyedül marad, hogy elszigetelik. A Parma és a Juventus volt játékosának a szavai megmagyarázzák, hogy mennyire nehéz megváltoztatni ezt a mentalitást.

+ Januárban ön Magyarországra igazolt, a Honvédhoz. Miért?

– Olaszországban senki sem akart szerződtetni. A játékjogom a Cataniáé, de amikor kiderült, hogy együttműködök az ügyészséggel, elszigetelődtem. [ez is azt támasztja alá, hogy lehetetlen, hogy a Honvéd ne tudott volna játékosa érintettségéről.]
+ És aztán?

– Tavaly szeptemberben kölcsönadtak a Grossetónak. A csapat gyengélkedett, de a bundaügyek miatt az egész város tele volt rossz érzésekkel. Így aztán célponttá váltam, lehetetlen volt ottmaradni.

+ Így került Magyarországra…

– Nem volt más választásom. Olaszországban úgy tűnt, mintha már elkezdődött volna az eltiltásom. Így hát elfogadtam, hogy távozom az országból, és persze a fizetésem is jelentősen lecsökken. De a dolgok ott sem mentek egyszerűen: a magyar szövetség blokkolta a szerződtetésemet, mert gyanúsított voltam, nyomozás folyt ellenem. Aztán az ügyvédem, Vittorio Rigo megoldotta a helyzetet: hogyan büntethetnek, ha még el sem ítéltek? [ Tehát a szövetség is tudott róla, aztán jött egy olasz ügyvéd, vajon volt nála centrumos szatyor? ]

+ Fogalmazhatnánk így is: ön azt aratta le, amit elvetett…

– Persze, ez teljesen jogos. De túlságosan egyszerű azt mondani, hogy én hibáztam. Ezt nagyon jól tudom. De nem ez a lényeg.

+ Akkor mondja el, hogy mi.

– Kezdjük az elején. Húszévesen kezdő vagyok a másodosztályban, és a Juventusé a játékjogom. A fejemben egyetlen dolog van: bebizonyítani, hogy mennyit érek egy olyan társaságban, amelynek megvannak a maga szabályai. Aztán teljesen váratlanul az úgynevezett szenátorok, akiknek az öltözőben elég nagy súlyuk van, azt mondják: “Ezt a meccset elveszítjük, mert kell a másik csapatnak.” Mit csinálsz? Most könnyű jól válaszolni, de akkor más volt a helyzet. Megkérdezte már saját magától bárki, hogy egy srác, aki életében először van távol a családjától, képes-e elkerülni, hogy hibázzon? Nem tudtam ellenállni, és megfizetek érte. El akarom azonban magyarázni a helyzetemet, mert tipikusnak mondanám.

+ De ott van Farina ellenpéldája. (Simone Farina a Gubbio játékosaként 2011-ben visszautasította, hogy megbundázza a Cesena–Gubbio Olasz Kupa-meccset. Az esetre hónapokkal később derült fény. Farina az olasz és a nemzetközi szövetségtől is számos elismerést kapott, a pályafutása azonban befejeződött, jelenleg az Aston Villa utánpótlásedzője, fair playre oktatja a birminghami klub utánpótlás-játékosait – a szerk.)

– Ez igaz, de ő is kénytelen volt elhagyni Olaszországot. Senki sem tartott rá igényt, mert feljelentette egy kollégáját. Legyen világos, nem hasonlítom magam hozzá, mert neki volt ereje ellenállni a bundázóknak, az ezt követő események dinamikája azonban ugyanolyan.

+ Sajnálja, hogy nem úgy reagált, ahogy Farina?

– Persze, hozzá képest úgy viselkedtem, mint egy ostoba kisgyerek. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy egyedül szembeszálljak az öltözői logikával. A Treviso ellen a pályán nagyon nehéz volt. Nem azért játszottunk, hogy nyerjünk, és úgy éreztem, hogy ez mindenki számára egyértelmű, a játékvezetők és a nézők számára is. Szerencsétlennek éreztem magamat, a második félidőben úgy tettem, mintha megsérültem volna, hogy lecseréljenek. A meccs után senki sem mondott semmit. A klub, a szurkolók, a szövetség intézményei: teljes csend, mintha minden rendben ment volna. Végül már én is azt gondoltam, hogy ez így rendben van. Elmesélek egy jellemző esetet.

+ Csak tessék.

– Beszéltem erről az ügyről az apámmal. Ő teljesen ledöbbent, és azt mondta: “Davide, te megőrültél. El kell mondanod az illetékeseknek.” Erre én: “Apa, te ezt nem érted, hidd el, ez teljesen normális.” Neki volt igaza.

+ Igazat adhatott volna az apjának, és feljelentést tehetett volna.

– Nem volt meg hozzá az erőm. Sőt, többet mondok: azt hiszem, hogy a futball világában sokan becsukták a szemüket egészen addig, amíg az ügyészség el nem kezdett vizsgálódni. Nem egyszerű megvádolni egy kollégádat: nem egy emberrel kell szembeszállni, hanem az egész rendszerrel. Hasonló esetben most is bajban lennék.

+ Azt akarja mondani, hogy a jövőben sem jelentene egy bundázási kísérletet?

– Állj, elmagyarázom a koncepciót. Először is nem vennék részt egy ilyen ostobaságban. Ha pedig megtudnám, hogy egy csapattársam azon gondolkodik, hogy eladjon egy meccset, megpróbálnám meggyőzni, hogy ne tegye, ne tegye tönkre az életét.

+ És ha nem hallgatna magára?

– Hát, akkor fel kellene jelentenem… De ez nem olyan egyszerű mindazok miatt, amikről eddig beszéltem.

Ekkor, mint egy váratlan előretörés, amely meglepi a védelmet, megszólalt Lanzafame felesége, Claudia, aki eddig szótlanul ült: “Nem, nem, nem… Aki a futballt irányítja, használja az öklét, ha meg akarja állítani ezt az ocsmányságot. És ezt a férjem érdekeivel szembemenve mondom. Azt kell csinálni, amit Platini javasolt: örökre eltiltani, aki bundázik, és örökre eltiltani, aki nem jelenti a bundázást.” Lanzafame sóhajt egyet, és hozzáteszi: “Kemény szavak, de érdemes elgondolkodni rajtuk.”

+ Ön végül miért döntött a beismerés mellett?
– Nem tudtam volna hazudni. Beszéltem a családommal, amely végig mellettem állt, az ügyvédemmel, Vittorio Rigóval. Persze a legutóbbi felmentő ítéletek elgondolkoztatják az embert, de tudom, hogy jól döntöttem, és nyugodtan alszom.

Az interjút Francesco Ceniti készítette.

forrás: sport1tv.hu