A volt újpesti szerint a kiesés ellen küzdhet a lila-fehér brigád.
Régen rossz, ha az Újpest tétmeccsét csak kisebb-nagyobb megszakításokkal nézi meg a tévében, mert elveszi a kedvét, amit lát – jegyezte meg Harsányi László, az Újpesti Dózsa egykori labdarúgója. Márpedig ez történt, amikor szombaton a Fradi 3-0-ra nyert a lila-fehérek ellen, és ezzel újra élre állt a tabellán. A 74 éves egykori újpesti legenda szerint őt elzavarták volna a Megyeri útról, ha olyan hibákat vétett volna, mint most a lila-fehér utódok.
– Horváth Józseffel közösen hermetikusan lezártuk a kapunk előtti középső területet. Ám ha Vörössel ilyen bakikat vétettünk volna, mint amilyeneket a maiak, edzőink, Baróti Lajos és Várhidi Pál bácsi mindkettőnket elküldött volna melegebb éghajlatra, a Megyeri úti stadion környékére se mehettünk volna vissza. A három bekapott gólunknak ugyanaz a kiváltója: a megengedhetetlen védelmi hibák – mondta Harsányi, a Siófokon élő háromszoros válogatott egykori védő, aki 1974-ben U23-as Eb-t nyert, majd később a New York Cosmos meghívta egy világ körüli túrára, és azon együtt futballozhatott a Császárral, azaz Franz Beckenbauerrel.
A Siófokon élő „Hares” a gondok eredőjét abban látja, hogy bár most financiális értelemben előnyös helyzetben van az Újpest, eddig nem igazolt olyan játékosokat, akik meghatározók lehetnének. – Mintha valamennyi újpesti futballista megelégedne a középszerrel, márpedig lelkesedés nélkül nem megy ez a játék. A kiváló centerhalf hozzátette, nem kíván vészmadár lenni, de ha az Újpest 21 forduló után csak a kilencedik helyen áll, akkor okkal vethető fel a kérdés: csak a kiesés ellen fog küzdeni tavasszal?
forrás: metropol.hu




