Leo tegnap ünnepelte születésnapját. Isten éltesse!
– Javában tart a szezon, így erre most nincs lehetőség. Milyen egy születésnapot a csapattal megélni, hogyan szokták felköszönteni egymást?
– Ezt mindig a csapatmenedzser vagy valaki a stábból szervezi, általában van egy kis torta, közös ünneplés. Ilyenkor beszédet is kell mondani, de ez egy másodpercnél nem szokott tovább tartani, mert mindenki rögtön kiabálni kezd.– Jelenleg másodedzőként segíti a Ferencvárost. Mi a feladata?
– Leginkább a védekezés kidolgozása. Az elején abban állapodtunk meg, hogy Stephen és én ezzel foglalkozunk, míg a vezetőedző és Phill Hudson inkább a támadással. Ennek megfelelően általában abból a szemszögből nézem a meccseket, hogy a védekezésünk miként tudna fejlődni.– Korábban több vezetőedző mellett is az edzői stáb tagja volt. Hogy látja, mi az, amit Robbie Keane másképp csinál, mint az elődei?
– Nyilvánvalóan minden edző más, mindenkinek megvan a maga sajátossága. Van, aki kicsit zárkózottabb, más nyitottabb a játékosai felé, akad, aki többet taktikázik vagy éppen videózik, úgyhogy mindenki más, de igazából csak a végeredmény számít, hogy nyersz-e vagy sem?!– Mennyire mondható várakozáson felüli szereplésnek az, hogy a csapat elérte az EL nyolcaddöntőjét?
– Szerintem ez óriási eredmény! Nem sokan vártak volna minket erre a szintre, és a sorsolás után talán még kevesebben fogadtak volna arra, hogy végig versenyben leszünk azért, hogy a legjobb nyolc között végezzünk az alapszakaszban. Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk megtartani a hazai pályán megszerzett előnyünket, de szerintem összességében büszkék lehetünk arra, amit az Európa Ligában nyújtottunk.– Két éve, Dejan Sztankovics távozását követően, az Újpest elleni derbin vezetőedzőként irányíthatott. Utána azt mondta, még nincs meg a kellő tudása és tapasztalata ahhoz, hogy vezetőedző legyen. Hogy látja, hány születésnapot fog még megérni, mire készen áll erre?
– Még párat biztosan. Soha nem titkoltam, hogy előbb-utóbb szeretnék vezetőedző lenni, de őszintén szólva nagyon jól érzem magam a jelenlegi pozíciómban. Szeretem ezt csinálni, közvetlenebb a kapcsolatom a játékosokkal. Egyfajta kapocs vagyok a labdarúgók és az edzők között, ezt tényleg nagyon élvezem, és úgy gondolom, hogy jelenleg a megfelelő helyen vagyok.A teljes interjú: Fradi.hu




