Kuttor Attila szerint minden játékosa szeretné megmutatni, hogy mit tud – így várják a vezetőedzők a mai bajnokit.
Robbie Keane
A zalaegerszegi bajnokit nem szabadott volna elveszítenünk, de erről már nem szeretnék bővebben beszélni. Utána a Ludogorec elleni első, idegenbeli mérkőzésen is mi voltunk a jobbak, sok helyzetünk volt, de akkor azokat nem tudtuk kihasználni. Az MTK ellen domináltunk, kihasználtuk a helyzeteinket, örültem, hogy három gólt szerezve nyertünk. Ezen a héten különösen sűrű a program, egymást követik a mérkőzések, fontos győzelmet arattunk hétfőn és egy újabb nagyot csütörtökön az Európa Ligában. Minden egyes mérkőzés előtt különböző szempontoknak kell megfelelnünk. Ha nem lenne érvényben a magyarszabály, más lenne a helyzet. A szezon hátralévő része is ilyen lesz. Jó lenne például többször együtt játszatni Yusufot és Frankót, más mérkőzéseken pedig Gruber Zsombort vagy akár Lenny Josephet valaki mással, de alkalmazkodnunk kell a szabályhoz. Akármelyik sorozatról vagy csapatról is legyen szó, mindig ugyanazt a tiszteletet kell, hogy mutassuk minden ellenfélnek, mint bármelyik másiknak. A játékosok jól tudják, hogy milyen hozzáállást várok el tőlük. Hazai pályán fogunk játszani, biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink ezúttal is remek hangulatot fognak teremteni. A célunk ezúttal sem lehet más, mint a győzelem. Nem tudom, hogy mennyire komoly Bence sérülése. Én most csak a vasárnapi bajnokinkra gondolok, nem foglalkozom azzal, hogy ki jön szembe majd az Európa Ligában. Az biztos, hogy nehéz meccs lesz, mert ebben a szakaszban már csak nagyon jó csapatok vannak.
Kuttor Attila
Magyarország legjobb csapatával játszunk három nap alatt két mérkőzést, de egyelőre csak a vasárnapi találkozóval foglalkozunk. Egyetlen játékosunkat sem kell motiválnunk, mindenki szeretné megmutatni, mit tud. Sajnos továbbra is vannak sérültjeink, de aki pályára lép, az mindent meg fog tenni azért, hogy a barcikai szurkolók büszkék legyenek a csapatukra.




