A KispadPolo vendége volt clubunk ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán – a fő téma természetesen a vízilabda volt, de érintették a focit, a kézilabdát és a jégkorongot is.

A Pro Recco elleni BL-mérkőzésről:

Minden edzőnek és minden csapatnak meg kell tapasztalnia, amikor a torkán lenyomják azt a bizonyos dolgot erőből. Ez most megtörtént. Ez nem baj, sőt, meg is kell tapasztalnia egy csapatnak, amelyik évek óta dominálja a nemzetközi és hazai mezőnyt. Ha szerencséje van, nem egy címmeccsen történik ez meg. Az baj, hogy nagy arányú lett. Reálisan nézve a Reccót kint ritkán verik meg öttel-hattal, nem is tudom, mikor sikerült ez utoljára valakinek. A kezdést picit elvitte ez az „állommérkőzés” hangulat. 5-0-val kezdtünk, akciógólokat kaptunk az elején, olyan hibákat csináltunk, amik nem jellemzőek a Fradira. Az első hét fórból hármat elpasszoltunk. Ilyen hatással volt ránk ez a miliő, amit már meg kellett volna szoknunk. Itt látszik, hogy hiába játszott már sok döntőt ez a csapat, minden meccs egy külön döntő. Ha nem vagy 100%-osan ott fejben, egy olyan jó csapat, mint a Recco, „szájba ver”, ahogy Mike Tyson mondaná. Most a Mladosthoz megyünk, akik egy éve nem kaptak ki otthon nemzetközi meccsen. Ha azt nem nyered meg, és a Recco elleni kinti meccset is reálisan nézed, akkor a hat meccsből három vereséggel nincs Málta. Ez a meccs egy jókor jött arculcsapás volt. De tudni kell, hogy mivel ez csak egy hatmeccses sorozat, a Hannover és a Mladost elleni meccsek élet-halál kérdések lesznek. Meg kell dicsérnünk az European Aquatics-ot, mert ez a kétkörös csoportrendszer végre egy eltalált formátum. Hat nagyon erős és jó meccs van, ami minden vízilabdát szerető számára élvezetes.

A pénzügyekről:

Most olyan 1.7-1.8 millió körül van egy válogatott átlagfizetése. Nem Lugosi Csongorról, Haverkampf Bencéről vagy Varga Vincéről beszélek, hanem azokról, akik mondjuk most EB-ezüstöt nyertek. A mai magyar piacon egy ilyen szintű játékosnál ez reális. Biztos lesz, aki azt mondja, hogy a „mocskos Fradinak” ennyi pénze van és dögöljön meg, de aki reálisan látja a sportot, az tudja, hogy ez egy normális fizetés egy kiemelkedő tudású játékosnak. De nem minden a pénz. Amikor Keszthelyi Rita hazajött, nem a pénzzel kezdte. Azt kérdezte: „Zoli, igaz, hogy ott a lányok ugyanazt a profizmust kapják, mint a fiúk?” Mondtam, hogy persze. Mire ő: „Akkor jövök.” Nem hiszem, hogy Rita keresi itthon a legtöbbet, őt a profizmus érdekli. Ugyanez igaz Bea Ortizra vagy Eleftheria Plevritura is. Ők csak a vízilabdával foglalkoznak, és olyan profizmust hoztak be, ami a többieknek is tükröt mutat.

Rengeteget költünk fejlesztésre. Kubatov Gábor Tokióban járt, és közel vagyunk hozzá, hogy egy olyan labdával álljunk elő, amiben mérőszenzor van. Mérni fog sebességet, tekerést, mindent. A sapkába is tervezünk kamerás szenzort tenni a fülvédőbe valahová. Ez a fejlesztés körülbelül 75.000 euróba kerül. Mi hiszünk a mérésekben, a kézilabdában és a fociban is mindent mérünk már. Nem hiszünk abban, hogy egy elefántcsonttoronyban kell ülni ezekkel. Antonio Silva, az European Aquatics elnöke itt volt, és arról megy a matek, hogy az European Aquatics és a Fradi közösen fizesse-e ezt, és akkor mindenki számára elérhető legyen. A fociban is mindenki megosztja a méréseket. Ha lenne partner – és úgy néz ki, van érdeklődés –, akkor egy központi adatbázis és egységes mérés kellene, hogy mindenki lássa. Ne az legyen, hogy titkolózunk az adatokkal. Három fázisból áll a fejlesztés, az első fázis a 75.000 eurós prototípus és a tesztelés a labdaszenzorig. Emellett olyan tapaszokon is gondolkodunk, amik élettani adatokat mérnek, de nem jönnek le a vízben. A végső cél a „real-time” adatszolgáltatás, mint a fociban vagy a kézilabdában, hogy a cserék és az edzők azonnal lássák az adatokat. Akár a kapus vérnyomását is egy ötméteres előtt.

Ha száz egységnek vesszük a vízilabda költségvetését, akkor körülbelül 30 egység megy arra, amit a vízben nem látsz. Ebben benne van a fejlesztés, a dietetikus, a közös étkezések. A játékosok a Fradiban nem rendelhetnek az étlapról, azt kell enniük, amit a dietetikus előír. Reggeli, edzés utáni ebéd, minden személyre szabottan és tudományosan van összeállítva. Alapvetően közös büféasztalos étkezés van, de havonta van vérvétel és „InBody” mérés – ami egy tízmilliós gép. Ha a mérések indokolják, valaki kaphat külön étrendet, például több vasat vagy fehérjét. Sok klubnál szerintem azért nem költenek erre, mert akkor kevesebb jutna a játékosok fizetésére. Mi viszont már akkor is költöttünk erre, amikor még csak a 12. helyen álltunk és a fizetésekre is alig volt pénz, mert az elvünk az, hogy ha ez a végén egyetlen gólt jelent, már megérte. Ez is a sikereink titka, hét pszichológus és hat dietetikus dolgozik az egész klubban. Van saját sportorvosi rendelőnk a Népligetben. Ez mind HR-költség és hivatalos bejelentett fizetés, nem „zsebbe adott” pénz. Mi néha „elveszünk” pénzt a kerettől, hogy ezeket kifizessük. Két éve például nem igazoltunk új játékost.

Volt egy történelmi pillanat, amikor Benedek, Dala és Vincze elmentek az Újpest elnökéhez, hogy szeretnének egy profi vízilabdát. Az elnök azt mondta: nem. Amikor 2011-ben Kubatov Gábor átvette a Fradit, a vízilabda csapat a béka segge alatt volt. Megnéztük, melyik az a sportág, ahol a leghamarabb tudunk nemzetközileg újra a víz fölé kerülni? Kiszámoltuk, és a vízilabda jött ki a legolcsóbbnak. Az első Bajnokok Ligája győzelem 500, a második 700, a harmadikat 840 millió Ft-ból nyertük – a pletykák szerint kézilabdában férfi vonalon több milliárd kell a Final4 eléréséhez. Ugyanebből a pénzből eltarthatnék tíz egyéni sportolót, akik hoznának VB- és olimpiai érmeket, és a klub több állami támogatást kapna. De mi a csapatot választottuk. Hogy mennyi szponzort viszel ki a meccsre, mennyi időt töltesz „kurválkodással” – elnézést a szóért – a támogatók megszerzéséért, az nem mindegy. Sokan csak várják, hogy az állam majd megoldja. Az olaszoknál az állam fizeti az uszodát a Reccónak. Nálunk erről politikai téma beszélni, és a győzteseket a legegyszerűbb megtámadni. Nem azt nézik, hogy Mandic vagy Jaksic hogyan lett háromszoros olimpiai bajnok 30 éves korára, hanem hogy „biztos sok pénzért megvették őket”. Mandic a háromból két aranyát úgy nyerte, hogy nem is Magyarországon játszott, akkor senkit nem zavart.

A Fradi dominanciájának és a vízilabda válogatott „eredménytelenségének” összefüggéséről:

Nézzük a tényeket. 2008-ban nyertünk utoljára olimpiát. A Fradi dominanciája – mióta zsinórban nyerjük a bajnokságokat – 2022-től datálható. 2012-ben a Fradi utolsó előtti volt, 2016-ban negyedik, tehát ezeket az olimpiákat elengedhetjük a mi szempontunkból. 2019-ben nyertünk BL-t, 2021-ben BL-ezüstöt és itthon bronzot. A valódi dominancia az elmúlt négy év. Büszke vagyok rá: 2013-tól 2025-ig a bajnokságok felét, hatot nyertünk meg. A magyar válogatott amikor olimpiát nyert, a háromból kétszer volt domináns csapata a magyar bajnokságnak. Ott izgalmas bajnoki döntők voltak! De elárulom: a mostani döntők is izgalmasak. Az első két meccs két gólon belül volt tavaly is. Csak a harmadikat nem bírták erővel. Mit várnak a Fraditól? Mert a többiek nem költenek annyit, mi is vegyünk vissza? Vannak egyesületek, ahol több az állami támogatás, de ők máshogy költik el. Mert a sportági pontrendszerben más dolgokért több pontot kapnak. A Fradi például a SOSZ-gálán azért nem tud nyerni régóta, mert nem számolják bele a nemzetközi eredményeket, csak a válogatott pontokat. A felelősségünk az, hogy olyan játékosokat adjunk Varga Zsoltnak, akik mindenáron nyerni akarnak. Én ki merem mondani: a magyar válogatott 1976 és 2000 között sem nyert olimpiát, pedig isteni tehetségek és zsenik játszottak, de csapatként valamiért nem működtek. Aztán jött Kemény Dénes, akinek semmilyen edzői tapasztalata nem volt előtte, de megtalálta a hangot azokkal az emberekkel, akik akarták a sikert. 2008 óta a szövetségi kapitányok – beleértve Zsoltot is – nem tudtak olyan 13-as olimpiai keretet összerakni, ahol az aktorok baj esetén kihúzzák egymást a csávából. Fukuoka előtt volt egy félig vicces mondatom: ott tíz fradista volt a csapatban, és nyertünk. Azóta nem. Mert az a tíz úgy van nevelve nálunk, hogy mindenáron győzni akar. Én ültem olyan ülésen az olimpia után, ahol név szerint elhangzott, hogy azért nem lettünk olimpiai bajnokok, mert Katona Norbi és Nyéki Balázs ott volt a szakmai stábban. Hogy ők nem értenek hozzá. Ez egy rosszul öregedő mondat, látva Balázs azóta elért eredményeit. Akkor azt mondtam: oké, írásban lemondanak, soha többet nem jönnek, de akkor nyerjünk meg mindent! Nekem a siker a cél, nem a pozíció. Aki ismer, tudja: ott üvöltöttem az első sorban a Duna Arénában, amikor a Szolnok nyert BL-t, pedig nem volt közöm hozzájuk. De magyar csapatként nyertek. Nálam a válogatottság szent dolog. Aki nálam lemondja a válogatottságot „pihenés” miatt, az igazoljon el tőlünk. Csak olyan játékossal dolgozom, akinek ez szent, és olimpiai bajnok akar lenni. Párizsban az volt a gond, hogy ugyan mindenki olimpiai bajnok akart lenni, de nem mindenki akarta annyira, hogy elviselje: a másik is az lesz. Ha majd mindenki boldog lesz attól, hogy a társa is bajnok, akkor leszünk újra a csúcson. Varga Csuvi és Kiss Gergő a klubmeccseken szétverték egymást, de az olimpián ez nem volt kérdés. Most voltak olyan játékosok, akik ezeket a különbségeket nem tudták lezárni.

A magyar – légiós kérdéskörről, nem csak a vízilabdában:

Értem a szándékot a fociban, de hosszú távon kontraproduktív. Ha valaki nem a szakmai tudása, hanem egy szabály miatt van ott, az három év múlva megmérgezi a miliőt. A vízilabdában van egy észzerű szabály: hét játékosból három lehet külföldi. Ez rendben van. Ha hármat lecsökkentik, az színvonalromláshoz fog vezetni. A Recco, a Barceloneta, az Olympiakosz is három-négy légióssal játszik. Ha mi azt hisszük, hogy okosabbak vagyunk a világ elején lévőknél, az butaság. Semmi olyat nem tudok támogatni, ami érdem nélkül helyez valakit helyzetbe. Ha csak azért teszünk be valakit a csapatba, mert magyar, de szakmailag nem tart ott, az hosszú távon káros. Miért ne nézhetnénk hétről hétre a világ legjobbjait nálunk? Én ünneplem a sportág legjobbjait, akár magyar, akár külföldi. Szerintem adminisztratív eszközökkel nem lehet olimpiát nyerni. A játékosok helyébe nem tudsz belelépni. Ha Kásás nem megy el anno Olaszországba, lehet sose lesz olimpiai bajnok. Ő magától elment. Ha valaki nem akar kimenni és vállalni a felelősséget, akkor nem fog tudni felnőni. Fukuoka óta a Ferencváros döntőiben a magyarok 126 gólt lőttek, a külföldiek 82-t. A legeredményesebb ugyan Dusan Mandic 21 góllal, de az összpontszámban a magyarok lőnek többet. A felelősségünk egyik része az utánpótlás. Nézzük meg a ranglistát: az elmúlt négy évből háromszor a Ferencváros vezette az utánpótlást. Süni tíz évet húzott le utánpótlásedzőként, serdülő és ifi bajnok volt. Tavaly az ifi bajnokságot nyolcadikként bejutva nyertük meg. Átalakítottuk a struktúrát, kőkemény rendszert követelünk meg. Ez a felelősségünk: egy szisztematikus szakmai munka. Megkérdeztem a játékosokat, hogy miért nem mennek külföldre. Volt, akinek mondtam is, hogy menjen külföldre. De azt mondták, hogy azt a szakmai munkát, amit itt kapnak, máshol nem kapnák meg. Nagy Ádám kiment Marseille-be, ott a nettója másfélszerese az itthoninak. Nem tudunk versenyezni az euró-forint árfolyammal, a játékosaink állandó hívás alatt vannak. De ők a Sünivel akarnak dolgozni.

A Zalánki Gergő „ügyről”:

Gerendás György foglalta össze a legjobban: ez egy balkezes probléma egy balkezes elnök, egy balkezes kapitány és egy balkezes játékos között. Nekem van egy személyes, negatív történetem Zalánki elszegődésével, de azt már rendeztük. Gergőnek vannak pillanatai, amikor nem érzi a határt az emberi viszonyokban. Akkor, amikor elment tőlünk, nem az esze, hanem a vágyai döntöttek. Meg voltam bántva, de ma már nincs harag, sőt, ott voltam az esküvőjén is. A probléma a 2024-es máltai BL-döntőnél kezdődött. Ott történt egy esemény – talán az én higgadtságom mentette meg a helyzetet –, amit vagy elmondanak a résztvevők, vagy nem. Ezt Zalánkinak nem a kapitánnyal vagy az elnökkel kell megbeszélnie, hanem a játékosokkal. Le kell ülniük egy bezárt szobában, kamera nélkül, és addig beszélni, amíg megoldják. Képességei alapján a világ egyik legjobbja, de ez egy olyan ballaszt, amit egy csapat sem tud cipelni, amíg nincs tisztázva.

A jégkorongról:

A Fradinak nincs jégkorong akadémiája, az utánpótlás megakadt a torkunkon, mert nincs saját pályánk, egyedüli budapesti csapatként. Ezzel évek óta küzdünk. Egy „tákolmány sátorban” edzünk a Siketek pályáján, nem vagyunk rá büszkék. Évente hosszabbítgatják a szerződésünket. Kimondom: gyenge az utánpótlásunk hokiban, mert nincs bázisunk. Ahol nem vagyunk jók, ott elismerem a másikat. Az ICEHL-ben a második szezont várom. A profi sportban mindig a második év dönti el egy edző vagy játékos sorsát. Az első évben lehet „magic”, de a másodikban dől el, hogy hosszabbítunk vagy vége. Jól indultunk, de a végére kifulladtunk, a többiek helyreraktak minket.

(A beszélgetésben további témákat is érintettek, érdemes időt szánni a teljes adásra.)