Korábbi játékosunk születésnapját ünnepli, ezen alkalomból beszélgettek vele. Isten éltesse!

– Minden ellenszolgáltatás nélkül igazolt a Fradiba, miután a családjából György bátyját kivéve mindenki a zöld-fehéreknek drukkolt. Ahogyan Péter fivére nem egy írásában megjegyezte, mindenki Fradi-szurkolónak születik. Mégis, ez az időszak kudarc, Friedmanszky Zoltán edző nem kedvelte…
– Így van, tízből nyolc ember fradista… 1977-benkerültem az Üllői útra saját akaratomból, mert a Csepel ugyan 150 ezer forint készpénzzel, Zsigulival – ami akkoriban 80 ezer forintba került – és lakáskiutalással csábított, én mindenképpen a Ferencvárosba vágytam. Más kérdés, ha előre tudom, hogy Szokolai Lacit – akivel a mai napig jóban vagyok – is átigazolja a klub, nem biztos, hogy a zöld-fehér mezt választom. A Pusztai Laci, Szokolai, Magyar Pista csatársorból nehéz volt bármelyiküket is kiszorítani. Friedmanszkynál szinte sosem játszottam.

– Viszont volt egy előnye a fradista létnek, mert megtanult ballal beadni, lőni.
– Szigeti Feri bácsinak köszönhetem, hogy idővel nem csak támaszkodni tudtam rá. Érdeklődött, hogyan megy ballal, mondtam, köszönöm, jól támaszkodom rá. A dunavarsányi edzőtáborban a tréningek után az ő javaslatára rugdostam hátulról a kapu hálójába. Nyilasi Tibi meg Ebedli Zoli persze húzott: Te, Gróf, onnan nem tudsz gólt rúgni! Vagy amikor az Üllői úton már volt rúgófolyosó, de a labda nem egy falról, hanem egy rönkfából tákolt építményről pattant ide-oda, Dalnoki Jenő odaszólt Szokinak: „Mondd meg a barátodnak, mert nekem nem hiszi el, hiába lődöz összevissza, úgysem tudja kirúgni az épületből a labdát…” Ehhez tudni kell, hogy felül háló volt, így a labda mindig a ketrecben maradt. De megtanultam ballal rúgni, amikor 1985-ben az osztrákokat megvertük 3-0-ra a Hanappi-stadionban, a második és harmadik gólunk előtt ballal adtam be a labdát. Előbbit már Nyílnak be kellett volna fejelnie, aztán Kipu begyötörte, a másik után pedig Döme a parádés gólját lőtte. Azóta vallom, van értelme a tanulásnak, gyakorlásnak, felnőttkorban is lehet fejlődni.

– A Fradiból lett válogatott, ha nem is a nagyok között…
– Kevés lehetőséget kaptam az Üllői úton, de annyit igen, hogy csak nyolc hónapra kellett elmennem katonának, és ez idő alatt a Magyar Néphadsereg válogatottja Vietnámban és Laoszban szerepelt. A mai napig óriási élmény, mindenütt telt ház fogadott minket.

– Aztán meg egy rossz hír!
– 1979-ben jöttem haza a nyaralásból, és azzal hívogattak az ismerősök, hogy miért kerültem a Vasas Izzóba. A Népsport ugyanis azt írta, Esterházy oda igazolt. A tudtomon és akaratomon kívül cseréltek el! Akkor tört meg bennem a Fradi-szív. Harót János elnök azt mondta, ha maradni akarok, vigyem át a cuccom a folyosó másik végére, a tarcsi öltözőjébe… Osztottam-szoroztam, úgy döntöttem, inkább az NBII-ben éles meccsek, mint a tartalék. A Tábor utcában masszív gárda fogadott, például Szűcs Lajos, Kisteleki István, Varga István, Schuszter Ervin, Rozsnyó, Pálinkás Bandi, Vágvölgyi Misi is ott játszott.

A teljes interjú: NSO