Debütáló hátvédünket kérdezték a Kisvárda elleni győzelem után.

A félidőben mondták, hogy számítanak rám, készüljek. Azt nem tudtam, hogy mennyi időre lépek pályára, tíz perc lett nagyjából belőle. Amióta a Ferencvárosnál vagyok, ezért dolgozom, ez volt a célom. A csapattal sokat készülhettem 2025 során, a Soroksárban is játszottam, most szerencsére itt lehetek. Beállásomkor Robbie Keane azt mondta, hogy gratulál és legyek önmagam. A többiek is ezt mondták nagyjából, szurkoltak nekem. Örülök, hogy egy győztes meccsen tudtam pályára lépni. Nagyon jól éreztem magam a pályán. Sok labdaérintésem nem volt, az elsőt sajnos nem tudtam jól átvenni, mert valamit rosszul kalkuláltam, de így is nagyon élveztem a játékot. Madarász Ádival és Tóth Alexszel nem beszélgettem a dologról a meccs előtt, mert meglepetésszerűen, pikk-pakk jött a lehetőség.

Lakatos Csongor

(Fradi Zóna)