Női kéziseink vezetőedzőjével a Krim Ljubljana elleni BL-meccsről, valamint a játékoskeret alakulásáról is beszélgettek – a szlovének elleni győzelemről Emily Vogelt is kérdezték. Darja Dmitrijeva a CSM Bukaresthez, Janurik Kinga a Corona Brassóhoz, Laura Glauser és Orlane Kanor a Rapid Bukaresthez írt alá a következő szezonra. Dragana Cvijic új csapata még nem ismert.
Emily Vogel
Az első félidőben szerettünk volna nagyobb különbséget kialakítani, az öltözőben arra jutottunk, hogy nem kell sokat változtatni ahhoz, hogy ez a másodikban sikerüljön. Hosszabb volt a kispadunk, tudtuk, ha nem adunk lejjebb a tempóból, előbb-utóbb elfáradnak. Jó attitűddel jöttünk ki az öltözőből, hamar megléptünk. Az egyetlen, ami zavar, hogy kicsit hatékonyabban is védekezhettünk volna, de a két pont a legfontosabb. Ha a teljes képet nézzük, eddig jól alakul az idényünk, a BL-ben még megvan az esélyünk egyenesen a negyeddöntőbe jutni. Természetesen kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk az új edző, Jesper Jensen taktikájához, de az elmúlt hetek már azt bizonyítják, hogy sikerült. Az őszi, Győr elleni bajnokit nem tagadhatjuk le, nagyon rosszul alakult, de ettől függetlenül is vannak céljaink. A legnagyobb ezek közül a sikeres BL-szereplés.




