Többek között a március 15.-én kapott állami kitüntetéséről is beszélgettek Kingával.

– Gondoltad volna, hogy valaha állami kitüntetést fogsz átvenni egy március 15-i ünnepségen?
– Álmaimban sem. Amikor telefonáltak az érdi önkormányzattól, hogy felterjesztettek erre a díjra, az volt az első gondolatom, hogy valaki szórakozik velem, ez biztos csak egy áprilisi tréfa. Óriási megtiszteltetés volt már az is, hogy egyáltalán jelöltek, amikor pedig kiderült, hogy meg is kapom a kitüntetést, azt hittem, hogy az egészet csak álmodom. Anyukámat hívtam föl először, sírva újságoltam el neki a hírt.

– Milyen érzés volt ott állni az ünnepségen és átvenni a díjat?
– Fantasztikus volt. Tudni kell rólam, hogy soha sehova nem érkezem hamarabb, de most ez is megtörtént. Tíz óra tizenötre kellett érkezni, én már kilenc ötvenkor ott voltam. Úgy izgultam, mint még soha, egyetlen meccsem előtt sem, még olimpián sem. Ez volt szerintem életem legmeghatározóbb élménye. Elmondták előre a sorrendet, és amikor rám került a sor, elállt a lélegzetem, és csak arra tudtam gondolni, hogy sétálj, jobb láb, bal láb, levegő. Nagyon izgultam, de nagyon jó dolog volt, tényleg életem egyik legjobb élménye volt.

– Mi állt az indoklásban, amivel felterjesztett a város?
– A sportolói múltam, amit Érden a kézilabdacsapattal elértem, az olimpiai szereplés, az Eb-bronzérem. Illetve az az életút, az a modell, amit a fiatalok elé állítok.

– A Fradival több trófeát is nyertél, bajnoki címek, Magyar Kupa-győzelmek sorakoznak a listán. Mindezek mellett pedig még ott van egy Bajnokok Ligája-döntős szereplés is. Ez utóbbi milyen emlék?
– Ez a hat év, amit itt töltöttem – és még nem tudjuk, mit hoz az idei szezon – pályafutásom legsikeresebb időszaka volt a bajnoki címekkel és Magyar Kupa-győzelmekkel.Ezek mind fantasztikus sikerek, de az, hogy a BL Final Fourban, sőt a döntőben szerepelhettem a csapattal, az egy olyan érzés, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Az az érmem olyan helyen van, hogy bárhova megyek a lakásban mindig szem előtt van. Talán pályafutásom legértékesebb érme.

– Kapusként még egyáltalán nem számítasz idősnek, szóval lehet, hogy ezzel a kérdéssel kissé előre szaladok, de azért felteszem: látod már, hogy meddig tervezheted a pályafutásodat?
– Ez egy jó kérdés! Csakis attól függ, hogy a testem mennyit enged. Még mindig nagyon élvezem a kézilabdázást, imádok edzésre járni. Amíg nem csak egy pénzkereseti lehetőségnek látom a kézilabdát, hanem ugyanazzal az örömmel tudok rá tekinteni, ahogy annak idején gyerekként elkezdtem, és a testem is engedi, addig játszani fogok. Két-három jó év szerintem még van bennem. Magam is kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő, hiszen nyáron országot váltok, először fogok egy másik országban kézilabdázni, ami egészen biztosan egy fordulópont lesz az életemben. Meglátjuk, mit hoz majd.

– Nem mész ugyan messzire, hiszen a szomszédban, Romániában folytatod a pályafutásodat, de azért izgulsz kicsit a külföldi kaland miatt?
– Egy kicsit persze, hogy izgulok, de azért várom is. A változásban mindig van valami jó is, új dolgokat hoz, szóval várom a brassói folytatást. Fontos, hogy lesznek magyar csapattársaim, és továbbra is komoly célokért lehet majd küzdeni, amelyek között a BL-szereplés is ott lehet. A családomtól sem leszek messze, ami szintén egy fontos szempont volt a számomra.

– Aki követ a közösségi oldaladon, az tudja, hogy nagy kutyás vagy. Mi a helyzet most körülötted a négylábúakkal?
– Két kiskutyám volt, egyiküket picivel több mint egy éve veszítettük el. Még mindig nehéz rá visszagondolni, fantasztikus kutyus volt, nem tudom elmondani, hogy mennyire. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy több mint tíz évig az életem része volt. Neki van egy „tesója”, egy spaniel, tizenhárom éves, nagyon bújós öreglány, akire most még jobban odafigyelünk. A gyerekek és a család mellett az életben a legjobb dolog a kutya, hiszen rengeteg szeretet tud adni.

A teljes interjú: Fradi.hu