Így látta a meccset a dánok vezetőedzője és gólszerzője.
Allan K. Jepsen, az FCM mestere így értékelt: „Jó ellenféllel játszottunk. A Ferencváros végig keményen harcolt, fizikálisan erős játékosaik vannak, és egyénileg is veszélyesek. Összességében azonban a legtöbb helyzetben úgy teljesítettünk, ahogy elvártuk. Egy kicsit hiányzott a kreativitás és a látványosabb játék, de ez benne van az ilyen mérkőzésekben. Az viszont jó, hogy kevés lehetőséget adtunk az ellenfélnek, két pontrúgásból és egy átmenetből tudtak veszélyeztetni. Jól lehoztuk a találkozót, sok játékos kapott 90 percet, ami ma kifejezetten fontos szempont volt számunkra. Sok jó futballistánk van, nagy a verseny a helyekért, ez edzőként inkább öröm, mint probléma”
A Midtjylland gólját szerző Denil Castillo szintén elégedetten értékelt, még annak ellenére is, hogy a hajrában gólt kaptak. „Kemény, fizikális mérkőzés volt. A pálya sem könnyítette meg a dolgunkat, de alkalmazkodnunk kell, akár a talajhoz, akár az időjáráshoz. Persze jólesik, hogy itt süt a nap, miután Dániában hóban edzettünk. Jó csapatunk volt ma, segítettük egymást a pályán, és mindenki mindent beleadott. Erre szerintem joggal lehetünk büszkék. Örülök, hogy gólt szereztem, és így segíthettem a csapatot. Ez fontos visszajelzés, és jó felkészülés a jövő csütörtöki Európa Liga mérkőzésünk előtt.”





