Jövőre bajnoki címet ünnepelne a Fradival holland trénerünk.

– Önnel mindig a pálya környékén lehet összefutni. Van egyáltalán szabadideje?
– Korábban gyakran edzhettünk naponta kétszer, az egész napot a pályán töltöttük, de a Népligetbe költözve a körülmények ezt nemigen engedik meg, így mostanában több szabadidőm van, mint eddig.

– Mivel tölti?
– Többnyire akkor is a futball és a csapat jár az eszemben, de néha elmegyek moziba, vagy sétálok egy parkban az édesanyámmal, így próbálok kikapcsolódni.

– Napra pontosan kilenc hónapja dolgozik Magyarországon. Hogyan érzi magát, milyenek a tapasztalatai?
– Nagyszerű embereket ismertem meg, mindenki nagyon kedves, és tetszik, hogy mindenki éhes sikerre, és szeretné, ha a magyar futball visszajutna a világ élvonalába. Érzem az embereken, hogy várják a változást, és keresik a módját.

– Pályafutása során megfordult olyan patinás klubokban, mint a Feyenoord, a PSV, a Tottenham, a Hamburg és a Salzburg. Hol helyezkedik el ebben a sorban Magyarország és a Ferencváros?
– Ha a hagyományokat nézzük, akkor egy szinten van a magyar futball a mai nagyhatalmakkal, ám a jelenlegi helyzet meg sem közelíti a múltat. Nagyon kíváncsi lennék, a magyar labdarúgás mikor kezdett lemaradni az elittől, és mi volt a hanyatlás oka. Ennek az ismerete szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk a megoldást. Még egyszer a hagyományt említem: annak megfelelve a Ferencvárosnak az ország vezető csapatának kellene lennie, rendszeresen szerepelve a Bajnokok Ligájában, de valami miatt ez a klub sem szerepel a tradícióinak megfelelően.

– Tegyük fel, megtalálja a választ. Mi következő lépés?
– Csak egy évig van még szerződésem, ám ennek ellenére fontos feladatomnak tartom, hogy a hibákat kielemezzük, megnézzük, min lehet rövid idő alatt javítani, és olyan rendszert kiépíteni, amely nem személyfüggő, és akkor is működik, ha én már leszek itt. Fontos, hogy legyen filozófiánk, fontos a saját utánpótlás, és nagyon fontos, hogy a magyar társadalom áldozatokat hozzon a labdarúgásért.

– Milyen áldozatokra gondol?
– Mindent a futballért tenni, kétszáz százalékot nyújtani. Azok a csapatok, amelyeknél én dolgoztam korábban, azok is azért maradnak le országuk élcsapataitól, egy Manchester Unitedtől vagy egy Bayern Münchentől, mert erre nem képesek.

– Ha kétszáz százalék a maximum, most hol tartunk?
– Húsznál.

– Ez nem sok…
– Nem. Másként sokkal jobb lenne az utánpótlásunk, az edzőképzésünk, az infrastruktúránk, ide sorolom a médiát is, azaz lényegében az egész futballkultúrát.

– Mi az a filozófia és az a rendszer, amelyet a Ferencvárosnál megvalósítani szeretne?
– Azt a filozófiát kell ismét meghonosítanunk, amely korábban jellemezte a Fradit. Sok helyzetet kell kialakítani, gólokat lőni, igazi egyéniségek, győztes típusú labdarúgók alkossák a csapatot, közönségvonzó futballt kell játszani, sok nézőt kell kicsalni a stadionba, valamint egyszer muszáj elérni, hogy legalább ötven százalékban saját nevelésű futballistákat láthassanak a szurkolók. A Ferencváros az anyagi lehetőségeit nézve nincs az élmezőnyben, így mi nem tudunk játékosokat vásárolni, ezért nevelnünk kell. Addig pedig lényeges, hogy olyan külföldieket szerződtessünk, aki a tudásukkal és a teljesítményükkel vonzóvá tehetik a csapatunkat, gondolok például Leonardóra, Besicre vagy Jennerre.

– A Ferencváros sokáig híres volt arról, hogy a saját utánpótlására támaszkodott. Most mekkora az űr az első csapat mögött?
– Próbálkozunk magyar fiatalokkal, említhetem Orosz Márkot, Csilus Tamást, Holman Dávidot vagy Batik Bencét, de mindegyikükből hiányzik valami, mindegyikükből valami más. Például az, hogy most éppen szabadidő van, és senki nincs a pályán. A mai játékosok az edzői utasításokat követik, de amikor senki sem ellenőrzi őket, senki sem figyel rájuk, akkor nem gyakorolnak, nem fejlesztik önmagukat. Hiányzik a belső motiváció, hogy a világ legjobbjai akarjanak lenni.

– Amikor jó húsz éve megkérdeztem Nyilasi Tibortól, az akkori vezetőedzőtől, hogy a közvetlen utánpótlásból kit tenne be a csapatba, keserűen mondta, hogy csak egy játékos üti meg hamarosan a szintet, Lisztes Krisztián. Ezek szerint sok előrelépés itt nem történt…
– Az a baj, hogy az utánpótlásedzők következmények nélkül dolgozhatnak ilyen eredménnyel. Senki sem kéri rajtuk számon, hogy hol vannak a képzett fiatalok, holott egy klubnak ők jelentenék a legnagyobb tőkét.

– Néhány csapat, mint például a Haladás, a Paks, az MTK, a Honvéd egyre határozottabban épít a saját utánpótlására, sőt, a Debrecen egy éve így nyert veretlenül bajnokságot. Ezek szerint ők előrébb tartanak, mint a Ferencváros?
– Nagy előny ez számukra, és minden tiszteletem az övék, hogy ezt felvállalják. Ám azt is meg kell nézni, milyen szintről beszélünk. Sok Radó Andrásra lenne szükség, de sajnos „belőle” kevés van… A Debrecen pedig jó példa lehet mindenki számára.

– A Győr elleni vereség után azt nyilatkozta, hogy ha a Fradi nem léphet ki a nemzetközi porondra, akkor nem végezte jól a munkáját, de mindenkitől annyi önkritikát vár, mint amennyit saját maga is gyakorol. Ha így lesz, miben hibázott?
– Az edzőnek mindig magára kell vállalnia a felelősséget a kudarcokért. Muszáj belenézni a tükörbe. Sok támogatást kaptunk a vezetőktől, le tudtunk igazolni olyan játékosokat, mint például Leonardo vagy Junior, Hollandiából hozhattunk fizioterapeutát, és ha így nem sikerül elérnünk a nemzetközi szereplést, akkor azt én kudarcként élem meg.

– Egyetért azzal a közhellyel, hogy az edzőt csak az eredmény minősíti? Szerintem ez sokkal összetettebb kérdés ennél.
– Hosszútávon igaza van. Mi azt szeretnénk, ha technikás, jó futballt játszó csapat lenne a Ferencváros, és ha ez meglesz, jönnek majd az eredmények is. Ez sok mindentől függ, ehhez meg kell teremteni a szükséges körülményeket.

– Ha arra gondol, hogy a felvázolt filozófia már tetten érhető a csapat játékában, és nőtt a nézőszám is, akkor ez nem siker kilenc hónap alatt?
– Igaz, ezeken a területeken léptünk előre, csakhogy egy Fradiban a csapat építésével, alakításával párhuzamosan eredményesnek is kell lenni. Fáj nekem az is, hogy a bajnokságban kikaptunk attól a Videotontól, amelyet néhány nappal korábban a Ligakupa döntőjében öt egyre megvertünk. Szép dolog a romantika, az eufória, hiszen mindenki áhítja a sikert, és a Ligakupa megnyerés annak számít, de a futballban négy nap múlva újra ki kell menni a pályára és teljesíteni, más különben a siker nem lehet tartós.

– Magyarországon sok külföldi edző dolgozott, és a kapcsolatuk nem nélkülözte a konfliktust a magyar kollégákkal. Önnek milyen a kapcsolat velük?
– Nekem még nem volt gondom velük, azt pedig nem tudom, ők hogyan gondolkodnak rólam, mert nem kapok visszajelzést, nincs velük kapcsolatom. Ugyanakkor azt nem tudom elfogadni, hogy egyesek durvaságra biztatják a játékosaikat, például, vadásszanak Leonardóra, de ez független attól, hogy a kolléga magyar vagy külföldi.

– Konkrétan tud ilyen utasításról?
– Igen, mégpedig megbízható forrásból, és ilyet korábban még nem tapasztaltam.

– Visszatérve az eredményességre, nem könnyű az edző helyzete, hiszen a szíve szerint nyilván játszatna látványos, gólra törő nyílt futballt a csapatával, ám ha emiatt sorozatban kikap – márpedig mindenki ugye, nem nyerhet –, akkor a saját egzisztenciáját kockáztatja, mert kirúgják.
– Amikor a télen Marebellába mentünk egy rangos tornára, még házon belül sem adtak nekünk sok esélyt. Neves ellenfelekkel találkoztunk, de mi azt mondtuk, ragaszkodnunk kell a filozófiánkhoz, és végül nemcsak a torna megnyerésével vívtunk ki magunknak tiszteletet, hanem azzal is, amilyen felfogásban játszottunk. Csak így lehet egyre több nézőt szerezni, márpedig a futball lényege, hogy nagy közönség legyen. Ha ezen a téren kompromisszumokat kötünk, akkor nem lépünk ellőre. Hosszabb távon fontosabb a szerepe az edzőnek annál, hogy éppen nyer vagy veszít a csapata.

– Ha egy év múlva újra leülünk beszélgetni, minek kellene történnie, hogy elégedetten fogalmazzon, és jónak ítélje meg a saját munkáját?
– Az eredményt tekintve szeretnék bajnoki címet ünnepelni. Emellett azonban nagyon fontos, hogy a játékosok személyisége úgy fejlődjön, ahogyan azt elvárom. A klubon belül a játékosok és a körülöttük dolgozók, a stábtól az irodistákig mindenki félelem nélkül végezhesse a dolgát. És, mint említettem, olyan rendszert szeretnék kialakítani, amely attól függetlenül működik, hogy aktuálisan ki az edző, vagy éppen ki tölt be bármilyen funkciót. Jó lenne elérni, hogy amikor egyszer majd elmegyek innen, a ferencvárosiak azt mondják, Ricardo Moniz hagyott itt nekünk valamit.

forrás: nb1.hu

Pajor-Gyulai László